Az Advent harmadik vasárnapja előtt állunk.  Adventi időszak az elmélyülést és a várakozást jelenti a számunkra. Azt hiszem senki előtt nem idegen, hogy Kire vagy Mire várakozunk ezen időszakban. A Karácsony Jézus Krisztus földre jöttének, születésének az ünnepe, így erre az ünneplésre készülődik a szívünk. Ilyenkor a lelkünkben elcsendesedünk, elmélyülünk és igyekszünk illendőképpen, készen várni az ünnepet.
       Ezekben a napokban legyen időnk azokra a gondolatokra is, amik a szívünk legmélyén vannak, legyen az akár egy rejtett kérés, vagy egy Istennek nem tetsző cselekedet, amiért még nem kértünk bocsánatot. Most itt van az ideje, hogy őszintén megnyissuk a szívünket, vagy ha kell, bűnbánatot tartsunk, hiszen az Advent negyedik hete éppen ezért van, hogy megtisztítsuk a szívünket és lecsendesítsük a lelkünket Őelőtte.
Íme egy történet, melyet az egyik tanítvány, Tamás élt át az Úrral, de velünk is hányszor és hányszor megtörténhetett már! Olvassátok figyelmesen!
    Azután mondta Tamásnak: Hozd ide a te ujjaidat, és nézd meg az én kezeimet, és ne légy hitetlen, hanem légy hívő!”És felelt Tamás, és ezt mondta neki: Én Uram, és én Istenem!
És mondta néki Jézus: Mivel, hogy láttál engem Tamás hittél, boldogok azok, akik nem látnak, és hisznek. János 20:27-29
            Bizonyára mindenki előtt ismeretes ez a történet: Jézus, a feltámadása után még negyven napig  a földön járt, több helyen, és sok embernek megjelent, többek között a Tanítványoknak is.
Egyik nap a tanítványok összegyülekeztek, és a zsinagógák előjáróitól való félelem miatt bezárták az ajtót.
Jézus ekkor megjelent középen és így köszönt nekik: Békesség néktek!” Aztán, hogy bizonyítsa nekik az Ő emberi mivoltát, és a feltámadását, megmutatta a szögektől átvert kezét és a lándzsától átszúrt oldalát.
Ekkor még az a tanítvány, Tamás nem volt jelen. Aztán később mikor megérkezett hozzájuk a többiek boldogan mesélték neki, hogy látták az Urat, ő azonban helyet adva a kételkedésének azt mondta: Ha ő maga meg nem győződik róla nem hiszi el.
          Nyolc nap múlva ismét megjelent Jézus a tanítványoknak, és szólt Tamáshoz: „Hozd ide az ujjaidat…” És Tamás, miután meglátta a szögek helyét,……” Azt mondta: Én Uram, és én Istenem!  Bár itt a Biblia nem írja le részletesen, hogy valójában mit érzett Tamás, de el lehet képzelni, hogy milyen fájdalmas, szívet tépő szégyen tört fel belőle, a kételkedése és hitetlensége miatt.  A megbánás valódi jele volt ez, ami belefért ebbe a néhány szóba. Itt nem hosszú magyarázkodás, védekezés, vagy bocsánatkérés volt hallható, hanem a szíve mélyéről feltörő megbánás. Hiszen mondhatta volna: „Óh, jaj, miért is voltam ilyen vak, és miért nem hittem úgy, mint a többiek?
De nem ezt mondta, hanem csak ezt az öt szót, ami híven tükrözte a Jézus iránt érzett tiszteletét, és  a megbánását. „ÉN URAM, ÉS ÉN ISTENEM
     Így most azt kérdezem magamtól és tőletek, hogy voltunk -e úgy, hogy nem hittük el Jézus csodáját, amit velünk tett,  hanem magunk akartunk megbizonyosodni róla?
Talán kényelemből, vagy megszokásból nem hittük el azt a csodát, amit tett, vagy mondott? Vagy, ami velünk történt nem - e jól körbejártuk, megpróbáltunk meggyőződni róla, hogy biztos -e hogy az Úrtól van? Majd ráeszmélve a valóságra ki tudtuk –e mondani akkor? „Én Uram és én Istenem!”
Tört –e már fel bennünk ezekkel a szavakkal ki nem fejezhető bűnbánat, ami nem engedte, hogy a szemébe nézzünk az Úrnak?
Gondoltunk -e már arra, hogy Ő, aki mindenkor velünk van, aki minden gondolatunkat teljesíti, erőnlétet, fizikai egészséget ad nekünk, hogy Ő maga cselekedte velünk az a csodát? Gondoltál -e már arra, hogy az Úr nem ezt érdemli tőlünk?  Óh, hányszor vagyunk mi is hitetlenkedők, és érdemtelenek mindenre! Jézus azonban, mint ahogy Tamásra sem haragudott, nem rótta fel neki,  nem fordult el tőle, hanem ezt mondta: „Boldogok,  akik nem látnak és hisznek”
     
Kedves Testvéreim! A fenti Igék mély nyomott hagytak az én szívemben is, én is bánkódtam a bűneim felett. Sokszor elismételtem Tamás szavait: ”ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM”
HA ÚGY ÉRZED, HOGY A SZÍVEDIG ELJUTOTT EZ AZ ÖT SZÓ, AKKOR ISMÉTELGESD TE IS!
Járja át a bűnbánat a szívedet, és könnyeid adjanak jelet annak, hogy megbántad a bűneidet!
 Ezt nyújtja tehát számunkra az Advent! Lehetőséget a bűneink, elrontott cselekedeteink lerendezésére. Itt az idő,  tegyük meg hát! Tisztelettel és megbánással Ő érte!  Ámen