Ezékiel nagyprófétához így szólt az Úr: „Mi dolog, hogy ez közbeszédet szoktátok mondani Izráel földjén, mondván: „Atyák ették az egrest, és a fiak foga vásott meg bele?
Élek én, mondja az Úr Isten, nem lesz többé helye köztetek ennek a közbeszédnek Izráelben.
Imé minden lélek enyém, úgy az Atyának lelke, mint a fiúnak lelke enyém, amely lélek vétkezik annak kell meghalni” Ezékiel 18: 2-4
Valószínű, hogy találkoztatok már ti is ezzel a mondással a hétköznapokban, amikor egy ember azt mondja a másikról: „Isten azért verte meg a fiút, mert az apja gonosz dolgot cselekedett”.
Ez a mondás sokáig fent maradt, pedig az Igében egyértelműen az mondja az Úr: „ ...amely lélek vétkezik, annak kell meghalnia...”
Sőt még szemrehányást is tesz Isten, hogy mi dolog ezt mondani Izráel földjén? Majd megígéri, hogy nem lesz többé ez a közbeszéd az emberek között, mivel minden lélek az övé, annak kell meghalni, aki vétkezik.
Aztán ha tovább olvassunk ezt az Igerészt, láthatjuk, hogy az Úr, ezt az üzenetét az érthetőség kedvéért félremagyarázhatatlan példákkal mutatja be.
Eszerint:
Ha valaki "megtartja a parancsolatokat és a törvényt megőrzi, igazságot cselekszik…: ezt az embert Isten Igaznak tekinti és ő élvén éljen". Úgy gondolom, hogy ez a gondolat ma sem vesztette el a jelentését.
Hiszen, ha valaki  szereti Istent és igyekszik az Ő tetszésének megfelelően élni, törekszik betölteni a törvényeit, az az Úr szemében ma is igaz embernek tetszik. Az élet mindannyiunk számára ajándék, különösképpen azok számára kik követik az Urat.
Majd ellenpéldaként a következőt hozza fel: "Ha valaki gonoszul él, utálatosságokat cselekszik, ..., az halálnak halálával haljon meg, és az ő vére legyen ő rajta."
14. versben: "És ha ennek a férfinak, van egy fia, aki látja az apja gonosz tetteit, de ő nem követi abban, az miért ne éljen? Miért kellene a Fiúnak az Apja vétkeiért fizetnie?"
18. versben: "És ha a gonosz megtér az ő  útjáról, és mindent jóvá téve igazként él, miért is kellene meghalnia neki?"
26. vers "Ha azonban az igaz elhajol az ő útjáról, és gonosz dolgokat tesz, a gonoszsága miatt hal meg, amit cselekszik!" És itt nem feltétlenül a fizikai halálról van szó. Ez esetben hiába volt valaki 30 éves hívő, ha eltávozik Isten útjáról, ő is éppúgy érdemes a halálra a bűnei miatt. A szellemi halál azonban sokkal súlyosabb, mivel az már az Üdvösséget vagy annak hiányát jelenti. Isten azonban nemcsak Igazságos és bosszúálló hanem egy kegyelmes és szerető Isten is. Fel is teszi a kérdést:  23. vers „Hát kívánva kívánom én a gonosz halálát? Ezt mondja az Úr Isten! Nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen”
Az Úr tehát egyszerű magyarázatokkal mutatja be számunkra az igazak és bűnösök, a igazságtól elfordult, vagy az igazság felé visszafordult emberek sorsát. Rendkívül jó, példaértékű ez a mi életünk viszonyításához is, mert a segítségével mindenki megláthatja, melyik példába illik bele az ő élete, és melyiknek mi lesz a következménye. A felismerés megnyugtat, vagy a jó felé ösztönöz. De mindenképpen nagyon jó beilleszteni a saját életünket Isten által felhozott példákba.
Tekintsük ezt úgy, hogy Isten egyfajta sablont készített különböző életvitelekre és amennyiben mi gondolatban ráillesszük a saját életünket egy -egy sablonra, szépen megláthatjuk, melyikre illik rá pontosan. A jó hír az, hogy még itt van a kegyelm ideje, ami alatt útirányt változtathatunk, ha most rossz felé haladunk.
