Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket

         

        Csodálatosan szép és egyben megindító is ez az Igevers, hiszen valahányszor elolvasom, mindig érzem azt a szeretetet, irgalmat, amivel Jézus lehajolt hozzánk!

Lehajolt egészen, mivel mi Őhozzá képest porszemek vagyunk ezen a földön.

         Jézusnak ez a szívet melengettető kijelentése, hogy „nem mi, hanem Ő választott ki bennünket”, nemcsak cselekvésre indít, de ígéretekkel is elhalmoz.

       Valójában nem mi voltunk, akik kerestük Őt, kutattunk utána, hanem Ő maga érintette meg a szívünket és ezáltal lett számunkra is nyilvánvaló, hogy mi Őhozzá tartozunk tántoríthatatlanul.

Micsoda kiváltság az ember számára, hogy a Mindenható Isten Fia, aki az életét is odaadta értünk, hogy örök életet nyerjünk a megváltása által, most a magáénak tekint bennünket.

Kiválasztott, és Ő maga rendelt bennünket arra, hogy az életünkben gyümölcsöt teremjünk. Ez a tudás belevésődött a szívünknek legmélyére és ott is marad, amíg csak élünk!

        Voltaképpen Isten nagyon szereti az embert, akit teremtett, hiszen Ő maga a szeretet. Akármennyire is lázadozik az ember ellene, akármit is tesz, Isten igazságot szolgáltat és lehetséges, hogy szigorú ítéletnek tűnik, amit véghezvisz, de közben a szerető és gondoskodó figyelmét nem veszi le az emberről. 

Gondoljunk csak az Édenkertben történt eseményekre.

        Isten naponta, a hűvös alkonyat idején meglátogatta az Édenkertben az első szeretett teremtményeit, Ádámot és Évát.  Beszélgetett velük, és tanította őket, mígnem a kíváncsiságuk és a függetlenné válás utáni vágyuk, valamint a kígyó ámítása miatt megtörtént a bűnbeesésük.

Engedetlenek voltak és vétkeztek, hiszen Isten tiltása ellenére ettek a jó és gonosz tudásának fájáról. Isten azonban nem pusztította el őket az engedetlenségük miatt, hanem büntetésből kiűzte őket a Paradicsomból és megátkozta miattuk a földet.

De Isten nem hagyta őket teljesen magukra. „És csinált az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltöztette őket.” 1 Mózes 3:21

          A továbbiakban pedig, amikor Ádám fia, Káin megölte Ábelt az ő testvérét, Isten nem pusztított el őt sem, hanem megbélyegezte. Elég büntetés volt számára abban a tudatban élni, hogy gyilkosságot követett el, ráadásul a saját testvérét gyilkolta meg.

Isten mindig igazságot szolgáltat.

        Amikor a bűn már túlságosan megsokasodott a földön bár Isten bánkódott miatta, hogy embert teremtett, elhatározta, hogy elpusztítja őket özönvíz által. De akkor is gondoskodott arról, hogy ne minden ember, és ne minden élőlény pusztuljon el.

          Tulajdonképpen azért építtette meg a bárkát Noé-val, hogy az életnek maradjon magva a pusztító árvíz után. Így Noé és családja, valamint az állatok fajaiból megmenekült annyi pár, amelyek képesek lettek újra benépesíteni a földet.

        Lehetne tovább felsorolni a Bibliából a temérdek példákat Isten cselekedeteiről, amelyek igazolják, hogy Isten mennyire szeret. De mindezek közül a legkiemelkedőbb cselekedet, amely mindannyiunk jövőjét meghatározza, hogy az Isten az egyetlen Fiát áldozta fel az emberek bűnei miatt, hogy ez által megváltsa őket a pokol büntetésétől.  

Nos, mint látjuk, az Isten, az Atya maga a Szeretet, és Jézus Krisztus ezt a szeretetet mutatja be mindnyájunknak.

Ha ennek tudatában vizsgáljuk Jézus Krisztus kijelentését, akkor megértjük, hogy Jézus azért választott ki bennünket, mert nagyon szeret! Mert azt akarja, hogy az Ő munkatársai legyünk, elmenjünk, és gyümölcsöt teremjünk!

        Nem arra gondolt, hogy alkalomról alkalomra csupán ott üljünk, a gyülekezetben aztán elmenjünk haza, és éljük tovább a hétköznapi az életünket. Ez hetente megismétlődik és közben talán észre sem vesszük, de így a gyülekezetbe járásunk pusztán egy keresztyén szokássá válik. Ellenben Ő arra hívott el, hogy elmenjünk a világban lévőkhöz, azokhoz az emberekhez, akik még nem nyertek üdvösséget, és az Istenhez hozzunk őket. Ezért vagyunk mi keresztyének, Jézus követői, ez a mi küldetésünk. Jézus fontos misszióra hívott el mindnyájunkat és ez ennyire egyszerű:

Így tehát az Úr kiküld bennünket a világban levőkhöz, mint a 12 tanítványát is tette. De mielőtt elindította, felkészített őket a szolgálatra.

Azt is olvashatjuk tovább az alap igeversben: … hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon!

         Mikor marad meg a mi gyümölcsünk? Ha jó magot vetünk, jó talajba. Ezt a talajt jól meg kell munkálni, fel kell szántani, elegyengetni a földet, hogy a belé vetett mag jól érezze magát benne, és kikeljen. Majd miután kikelt a mag, segítenünk kell, hogy az szárba is szökkenhessen. A lelkimunkások további feladata, hogy gondozzák a kis növényt, vagyis az újonnan megtért embert, hogy az növekedjen, gyarapodjon hitben és idővel ő maga is vethessen magot azokon a területeken, ahol ő megfordul.

Azt mondja Jézus: …Hogy a ti gyümölcsötök megmaradjon! Micsoda öröm az, amikor az evangélisták, a tanítványok beviszik az újszülött keresztyéneket a gyülekezetbe, és azok ott tovább növekednek és később ők maguk is gyümölcsöket teremnek.

Isten pedig boldogan nézi a gyarapodást, hogy növekszik az Ő országa és egyre kevesebben jutnak pokolra a hitetlenségük miatt.

Mi pedig bármit is kérhetünk Jézus nevében, az Atya megadja nekünk azt!

        Ekkor van a mi szívünkben is igazi elégedettség, mert megtesszük azt, amit az Atya kér tőlünk és mi magunk is láthatjuk a gyümölcseinket.  

Kívánom, hogy így legyen! Ámen