És mondta neki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád. Az pedig hallgatott.” Máté 22: 12

A fenti Igét, a Bibliában a „királyi menyegző” c. történetben olvashatjuk. Megtérésem után nem sokkal olvastam a fenti Igét, de nekem nagy fejtörést okozott az, honnan tudta a király, hogy annak az egy embernek nincs menyegzői ruhája? Nem volt ünnepélyesen felöltözve, vagy miből következtetett rá? Gondolkodtam, de igazán mégsem tudtam meg a választ.
Később egyre több Igehirdetést, tanítást hallottam erről, így megértettem, hogy Jézus ezt a történetet tanítási példázatként mondta el, hogy okuljanak belőle az emberek.
És a legfontosabb, hogy szellemi vonatkozásban kell érteni a példázatot.
A történet tehát azzal kezdődik, hogy a király a fia menyegzőjére készül, és a szolgáival meghívatja a hivatalosokat, de azok nem akarnak elmenni.
Ezért, ismét elküld más szolgákat, akikkel üzeni a hivatalosoknak, hogy minden készen áll az ünneplésre, már csak ők hiányoznak. De azok újra semmit sem törődtek vele, hanem végezték a dolgukat, némelyek pedig bántalmazták a szolgákat, sőt meg is ölték.
Mikor a király ezt meghallotta megharagudott, és bosszút állt a gyilkosokon.
Akkor megint mondta a szolgáinak, hogy igaz a menyegző kész, de a hivatalosok nem méltók, hogy vendégek legyenek, ezért menjenek ki a keresztútra, és akiket ott találnak mindenkit hívjanak be.
A szolgák kimentek, és begyűjtöttek mindenkit, akiket csak találtak, a jókat és gonoszokat egyaránt.
Aztán bement a király, hogy megtekintse a vendégeket, és ott látott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája.
Attól megkérdezte: „Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott.”
És ekkor a szolgákkal megkötöztette, és kidobatta a külső sötétségre, ahol nagy kínok vártak rá.
Nos ennyi a történet, de nézzük meg, hogy szellemi vonatkozásban mit jelent, ugyanis Jézus csak az érthetőség kedvéért beszélt példabeszédekben.

Tegyünk fel néhány kérdést és keressük rá a válaszokat:
- Mikor ünnepli az Úr a menyegzőjét?
- Miután a menyasszony felvéttetik, azaz a megváltottak mind az Úrnál lesznek, a Mennyben, és akkor Ő lesz a vőlegény, mint a megdicsőült Emberfia!
- Kiket hívtak először a menyegzőre, hogy vele együtt ünnepelhessenek?
- A zsidó nemzetet.
- Kik által lettek meghívatva?
- Az Úr, az Ő tanítványai által hívta őket.
Miután Jézus halála által minden elvégeztetett, Isten újabb meghívókat küldött ki.
- Hogy válaszoltak a zsidók Istennek erre a jóságára?
- Közönnyel, megvetéssel, sőt a hűséges tanúkat ki is végezték.
- Mit tett erre a Király, vagyis Isten?
- Ezeket a gonoszokat megölette, leromboltatta városukat. (deportálások, Jeruzsálem pusztulása)
- Hová küldte ezután Isten az Ő szolgáit?
- A pogányokhoz küldte. (Az utakra) és azok között voltak jók és rosszak egyaránt.
- De ki vehet rész jog szerint a menyegzőn?
- Az igazán hívők, az újjászületettek.
- Miben különböznek a látszatkeresztyének az igaz hívőktől?
- Abban, hogy nincs menyegzői ruhájuk.
Mi is ez a menyegzői ruha?
- Isten megigazítása a kegyelem által Krisztusban.
 
Minden bűnbánó bűnös megkapja ezt a ruhát, az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által. Mindazok megkapják kegyelemből, akik hisznek Isten Fiában, a Megfeszített és Feltámadott Üdvözítőben. Nem kell, és nem is szabad magunkkal mást vinni, mint az igazi vágyat az Üdvösségre
 
Az az ember, akit kivetettek a menyegzőről, bizonyára azt gondolta, hogy saját ruhája elég jó az ünnepségre, nem érezte át saját maga méltatlanságát, sem a király fiának dicsősségét.
Mindez alkalmazható a névleges keresztyénekre, akik úgy gondolják, hogy megtérés és újjászületés nélkül is megállhatnak az Isten színe előtt. Pedig az Ige egyértelműen ezt mondja:

„Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született test az, ami lélektől született lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. János 3:5-8
Mit Tanulhatunk ebből a példázatból? Az Úr meghívja népét (a zsidóságot) egy terített asztalhoz, de azok nem fogadják el. Hiábavaló a fáradozás.
Ezután a pogány nemzeteknek szól a meghívás, ezek között sokan elfogadják, de nem mindenki veszi fel a menyegző ruhát. Pedig, aki nem vesz részt Isten megigazításában, nem ölti magára Krisztust, az ítélet alá esik.
 
Testvérek! Íme, semmi nincs eltitkolva, hanem minden világosan tudtunkra van hozva az elhangzott történet alapján is. A kegyelem ma is kiárad, és csak be kell mennünk a nyitott ajtón, hogy részt vehessünk a menyegzőn, ami számunkra is elkészíttetett. Törekedjünk rá, hogy meglegyen a menyegzői ruhánk!
Isten előtt csak, újjászületve állhatunk meg. Ne utasítsuk el azt a kegyelmet, ami az Örök Életünket jelenti.  Ámen
 
Dózsa Lajosné