Volt egy fiatal keresztyén nő, akit Isten zenei szolgálatba hívott el és nagyon megáldotta. Boldogan eljárt a próbákra, és örömét lelte a többi fiatallal együtt az Urat szolgálni. Évek teltek el és egyszer arra gondolt, hogy ő még most fiatal, és még nem is kóstolt bele a világi életbe, nagyon kíváncsi lenne milyen is az? Elhatározta, hogy egyszer elmegy az ismerősével, aki rendszeresen eljárt szórakozó helyekre. Elképzelését be is váltotta, és hamarosan megismerkedett egy hitetlen fiúval, aki gyakori programokat talált ki a baráti körével. A fiatal nő, mivel megszerette a fiút kezdett elmaradozni a próbákról, és majd később a szolgálatból is kimaradt. Teljesen átitatódott a világ illatával, és mivel a párja gondoskodott róla, hogy ne unatkozzon, a napi imák is elmaradtak.
Hogyan szoktuk mondani? „A sátán sokat ígér, keveset ad, és mindent elvesz.”
Szépen betöltötte minden percét a sátán programokkal, tervekkel, és már úgy tűnt, hogy nem is hiányzik Isten neki. A fiú feleségül vette, és születtek a gyermekek. A sok munka, idegessé, feszültté tette, és egyre azt érezte, hogy valami hiányzik az életéből. Megróbálta leplezni még maga előtt is, de valamiből nagyon elege lett, és vágyott a magányra. Természetesen nem tudta megtenni, a családjától, hogy maga leüljön egy sarokba, de megpróbált a zajtól egyre távolabb kerülni. Férje továbbra is kóstolgatta a világ által kínált lehetőségeket, emiatt teljesen elromlott közöttük a házastársi kapcsolat. Úgy érezte, hogy a gyermekeihez sincs türelme, és ez azért szívében fájt neki, hisz a gyerekek nem tehettek semmiről.
Egyik este, mialatt a férj másfele vigasztalódott, a gyerekek játszottak, ő elvonult egy csendes sarokba, és a kezébe vette a gitárt és elkezdte pengetni. A gitár húrok lágy pengése könnyet fakasztott szemében, és azon vette magát észre, hogy egy dalt játszik és énekel. Könnyei peregtek végig az arcán és gitárral kezében letérdelt az Úr előtt. Szívéből felszakadó bűnbánatra jutott, és könyörögve kérte Istent, hogy bocsásson meg.
Valamennyi idő telt el, mikor újra lábaira állott, és letörölve könnyeit elkezdett énekelni. Gyermekei beszaladtak a szobába, és csak nézték, hogy az anyjuk mitől olyan boldog? Megálltak, és hallgatták a dalt. Végül odamentek hozzá és azt mondták: „Anya! Te miért nem énekelsz, olyan szép hangod van? Ez a dal sokkal szebb, mint amit mi ismerünk! Énekeld el nekünk újra!” És anyjuk elkezdte újra énekelni, szemében mosollyal. Néhány éneket elénekelt, ami megint boldoggá tette.
Aztán elkövetkezett egy olyan pillanat, amit már sejtett, de nem gondolta, hogy megtörténik.
Hirtelen az ajtó kinyílott és a férje lépett be rajta. Most nem volt ittas, mint szokott. Bátor léptekkel odament a feleségéhez és azt mondta: „Kérlek, segíts összecsomagolni, mert elköltözök!” Mély döbbenet és csend vette körül az előbb még boldog családot. A feleség csak annyit kérdezett: „Van valakid, akihez elmész?” – Igen van. -volt rá a válasz. Csöndbe összecsomagoltak és a gyerekek könnyes szemekkel nézték végig az eseményt. Az apa maga mögött behúzta az ajtót, és a feleség magához ölelte a két gyermekét. Akkor este egy ágyban aludtak mind a hárman. Reggel a kisebbik gyerek arra kérte az anyját, hogy énekelje el azt a dalt, amit előző este. És míg az anya énekelt, szépen felöltözött és kirakta a ruháit a gyermekeinek is. Miután felöltöztek, azt mondta: „Ma elmegyünk egy olyan helyre, ahol ilyen énekeket fogtok hallani.” Elindultak, és a gyerekekben nagy várakozás volt, hogy vajon hova is mennek? Majd megérkeztek, és beléptek egy szép magas háznak az ajtaján. Az asszony a sorokra pillantott, és meglátta azt a helyet, ahol ő több évvel ezelőtt ült. „Senki nem foglalta el a helyem, visszavártak”- gondolta csendben. Majd sírva előre ment és letérdelve kért az Úrtól, és a gyülekezettől bocsánatot. A pásztor felállt és azt mondta: „Hazatért az eltévedt bárány!” Mindenki sírva fakadt és kezdték énekelni azt a dalt, amit az este ő énekelt. Boldog volt, mert szívében érezte a megbocsátást. Tudta, hogy az Isten az elhívását nem vonja vissza, Ő mindig visszavár, mert Ő a szerető Isten!