Igei gondolatok
Amikor elolvassuk a fenti sorokat, kicsit elgondolkozunk rajta, hogy számunkra mit is üzen az Ige.
Mint tudjuk, egy igaz Isten van, Aki teremtette a világmindenséget.
Akkor ki is a világ istene? A Bibliából azt olvassuk, hogy vannak egyéb istenek is, ezeket idegen isteneknek nevezi. Ezek azok a bálványok, amik az egész világmindenséget akarják helyettesíteni, de mögöttük a sátán áll.
Az ókori, és középkori népek faragott kő, vagy faszobrok előtt imádkoztak, ezt hívták bálványimádásnak. A célja az volt, hogy elterelje az igaz Istenről a figyelmet, a Néki járó imádatot különböző szobrok kapták. Tehát egy-egy szobor testesített meg egy istent, mint pl. a pénz istenét. stb.
A mai jóléti társadalomban, amiben mi is élünk, a sátán egy szélesebb területet ölel fel, ennek a neve: Mammon! Arám nyelven gazdagságot jelent.
Ha összehasonlítjuk magunkat az ókori népekkel, akkor azt látjuk, hogy mi egy jóléti gazdagságban élünk, és ez a gazdagság kerül az Élő Isten elé.
Ennek több oka is lehet
1.Ahhoz, hogy legyen bőven ennivaló az asztalon, hogy szépen tudjál öltözködni, ki tudd fizetni a rezsit, de még jusson egy kis luxusra is, ahhoz sokat kell dolgozni. Lehet, hogy nem 8-10 órát, hanem 12-t is. Mikor hazaérsz, örülsz, ha pihenhetsz.
2.Ha mindent meg tudsz venni magadnak, nincs semmiből hiány, nem keresed az élő Istent, mert nincs szükséged rá. Tehát függetleníteni tudtad magad tőle. Ismertem egy lányt, aki nagyon komolyan vette az Istennel való élő kapcsolatot. Rendszeresen gyülekezetbe járt, szolgált, életével bizonyította, hogy nagyon szereti az Urat. Ám változás történt az életében. Isten hűségét azzal áldotta meg, hogy megadta párját, és azt gondoltuk, hogy ezért, még inkább ragaszkodik az Úrhoz. Nem így történt. Szíve lehet, nem került távol, de nem jár gyülekezetbe, különböző kifogások miatt. Ennek tudatában a szívem szomorú lett, de Jézus mit érezhet az ilyenek miatt?
3.És a jólét magával hozza azt a kényelmet, hogy egy vasárnap reggel nem fogsz felkelni azért, hogy elmenj a templomba, hogy találkozhass az Élő Istennel. Az előbbi példával élhetek itt is, hisz ha már meg van minden, akkor elkényelmesedik az ember. Szomorú valóság ez, amire rámutattam.
Ennek a nagy jólétnek viszont komoly következménye van! Ahogy olvassuk az Igéből, a világ hatása megvakítja az elmét, hogy a Krisztus dicsőséges evangéliumát ne lássuk.
Amikor azt mondja az Úr: „Nem szolgálhattok az Istennek és a Mammonnak”, akkor azt akarja üzenni, hogy nem lehet! Nem azt mondja, hogy „nem szabad”, hanem „nem lehet!” Tudjátok mi a különbség a kettő között? A „nem szabad”- az tiltás, de Jézus soha semmit nem tiltott, hanem megmondta a következményeket. Ez a szabad akarat!
Te bölcsességeddel eldöntöd, hogy megteszed -e azt a dolgot, amit az Úr nem ajánl, vagy elhatárolod magad tőle.
Azt olvassuk a Máté 6:24-ben „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a Mammonnak.” Miért? Az Ige egyértelműen választ ad a miért kérdésre.
Sajnos a gyakorlatban találunk rá példát, hogy a hívők is elmennek a templomba, de ugyanakkor a szórakozóhelyeket sem vetik meg, ahol pedig átitatódnak a világ dolgaival. Nem tudják tehát bemutatni azt a tiszta Istenhez való ragaszkodást, HIT-et, amit egy hívőnek be kellene tudni mutatni, így nem ismerhetik meg a világi emberek Krisztus dicsőséges evangéliumát, annak orcáját. Az igazság nem fénylik, mert a világ megvakította az elmét, hogy az igazságot ne lássák.
Pedig Jézus azt mondta, hogy „Keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát, és mind ezek megadatnak néktek.”Ma éppen fordítva tesszük. Bebiztosítjuk magunknak a jólétet, és utána nem keressük az Urat, mert akkor már minek?
Ennek a fordítva látásnak az oka : A világ fénye, ami elvakít bennünket. Éppen ellenkezőleg látunk, mint ahogy Isten akarja, hogyan lehet így az igazságot hirdetni? Teljesen alkalmatlanok vagyunk hirdetni azt, amit nem látunk!
A világ a karácsonyt fenyő ünnepnek, szeretet ünnepnek, a Húsvétkor a locsolást, a nyuszit, a csirkét, kisbárányt emeli ki az ünnep igazi üzenetéből, de legalább azok, akik megismerték az igazságot, azok ne tévelyegjenek el!
Azt mondja az Ige: „Az aratnivaló sok, a munkás kevés.”
Kedves Testvéreim! Ti, kik megismertétek az igazságot, álljatok ki mellette, hogy az Igazság is ki tudjon mellettetek állni! Ne csak eljárjunk a gyülekezetbe, ne csak beszéljünk róla, hanem éljük meg az élő hitünket az Úrral! Világítsunk a sötétben, hogy a vakon járók is meglássák az utat.
Legyen az Úr segítségül nékünk!