Isten kereső valódiságát legteljesebben, Jézus a Tékozló fiú, vagy még inkább a kereső apa példázatában találhatjuk.
A történet azzal kezdődik, hogy a fiatalabb fiú apja elé áll, és kiköveteli a részét az örökségből.
Jézus idejében ez a követelés súlyos sértésnek számított: A fiú szavai azt rejtették magukba, hogy az apja halálát kívánja.
Mégis az apa nagylelkűen teljesítette a fia kívánságát.
- Ezzel a vagyonnal a fiú elnyerte a függetlenségét. Elment egy távoli földre, ahol apja minden örökségét eltékozolta egy bűnös életben. Miután anyagi javai elfogytak, egy alantos munkát vállalt, disznókat etetett, hogy el tudja magát tartani.
- Végül eszébe jutott, hogy bocsánatot kér az Atyjától, hazamegy, és ledolgozza, amivel tartozik.
Miközben hazafelé tartott, az apja mindennap kémlelte a horizontot, hogy meglássa az önfejű fiát. Mikor egy nap megpillantotta, félre tette a méltóságát, és örömmel szaladt a fiú elé, majd keblére szorította.
Mikor a fia mentegetőzni kezdett, hogy mennyire sajnálja a történteket, az apa leintette, és megparancsolta a szolgáknak, hogy hozzanak ruhát, cipőt, és húzzanak gyűrűt az ujjára.
Amikor a mulatság nagyban állt, hazaérkezett a nagyobbik fiú, aki hűségesen kint dolgozott a mezőn napról napra.
Megdöbbenve látta az apja viselkedését, és nagyon igazságtalanságnak tartotta.
Az apa viszont feltárta a szíve mélyét: Azt ünnepeljük, hogy ez a testvéred meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott- mondta.

Te talán a fiatal elveszett fiú útján jársz?
Talán most is úgy érzed, hogy messze vagy egy távoli országban, nagyon távol Istentől, olyan életet élve, amely, tudod összetörné a szívét.
Hajlandó vagy máris beismerni, hogy a lázadásoddal mennyire megbántottad Istent, és elhatározni, hogy bocsánatot kérsz Tőle?
Ha igen, és lépéseket teszel felé, meg fogod látni, Ő már jön eléd, hogy ott találkozzon veled, ahol vagy.
Isten haza vezet téged, mint rég elveszett gyermekét, aki most meglett, és nagy ünneplésben részesül.

Talán ellenkezőleg? Az életed a nagyobbik idősebb fiú, életében illik be? Igen, ő is elveszett volt, mert az apja földjén dolgozott, de nem ismerte az apja szívét.

És talán azt gondolod, hogy Isten kemény gazda, aki sohasem ad ingyen ajándékot, hanem izzadságot, és vért kíván a megélhetésért?

Lehet semmit nem tudsz Isten irgalmas szívéről. Mégis meg vagy hívva, hogy részt vegyél az ünnepségen.
Tiltakozhatsz, mert büszkeségből, vagy méltatlanságod érzéséből, azt hiszed, hogy Isten szeretetét csak érdemdús erőfeszítésekkel lehet elérni.
Mégis vágyódsz Isten örömének melegére.
Lehet abban a tévhitben éltél, hogy vallási teljesítményeket kell véghez vinned, ahhoz, hogy Isten szeretettel forduljon feléd. Agyon dolgozod magad, hogy elnyerd a szeretetét?

Ha feladod büszkeségedet, és elfogadod Isten ingyen meghívását, hogy részt vegyél a mennyei lakomán, meg fogod ismerni a szeretetét, amely csak a lelki szegényeknek adatik. Azoknak, akik kitárják szegény karjaikat és szeretetért kiáltanak.
Talán most kész vagy meghallgatni Jézus tanítását, Isten természetéről. Végül is Ő mindenkinél jobban ismeri az Atya szívét.

„Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, Aki az Atya kebelén van, az jelentette ki Őt” Jn.1:18