Jézus megígérte a tanítványoknak, hogy miután visszamegy a Mennybe, elküldi a Szent Lelket maga helyett, Aki a mi Pártfogónk, Segítőnk és Vigasztalónk lesz.
Jézus ezen ígérete Pünkösdkor be is teljesedett, a Szent Lélek kitöltetett a földre. Azon a napon a 120 főnyi tanítvány csoport betöltekezett Szent Szellemmel, minek jeleként nyelveken szóltak és igazi erőt kaptak a tanúbizonyság tételre. Jézus ismert tanítványa Péter pedig előállt és egy valódi Szent Szellem által felkent beszédet mondott el, mire a hallgatóság, mintegy 3000 lélek megtért, és megalakult a Jeruzsálemi gyülekezet. Ez mára sajnos sok helyen már csupán egy történelmi emlék az Egyház számára.
       Azonban ma, tudnia kell mindenkinek, hogy a Szentlélek nem csak akkoriban volt megtapasztalható, hanem a jelenben is itt van a földön, és ha engedjük, akkor a szívünkben is lakozást vesz, valamint az életünk részévé válik. Ma is élhetsz a Szent Lélek jelenlétében.
Ő naponta képes tanácsolni, támogatni, segíteni téged. Ő az, Aki vezet a helyes úton, Aki inspirál, elindít, vagy éppen ha szükséges megállít. Szavakkal tölti be a szánkat, és kegyelmi ajándékokat, úgynevezett Charisma-kat oszt szét közöttünk.
Pál apostol az első Korinthusi levelében beszél is ezekről az ajándékokról, melyek a hívőknek és általuk az Egyház építésére adattak.   I Korinthus 12: 8-11: Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által (a kijelentés ajándéka); másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint (az ismeret beszéde);
Egynek hit ugyanazon Lélek által (természetfeletti hit); másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által (gyógyító hatalom a Lélek által);
Némelyiknek csodatévő erőknek munkái (természetfeletti csodák); némelyiknek meg prófétálás (prófétai beszéd); némelyiknek pedig lelkeknek megítélése (lelkek megkülönböztetése); másiknak nyelvek nemei (a nyelveken szólás ajándéka); másnak pedig nyelvek magyarázása (a nyelveken szólás magyarázata);
De a legfontosabb, amit a 11. versben olvashatunk:
De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.  Mi sem bizonyítja jobban azt a tényt, hogy a Szentlélek egy szellemi személy, mint az, hogy saját akarata és döntése van.
Ezek az ajándékok tehát nem a miénk, hanem a Szent Szellemé, mi csak használatra kaptuk őket az Úr dicsősségére.
        Aztán Pál apostol beszél egy másik területről is, amely szintén a Szentlélek által valósul meg. A valóban újjászületett hívők már képesek megteremni a Szent Lélek gyümölcseit is: (szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség) (Galatákhoz írt levél 5:22)
Időnként mi magunknak is érdemes megfigyelnünk, hogy milyen gyümölcsöt teremtünk már meg a hívő életünkben.
Ahogy tehát már említettem a Szentlélek igazi személy, Aki velünk tud örülni egyfajta szent örömmel, de képesek vagyunk Őt megszomorítani is, szavainkkal, viselkedésünkkel, amellyel fájdalmat okozhatunk Neki.
Jézus, a Lukács 12: 10 – ben nagyon komolyan beszél a Szent Szellem káromlásáról, mint megbocsáthatatlan bűnről. Tulajdonképpen a Szentlélek az Isten Szent és dicsőséges személye, Aki egy az Atyával és Fiúval, Jézussal. Ám az ÚR Jézus mégis kijelenti: És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, meg nem bocsáttatik. (Lukács 12:10)
        Amikor az Ige a Szent Szellem káromlásáról beszél, akkor azt is tudnunk kell, hogy a Biblia a bűnt itt különböző kategóriába sorolja.  Miszerint van halálos és nem halálos bűn. János apostol még azt is kijelenti az első levelében, hogy azokért kell elsősorban imádkozni, akik nem halálos bűnt követtek el. (I. János 5:16 ) Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön. Ez a kijelentés pedig magától érthetővé teszi, hogy a halálos bűnt elkövetőért fölösleges imádkozni, mivel azok bűne megbocsáthatatlan, és az értük mondott ima hiábavaló. Jézus meglehetősen fontosnak tartotta a Szent Lélek káromlással kapcsolatos kijelentését, így nekünk még inkább komolyan kell ezt venni, mert az örök életünk függhet tőle.
        A Szent Szellem elleni bűn abban is megnyilvánulhat, ha valaki a Szent Szellem által kapott kijelentéseket, vagy éppen átéléseket, a sátánénak tulajdonítja. Vagy a nyelveken szólást mint a Szentlélek keresztségének legegyértelműbb bizonyítékát ördöginek nevezi.
Az Úr Jézus minden természetfeletti csodáját a Szent Szellem ereje által cselekedte meg, így aki kételkedik benne, az szintén halálos bűnt követ el.
Természetesen itt azokról a vallásos hívőkről beszél, akik szemeikkel láthatták a csodákat, amiket cselekedett és ennek ellenére nem hittek neki, sőt ördöginek nevezték cselekedeteit.
        A hitetlen, tudattalan Istentől távol élő emberek ilyen kijelentését az Úr másképpen kezeli. Ők a tudatlanság idejében élnek, amit az Úr elnéz nekik, mert máskülönben még a megtérésre sem lenne esélyük. Ha azonban megtérnek és kereszténnyé válnak, akkor már más szabályok vonatkoznak rájuk is.
Jézus arról is beszél az János evangéliuma 16: 8 – 11-ban: hogy… „A Szent Szellem győzi meg a világot a bűn az igazság és az ítélet tekintetében…”  Aki ezt nem hiszi el, az magára nézve is halálos bűnt követ el, mivel elutasítja a kegyelmet, amit Krisztus szerzett meg mindnyájunk számára az Ő kereszthalála által.  
Így, aki hit nélkül akar élni, az önmagának okozza a vesztét. Aki tehát megveti az Isten által felkínált kegyelmet, az a bűneivel együtt kerül majd az Isten ítélőszéke elé, ahol az ítélet az örök kárhozatot jelenti a számára. Ezért fontos a megtérés mindenkinek.
        A hívők számára pedig fontos üzenet ma: Ha nem hiszel a Szent Szellemben és az Ő ma is munkálkodó kegyelmében hívőként, netalán megveted a Szent Lélek ajándékait és ördögtől valónak mondod, akkor halálos bűnt követsz el, ami megbocsáthatatlan. Jobb ha ezt tudod mielőtt elkövetnéd. Ismerd fel az igazságot, bánd meg bűneidet, és légy te is Jézus hű bizonyságtevője a Szent szellem erejével betelve. Apostolok cselekedetei 2: 38 - 39
Péter pedig mondta nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.