A gyülekezet és Krisztus viszonyát nem lehet élethűbben bemutatni, mint a mennyasszony és vőlegény egymáshoz való viszonyát!

       Az Ezékiel 16:4-14-ben arról olvashatunk, hogy az Úr miként tisztította meg, és jegyzi el magának a bűnös embereket. Őket egy gyülekezetté, mennyasszonyává jegyzi el magának. Kétséget nem hagy maga után, hogy Jézus mennyire szereti az övéit!  Nagy árat fizetett értünk! Kifizette a teljes váltságdíjat, és most az Ő mennyasszonya, vagyis a gyülekezet felkészülési állapotban van, az Ő fogadására.

Efézus 5:25-27 „ Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta azért. Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az Ige által. Hogy majd önmaga elébe állítsa dicsősségben az egyházat, úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés vagy valami afféle, hanem legyen szent és fedhetetlen”

       János, amikor elragadtatott a Pátmosz szigetén, és kilépett az időkorlátaiból, látta a mennyasszonyt a Bárány feleségét, aki már teljesen el volt készülve. Jelenések 21:9 „ És jött hozzám egy a hét angyal közül kinél a hét utolsó csapással telt hét pohár volt, és szólt nékem mondván: Jer megmutatom néked a mennyasszonyt, a Bárány feleségét”      A szépségét képtelen volt leírni, ezért a legdrágább kövekkel próbálta ábrázolni azt, egy város hasonlatával. EZ ISTENNEK A VÁROSA, A BÁRÁNY MENNYASSZONYA, AKIK MI VAGYUNK!!  Azonban tudnunk kell, hogy csak azok tartoznak Krisztus élő gyülekezetéhez, a mennyasszonyhoz, akik valóban várják a Vőlegény érkezését!! Akiknek bensőjéből minden nap előtör a vágy: „ BÁR CSAK MA ELJÖNNE ÉRTÜNK AZ ÚR!!!”  Egyébként hogy is lehetne elképzelni azt, hogy valaki Krisztus Mennyasszonya volna, ha szinte soha nem gondol a Vőlegény érkezésére? Vagy azt gondolja, hogy bőven van még idő!!! Sajnos  A KERSZTÉNYSÉGNEK MA ILYEN VISZONYA VAN KRISZTUSSAL!!!

      Annak idején az üldözött gyülekezetek, sóvárogva várták Jézus visszajövetelét! A börtön falai mögött sírva imádkoztak a hívek, hogy minél hamarabb jöjjön vissza az Úr!!! Ma a keresztyénség olyannyira hasonlít a világhoz, hogy nem botránkozik meg a világ viselkedésén, sőt nagyon is otthonosan mozog benne, kényelmesen érzi magát abban a világban, ami körülötte van, amiben benne él! Nos, ezért nem várja vissza az Urat. Ma a keresztyének legtöbbje, lelki paráznaságban él!

Nézzük meg mit jelent az a kifejezés, hogy lelki paráznaság? Talán ebben a vonatkozásban is, a mennyasszony és vőlegény példáján keresztül érthetjük meg leginkább.  Az Ő drága vérén megváltott jegyesének, a világhoz való viszonyulását jelenti. Ha valakinek szívét elfordítja krisztustól, a világ lelkülete, ( a mammon, a hatalom , stb.) ez olyan, mint amikor a lánynak jegyese van ugyan, de érzelmeit, gondolatait egy másik férfi köti le. Az Ige így figyelmeztet: Jakab 4:4 „Parázna asszonyok, férfiak, nem tudjátok e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki a világ barátja akar lenni, az az Isten ellensége lesz”   A mai keresztyének legnagyobb hibája még, hogy oly nagymértékben vannak elfoglalva a hétköznapi dolgaikkal, melyet a test kényelme, a jólét utáni vágy követel meg, hogy alig jut eszünkbe a Vőlegény.

Azonban van szétszóródva egy kicsiny nép, akik Krisztus mennyasszonyát képezik! Ők készülnek a vőlegény visszajövetelére!

Ha valaki szerelemmel van jegyese iránt, akkor annak gondolatai mindig körülötte forognak. Így történik mindenkivel, akinek valóban Krisztus a Vőlegénye! Azok szinte a környezetükre nem is fordítanak olyan nagy figyelmet, mert szüntelenül arra gondolnak, hogy mennél inkább tisztogassák magukat. Az, aki ilyen várakozásban tölti el napjait, nagyon vigasztaló érzés néki tudni, hogy az Égi Vőlegénye áldozatot hozott érte, és milyen mély szeretettel vágyik a vele való találkozásra!

     Megjegyzés: Valóban, olyan keveset foglalkozunk ma Jézus krisztus visszajövetelével. Emlékszem még 25 évvel ezelőtt, amikor megtértünk, alig volt olyan Istentisztelet, ahol ne hangzott volna el a szolgáló részéről, a nagy figyelmeztetés: „Jézus Krisztus hamar visszajön! Legyetek készek mindnyájan a nagy találkozásra!” És olyankor boldog mosollyal néztünk egymásra, s néha azt éreztük, hogy de jó lenne, ha most ebben a pillanatban elragadtatnánk az Úrral.

     Kedves Testvérek! Álljatok meg egy pillanatra, és gondolkozzatok el a leírtak valódiságáról! Tegyétek fel magatoknak a következő kérdéseket, amiket őszintén válaszoljatok is meg! „Én valóban Krisztus mennyasszonya vagyok? Ahhoz méltóan élek? Naponta készülök, és várom az Ő visszajövetelét?  Nem vagyok -e olyan lány, akinek jegyese van ugyan, de érzelmeit és gondolatait egy más férfi köti le?  És ha úgy találod, hogy van még mit csinosítani magadon ahhoz, hogy szeretetre méltó legyél a Vőlegény számára, akkor csak láss hozzá!  Hisz nem tudhatjuk, mikor jő el az a nap, az az óra, mikor Ő feltűnik az angyali seregéivel az égen!

Legyünk készek Testvérek, az Úrral való nagy találkozásra!