Angliában élő Márk nevezetű zsidó férfi, több mint negyven éves, egyedül él a két macskájával. Nem tudni, mi okból élte a szürke mindennapjait ebben a formában, de úgy látszik számára kielégítő volt. Minden nap eljárt dolgozni, néha sakkozott a barátjával, és a macskáit kényeztette. Aztán kiadta albérletbe a szobáját, hogy némi jövedelme legyen abból is. A keresztyén lány, aki albérlőnek hozzá odaköltözött sokat dolgozott, nem volt ideje beszélgetni vele, de rábeszélte, hogy egy Facebook-ot csinálhasson neki. Nagy tiltakozás és meggyőzés követte egymást, míg végül elkészült a Facebook. Időközben a lány elkerült messze lakni, de tartották a kapcsolatot a Facebookon. Márk egyre jobban megszerette az internetet, és elkezdett rajta ismerősöket keresgélni, miközben rátalált arra a lányra, akivel 30 évvel azelőtt Izraelben egy kiránduláson vettek részt. Az akkori ismerős lány azóta Istenhez megtért nő lett, és vidám mosolyával sikerült a régi emlékeket felidézni a magányos férfiben. Nem sokkal egymásra találásuk után a férfi kiment Izráelbe, és egymásba szerettek. A nő szeretete közel vitte Istenhez, és most már elhiszi, hogy az életében ezt a hirtelen fordulatot az Úr végezte el.

A lány, aki a Facebookot megcsinálta egy eszköz volt Isten kezében. Egy eszköz, akit felhasznált arra, hogy közelebb vigye egymáshoz a két embert, aki szeretheti egymást, és együtt, egy Szellem által az Istent.