Az egyik balatoni fürdőhelyen szépségversenyt rendeztek. Az első díjat egy feltűnő szépségű, budapesti lány nyerte. Valószínű voltak irigylői, és valósággal boldogság töltötte el a szívét, hogy ő lett az első az ottani nagy társaságban.
Körülbelül 1 hét múlva Budapesten egy ház 4. emeletéről levetette magát egy lány, és holtan maradt az udvar kövezetén. Mikor megnézték, hogy ki az a szép lány, akkor látták meg, hogy az, aki egy héttel előbb megnyerte a szépség díjat.
Egy hét múlva tehát vége lett a szépségének.
Van egy másik szépség, de ez nem külső, hanem belső. Ez a lélek szépsége, és ez a szépség megmarad örökké, és erre a szépségre kell törekedni mindenkinek. Ezt a szépséget pedig attól kapjuk, Aki lejött erre a földre, hogy az embereket megszabadítsa a bűn utálatosságából, és megtisztítván őket, hasonlatossá tegye őket magához. Akkor lesz a lélek szép, ha megtér, és átadja magát Istennek, a Jézus Krisztus által, Aki a világ Üdvözítője. Ez a szegény öngyilkos lány helyrehozhatatlan kárt tett önmagában, és nagy fájdalmat okozott szüleinek. Mindezért pedig ki a felelős a nagy ítélő bíró előtt? Felelősek vagyunk mindannyian, az egész társadalom, de különösen azok, akik egyáltalán nem törődnek azzal, hogy az erkölcsi, a lelki szépség, és az igazi bölcsesség legyen beoltva az emberek szívében már gyerekkorukban.