„Ma velem leszel a paradicsomban”- mondta Jézus az egyik elítéltnek azon a pénteken. Csodálatos ígéret volt ez, és erre vágyunk mi is, akik az Urat szeretjük! Azt szeretném, hogy a végcél elérése előtt, tegyünk bepillantást azokba az órákba, hogy mi mindenen ment át Jézus azért, hogy  megváltson bennünket is.  Nem részesülhetünk az örök életben anélkül, hogy ne tudnánk milyen drága árat fizetett érte Jézus! 

          Ezek az órák Jézus szenvedései! Lehetséges, hogy volt már az életetekben olyan helyzet, mikor ártatlanul bántottak benneteket, és nem tudtátok megmagyarázni az okot. Talán egy feltételezett bűn miatt kaptatok  büntetést? Milyen sok idő kellett hozzá vagy talán soha nem is tudjátok elfelejteni ezt az igazságtalanságot ugye? Pedig ez az igazságtalanság meg sem közelíti az Ő szenvedéseit!
Mit érezhetett Jézus, Aki bűntelen volt és a felbőszült tömeg ellene fordult?  Azok, akik pálmaágakat lengettek a feje fölött, és hozsannát kiáltottak, (virágvasárnap) néhány nap múlva pedig "feszítsd meg"-et kiáltoztak. A sátán ott volt a tömegben, és szívüket Jézus iránt közömbössé, de inkább ellenségessé tette.
Azelőtt néptömegek hallgatták Jézus bölcs tanításait, betegek ezreit gyógyította meg, és általa emberek szabadultak meg a démonoktól.  Most pedig Testét szöges korbáccsal ütötték, fejébe tövisből font koronát tettek, a Dolorosa utcán elgyötört maradék erejével kellett a keresztjét vonszolnia, mikor már-már alig volt benne élet.
Mária Jézus anyja, Mária Magdaléna és János követték az útját a tömegek mellett, nézték az Ő emberfeletti kínjait, és a sátáni erőfölényt némán, de tele fájdalommal viselték el.
          „Ma velem leszel a Paradicsomban”- milyen szép ígéret is ez ! De nem csak ezt kell hallanunk ma, hanem hallanunk kell az ostorcsapásokat, a "feszítsd meg" - kiáltásokat, látnunk kell a korbács ütésektől vérző testét, és meg kell értenünk, hogy ez mind csakis értünk történt! Ő megszabadíthatta volna magát, hiszen Isten Fia volt, de nagyon jól tudta, hogy meg kell történnie mindennek. A bűneinkért járó váltságdíjat neki kell kifizetnie. Miután Jézus a kereszten meghalt, egy természetfelett jelenség következett, ami megremegtette a földet. Talán ez Isten fájdalma volt a Fia iránt?
          A Mel Gibson által rendezett Passió c. film jól illusztrálta ezt a történést, miután Jézus meghalt, hatalmas földrengés támadt, és egy óriási könnycsepp hullott le a földre az égből. Mintha csak Isten könnycseppe lett volna az Ő Fia halála miatt?
Az Atya a bűnben tobzódó világnak csak így volt képes kegyelmet adni, hogy egyetlen fiát adta halálra azért, hogy örök életet nyerhessen. Hatalmában állt volna Istennek, úgy mint ahogyan Sodomát és Gomorát tűzesővel elpusztította,  vagy amint a Noé korában özönvízzel pusztította el a földet, ésbizonyára lett volna még számtalan sok módja arra, hogy a bűneik miatt elpusztítsa a Földet. De Isten az Ő Fiának, Jézusnak a Golgotán történt halála által kimenekedést adott az embernek , hogy ne kelljen a bűneiben meghalnia,  hanem aki hisz őbenne és az általa kinyújtott kegyelemben az örök életet nyerhessen. Jézusnak az emberek iránt érzett szeretete a Nagypénteki eseményekben mutatkozott meg igazán, hiszen az Ő halála lett az egyetlen mentő öv minden ember számára!
         Töprengj el rajta ma, hogy bár időben nem voltunk ott a felbőszült tömeggel, de naponta hányszor kiáltunk: "feszítsd meg"-et Jézusra a bűneinkkel! Gondolkodj el rajta, hogy  a naponta szándékosan, vagy nam szeándékosan de mégis elkövetett bűneink nem a hálánk jelei ezért a véráldozatért! Hálátlanok vagyunk és néha még vakok is.   A sátán ott volt a tömegben, és sok esetben ma ott van veled is, hogy ne lásd meg azt, amit látnod kellene, és ne halld meg, amit hallanod kellene. Ne csak az legyen a szemed előtt, hogy örök életet szerzett nekem Jézus az Ő halálával, hanem azt is lásd meg, hogy milyen áron! Mert nem az Ő javát szolgálta mind az, amit tett, hanem minket, a bűnös emberekért fizette ki a váltságdíjat!
            Vegyük mindezt komolyan, és ne szomorítsuk meg naponta az Ő szívét, ne "feszítsd meg"-et kiáltsunk, hanem hozsannát!
Számunkra a Nagypénteknek több üzenete is van: - Isten szeretete az emberek iránt, -az egyetlen lehetőség megmenekíteni az Őt szeretőket, - Jézus önfeláldozása az emberekért.  Jézus feltámadása, amely már a Húsvét üzenenete, előrehozza, hogy egykoron mi is fel fogunk támadni, ahogyan Jézus örökké él, mi is élni fogunk!
          Vedd hát észre a mindennapokban is, hogy milyen fájdalmas út vezetett a mi örök életünkhöz! Mit kellett Jézusnak elszenvednie azért, hogy nekünk legyen helyünk a Mennyben. És ha Ő helyet készített ilyen drága áron nekünk, akkor ne utasítsuk el, hanem tegyünk meg mindent, hogy elérjük a végcélt mindannyian!
A Nagypénteken történt Passió Jézus iránt örök hálára kötelez! Legyen áldott a mi Urunk érte!