Egy misszionárius messze földrészen szolgált. Kéthetente hosszú-hosszú mérföldet tett meg, hogy élelmét beszerezze magának. Egy ilyen úton volt éppen, mikor megpillantott feküdni egy embert maga előtt a földön, és úgy tűnt összeverték, kirabolták. A misszionárius gyorsan enni és inni adott neki, letörölgette az arcát és miután úgy tűnt, hogy magára hagyhatja, újra elindult az útjára. Bevásárolta az élelmét, és visszaindult. Útközben elfáradt a cipekedésben, leült tüzet gyújtott és fáradalmait úgy próbálta kipihenni. Majd tovább haladt. Újra eltelt a két hét, és mivel elfogyott az élelme, ismét felkerekedett, és elindult a már jól ismert úton. Egyszer csak valaki megállt előtte, és akkor ismerte meg, hogy a múltkori férfi az, akin segített. A férfi bűnbánóan lehajtotta a fejét, és azt mondta. - Meg kell vallanom, hogy a múltkor mikor visszafelé jött, cimboráimmal megbeszéltük, hogy kifosztjuk. Ám mikor közelebb mentünk a tűzhöz azt láttuk, hogy több ember ott ült a tűz körül. Elkezdtük számolni, és 20-25 embert számoltunk meg. Ezért nem mertünk közelebb menni.
A misszionárius csöndben mosolygott rajta, hisz ő tudta, hogy Isten küldte azokat az embereket a rablók szeme elé, hogy elriassza őket.
Igen, Isten akkor is velünk van, mikor mi nem is gondoljuk. A bajban pajzsunk Ő! Egyszer azt hallottam, hogy a szellemvilágban harcolnak az angyalok értünk. Lehet, egy –egy megnyert csatát olyan természetesnek veszünk, pedig mindig kemény csata van mögötte. Az imáink megkönnyítik a győzelmet, ezért imádkozzunk sokat! Akkor, ha jól megy a sorunk, akkor is, ha úgy érezzük minden csendes körülöttünk, de még inkább kell imádkozni, ha a sátán kikért bennünket, hisz a háttérben az angyalok harcolnak értünk. Jézus mondta: „Szüntelenül imádkozzatok!”Imádkozzunk tehát, a győzelemért! Segítsük az angyalokat a harcba!