Isten szándéka mindig is az volt, hogy az embert jó irányba terelje, hiszen nem akarja az ember bukását és halálát, mint ahogy mondja is: „Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában,  ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek!"
A Bibliában több helyen olvashattunk arról, amikor Isten a jó irányba terelte a népét. Kimenekítette őket, még ha ez áldozattal járt is. Emlékezzünk csak az Özönvízre, Sodoma és Gomora, pusztulására vagy akár az Egyiptomi Tíz csapásra a kivonulás előtt.
Talán hallhattunk már hasonlót, amikor valaki egy másiknak kárörvendően tett önelégült megjegyzést,miszerint : „Ez biztosan Isten büntetése, mert annak idején a szülei, gonoszak voltak...”
Sok esetben sajnos ezt a másik ember el is hiszi, mivel olyan meggyőző célzás ez pl. a halál okára, hogy az már szinte igaznak tűnik. Pedig világosan olvasható a Bibliában a fenti Igevers, ugyan "Miért kellene a Fiúnak az Apja vétkeiért fizetnie?" Mindenki a saját tetteiért felelős. A szülők bűne nem öröklődik automatikusan a gyermekre. Aki hisz Isten szavában az nagyon jól tudja ezt.           
Azonban még azt is meg kell jegyezni, hogy nem minden esemény áll automatikusan kapcsolatban a tetteinkkel. Sajnos vannak még számunkra is érthetetlen, felfoghatatlan történések. Miért kell egy igaz, Istenfélő embernek, egy családapának, vagy szolgálónak például rákban meghalnia? Néha értetlenül állunk meg valaki koporsója fölött és átfut az agyunkon, - "talán ezt nem érdemelte meg".
És amikor felteszik a kérdést: De miért halt meg, hiszen igaz volt Isten előtt? Erre néha nem tudjuk a választ. Isten Szuverén Úr, Neki van joga dönteni az életünkről vagy a halálunkról.
Vagy amikor odaszegezik a kérdést az ismerőseink, akik talán nem hívők: "Ha Isten szeret, miért engedi szenvedni az ártatlanokat?" Gondoltál már rá, hogy valójában senki sem ártatlan? Mert mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Róma 3: 23 És mi van a halott csecsemőkkel, kisgyermekekkel, ők is megérdemlik a halált? Őket Isten annyira szereti, hogy nem is akarja nézni a további szenvedésüket így ha meghalnak rögtön az Atya szerető karjaiban találnak menedéket a Mennyben. Az ittmaradtaknak ez fájdalmas, de aki egyszer a Mennybe jut nem vágyik többé vissza a Földi nyomorúságra. 
Isten egy igazságos Isten! Hogy mennyire, azt a keresztyén életünk folyamán már jócskán megtapasztalhattuk. A fent olvasott Igerész (Ezékiel 18: 2 - 32)összességében bizonyítja mindezt.
Úgy olvastuk, övé az atya és a fiú lelke is, és az Úr szeretné a tiszta igazságban megtartani őket.
Az Úr azt is szeretné, ha ez az Igeszakasz, mintegy sablonként szolgálna az emberiség számára a sok sok más egyébek mellett. Szeretné, ha minden ember végre megértené, hogy Ő a Mindenható Isten, a világ Teremtője és Megtartója, hiszen Jézus Krisztus személyében Örök Életet adott mindazoknak, akik Őt követik.
Nagyszerű arra gondolni, hogy nekünk van egy jóságos Istenünk, akinek szemei mindig rajtunk vannak. Szerető, türelmes, megbocsájtó, gondoskodó, hűséges Urunk van! Meglehetősen jó nekünk vele ebben a biztonságban élni és felbecsülhetetlenül értékes az a tudat, hogy ezentúl már mindig vele maradhatunk!! Övéi vagyunk és mindenhova követhetjük Őt!
Kívánom, hogy az Isten féltő szeretete által felhozott példák segítségével, vizsgáljuk meg az életünket és lássuk meg, hogy melyik irányba tartunk!  Ámen!