Beteljesedett és beteljesedésre váró próféciákWilkerson szülei prédikátorok voltak, ő is már nyolc éves korában érezte az elhívását, tudta, hogy a megváltásról szóló örömhírt fogja hirdetni. Két látomást kapott, az egyiket 1958-ban, amiben parancsot kapott arra, hogy New Yorkba menjen, a második látomását 1973-ban kapta, és a következő évben megjelentette a könyvet.
Immár negyven éve, mikor az Úr látomásban megjelent neki, és az utolsó időkben történő eseményekre hívta fel a figyelmét. Voltak, amik már bekövetkeztek, (ha csak az 2011-es eseményekre gondolunk) vannak, amik most történnek, és olyanok amire rövid időn belül sor kerül. Nem mese, hanem számunkra egy olyan prófécia (útmutató) amit tudnunk kell, hisz az utolsó időkről szól. Jézus azt mondta mikor a földön járt: „Mert nincs semmi rejtett dolog, mi meg nem jelentetnék, és semmi sem volt eltitkolva, hanem, hogy nyilvánosságra jusson” Márk 4:22
Olvasd el ezt a könyvet, hogy megértsd a most történő eseményeket: Választ kapsz mindarra, amin talán csak csodálkozol, vagy megbotránkozol. Most élünk benne ebben az eseménydús időben, ami egy cseppet sem mondható jónak. A drasztikus időjárásváltozások ( Amerikában -56 Fokot jeleznek), Amerika figyelmeztetése, új pénzrendszer, katasztrófák, Sodoma-Gomora bűneit látjuk magunk körül, fekélyek, sebek, bőrrák, folyóvizek elszennyeződése stb.
Testvéreim! E prófécia nagy részét napjainkban éljük meg, nincs semmi elrejtve előlünk, ahogy az Ige is mondja. Készüljünk fel az utolsó időkben elkövetkezendő nagy eseményekre is! Wilkersont választotta ki az Úr, hogy látomásban a megmutassa neki mindazt, amit számunkra üzenni akar. Számára feltárta a titkokat, hogy nyissa fel a szemeinket.
A könyv a mai világ legaktuálisabb témája, gyertya a sötétségben!
Feltétlen olvassátok el a könyvet!