A napokban az orvosi rendelőben várakoztam, jó néhány ember között. Némelyek beszélgettek, mások csak csendben néztek maguk elé, de a gondolatuk világába nem engedtek belelátni. Szeretem nézni az embereket, és megalkotni róluk a milyenségüket. Amint el voltam foglalva az emberekről szőtt gondolataimmal, kinyílott a rendelő ajtaja, és gyermekkoromtól jól ismert idős néni lépett ki rajta, és a karjánál fogva egy férfi támogatta. Arra gondoltam, talán a betegszállító, de mikor előttem elhaladva jobban rájuk néztem, akkor megismertem, hogy a nénike fia volt az, aki karonfogva vezette az édesanyját a kocsihoz. Mikor mellettem elhaladva ők is felismertek és köszöntek, még hosszan néztem utánuk könnyes szemmel. Nem a néni előrehaladott állapota csalta ki a szememből a könnyeket, hanem az a fiú, ma már felnőtt férfi, aki nem szégyellte karon fogni az édesanyját, azt, aki oly sokszor munkája mellett is ölébe vette kisfiát. Az anyja se utasította el soha a kis kezeket, melyek kinyújtva jelezték, hogy ölbe vágynak. Lehet, éppen a fejő rocska volt a néni kezében, mert készült tehenet fejni, de egy pillanatra felvette a gyermekét. Gondolataimban tovább folytatódott a róluk alkotott képsor, és közben megkérdeztem magamtól, hogy én is vágyok -e arra, hogy egykor az én fiam is így támogasson?
Ez a néhány perces látvány szívemet melegséggel töltötte el. Most is látom magam előtt, hogy a fiú meggörnyedt testhelyzetével jelezte, hogy vigyáz az édesanyja lépéseire. Vigyázva lépett ő is, hogy nehogy megránduljon a beteg, munkától elgyötört test.
Ez az anya, és fia nem hívő, aki ismerheti a tízparancsolatot: 2Mózes 20:12 „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amit az Úr a te Istened ád tenéked.”
Ez a fiú talán azért szereti az édesanyját, mert hosszú éveket szeretne kapni az Istentől? Nem hiszem, hanem azért kap hosszú életet, mert tiszteli és szereti őt.
Ma nagyon kevés ilyen emberrel találkozunk a világban. A gyermekek legtöbbje nem szereti a szüleit, nem is vállal velük közösséget.
Hallottam egy kis történetet egy anya-lánya kapcsolatról. A lány olyan munkahelyen dolgozott, ami minden idejét lekötötte, ezért idősek otthonába adta be az édesanyját. Minden anyák napján már korán reggel a nővér vitte a néninek a csokor virágot, és azt mondta, hogy míg a néni aludt addig hozták neki. A néni mindenkinek mutogatta, hogy milyen szép csokrot kapott a lányától. A többiek irigyek voltak rá. Nagyon bántotta a nénit, miért kell neki éppen akkor aludni, hogy sohase találkozik a lányával. Így telt el egy néhány év, és csak telefonon tudtak beszélni. Egyik alkalomkor a lány arra panaszkodott az édesanyjának, hogy az a virágüzlet, amivel neki jó kapcsolata volt, megszűnt. –„Pedig olyan jó volt, mert átutaltam a pénzt és a csomagküldő szolgálat elvitte az otthonba a virágot.” Az édesanyja csendben hallgatott, és az arcán forró könnyek görögtek végig. Ez idő alatt megfogta a nagyon szépen becsomagolt virágot, és erőtlen mozdulattal a kukába dobta…
Talán ez a lány is egy kicsit szerethette az édesanyját, és gondoskodni akart róla, de nem ő, hanem mással végeztette el. Van olyan gyerek, aki pénzt ad, hogy ne szenvedjen hiányt az anyja, de neki nem az kellene, hanem a gyermeke! Egy szerető simogatás, egy mosoly, egy délutáni beszélgetés, egy tanácskérés, egy átkarolás, egy kis viccelődés, egy kis biztonságérzet egy erős, okos fiatal mellett. Ajándékba a kedvenc kendő, harisnya, egy mamusz, hisz egyszer a kedvenc ételek kerültek az asztalra, mikor hazatért a gyermek. Most arra a szeretetre van szükség, ami talán az élethez adna még erőt!
Ezt a szeretetet adta a fiatalember az édesanyjának, mikor támaszt nyújtott neki gyenge, erőtlen állapotában.
Eddig a világról beszéltem, de vajon milyenek a hívő gyermekeink? Ők ismerik -e a 2Mózes 20:12-t?
Vajon megkérdeznek -e téged kedves testvérem, mikor döntés előtt állnak? Küldetnek, vagy visznek virágot neked? Leszedik -e a tejről a pillét, és odaadják -e, mert egykor te is adtál nekik? Vajon… és jöhet a sok-sok vajon…
A szeretet a legnagyobb kincs, amit hitetlen és hívő ember adhat egymásnak, mert annak életmentő ereje van!
Pintér Béla egyik dala is erről szól: „Ha szeretet nincs bennem, mit sem ér, a szeretet úgy kell, mint egy falat kenyér.”
Ti gyermekek, vagy akik már felnőttetek, erősek szépek, és karrieristák vagytok. Gondoljatok arra, hogy az évek nagyon hamar elrepülnek, és akiket most talán untok, azt egyszer elveszítitek. Míg élnek a szüleid, addig lehet szeretni, mert utána már csak az emlékei maradnak. És ne felejtsétek el, hogy milyen jó volt odabújni két védő, ölelő karba. Ez a két kar most a tiétek, öleljétek meg vele az édesanyátokat! Nyújtsatok segítő kezet, mint egykor amit ő nyújtott nektek, mikor járni tanultatok…….