David Wilkerson: Pünkösd Krisztus nélkül?
Az alábbi prófétai figyelmeztetés abból az időből származik, amikor az „Azusa Street”-i ébredés következményeként létrejött a Pünkösdi Mozgalom - írja Frank Bartlemon, aki személyesen átélte és részese volt ennek az ébredésnek, és a mozgalom újságírójaként volt ismert. Ezeket a sorokat közel 75 évvel ezelőtt írta, s itt rámutatott a Krisztus nélküli Pünkösd veszélyeire.
„Csak olyan átélés és doktrína után igyekezzünk és igazodjunk, amely Krisztusban van. Sokan kérnek erőt az Úrtól azért, hogy csodát tegyenek, de csak azért, hogy így magukra tereljék a figyelmet, és dicsőséget szerezzenek, mintegy ellopva így azt a dicsőséget, amely csak Krisztust illeti meg. Legnagyobb hiányt az alázatos, és szelíd Krisztuskövetőkben szenvedünk. A vallásos lelkesedés hamar romlik. Az emberi lélek, és a feltünnivágyás lelkülete kerül előtérbe. De a mi kötelességünk az, hogy az igazi példaképhez, Jézus Krisztushoz igazodjunk.
A Szentlélek és az Ő ajándékainak Krisztus fölé való emelése túlkapásokban végződik. Az, ami Krisztus dicsőítésére késztet, az biztos helyes. Ellenkező esetben mindent tönkre teszünk.
A Szentlélek egy gyönyörű fényt hoz, de ez a fény Krisztusra és az Ő kinyilatkoztatására irányítja a figyelmet, ott ahol valóban a Szentlélek uralkodik. Jézus neve úgy van bemutatva, mint olyan iránymutató, Akinek utasításait a Szentlélek viszi véghez…Írása második részében Bartlean így figyelmeztet bennünket: Az emberek úgy látszik, szeretik az üres szenzációkat, mert azok nem követelik a keresztet, sem önző természetünk. Azért nagyon népszerűek. Nincs jogunkban sem hatalmat sem ajándékokat, sem a Szentlelket Jézus elé tenni. Az a misszió, amely a Szentlelket Jézus fölé emeli, hajótörést fog szenvedni a tévelygések, a túlkapások szikláin.
Az a veszély fenyeget bennünket, hogy szem elől tévesztjük azt a tényt, hogy „Jézus a minden a mindenben”. Figyelmünk központja az Ő Golgotai cselekedete kell, hogy legyen.
A Szentlélek sohasem fogja Krisztusról mireánk terelni a figyelmet, sőt a Szentlélek feladata, hogy teljesebben kitáruljon előttünk Krisztus. Nem szabad Krisztust azzal lealacsonyítanunk, hogy a Szentlelket és annak ajándékait felemeljük. Jézus legyen mindenki középpontja.”
Nagyon komolyan veszem ezt a figyelmeztetést. A Krisztus nélkül Pünkösd (Szentlélek) nagyon is jelen van napjainkban. Könnyű összehozni „Lélekkel telt” tömeget, akik tele torokkal dicsőítenek, de Jézus úgy járkál közöttük, mint egy idegen. Ő megígérte, hogy jelen lesz ott, ahol ketten-hárman összejönnek, (Máté 18:20) de kívül rekedhet ott, ahol összejönnek az „Ő nevében”. A zsidók is a zsinagógákban jöttek össze, ahol az eljövendő Messiásról beszélgettek. Félelemmel vegyült tisztelettel beszéltek Róla. De mikor eljött, nem ismerték fel. Idegen volt nekik.
Ilyesmi történik manapság is Istennek „Lélekkel telt” népe között. Íme három példa, hogyan tudjuk Krisztust elidegeníteni tőlünk.
1.Példa: Krisztust idegenné tesszük azáltal, hogy a Szentlelket Ő fölé emeljük.
Csak Krisztus lehet életünk és Istentiszteletünk központja! „Ő a feje a testnek, az egyháznak. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész teljességnek, hogy benne lakjon.”(Kol.1:18-19)
Ez azt jelenti, hogy Krisztus kell, hogy mindenki fölött legyen. Jézus nem úgy küldte el a Szentlelket, mint aki jobb, mint Ő. Azért küldte, hogy kitárja előttünk Krisztus teljességét. Ha a Szentlélek van figyelmünk középpontjában, akkor a gyülekezet élete meginog. A Szentlélek azért adatott, hogy figyelmünk Krisztus felé irányuljon, és Őt hirdessük.
„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában, és Szamáriában, sőt az egész föld végső határáig.” (Csel. 1:8)
Jézus így szólt a Lélekről: „Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Amije van az Atyának, az mind az enyém: ezért mondtam, hogy enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.”(János 16:14-15) Ezzel a következőket akarta mondani: „A Lélek megmutatja az én hatalmamat és az én királyságomat. Emlékeztetni fog, az én szavaimra….”
A Lélek azért jött, hogy megdicsőítse Krisztust, elvezesse az embereket az igazságra. Ő bizonyítja azt, hogy Jézus az Úr! A lélek hatására közelebb kerülünk egymáshoz azért, mert Krisztushoz közelebb kerültünk.
A Lélekkel való teljesség egyenlő a Krisztussal való teljességgel. Ha nincs égő szeretet Krisztus iránt benned, akkor nem is vagy Szentlélekkel megkeresztelve. Jézus az, Aki Lélekkel keresztel, azzal a céllal, hogy lángra lobbanjunk az elveszettek iránt, hogy kiküldjön bennünket az utcára, az utcasarkokra, hogy kimozdítson bennünket a kényelmes életünkből, hogy munkára serkentsen.
Milyen valójában a Szentlélek működése? Ahol mindnyájan nyelveken szólnak? Ahol ugrándoznak és táncolnak az örömtől? Ahol a hívők prófétálnak? Sokkal több ennél! A Krisztus dicsőítése! Az, amikor az Ő szentsége a lelkünkig hatol. Akkor az emberek összeroskadnak az Ő trónja előtt, és összetörve így kiáltanak: „Szent, szent a mi Istenünk!” A lélek működése az, mikor a Szent Istenhez közeledünk.
A 2. példát a következő héten olvashatjátok!