Háborúban történt, hogy három fiatalember együtt ebédeltek. Valaki által egy kis kolbászhoz jutottak, és mivel közülük az egyik fiú hivő volt, elkezdett imádkozni, hálát adni a finom eledelért. Mialatt imádkozott, egy kutya odafutott, és elszaladt a kolbász darabbal. A másik kettő elkezdett nevetni rajta, a pórul járt fiú pedig utána szaladt a kutyának, hogy visszavegye tőle zsákmányt. Ez idő alatt egy repeszdarab becsapódott és az ott maradt mindkét fiút halálra sebesítette.
Talán komoly üzenete van ennek a szomorú kis történetnek.
Igaz, Isten megengedte, hogy a kutya elvigye a kolbászt a fiatalembertől, de éppen ezzel mentette meg az életét. Sokszor nem is gondoljuk, hogy milyen jó az a mi számunkra is, ha a kérésünket nem teljesíti az Úr! Akkor rosszul esett, de majd később láttuk meg igazán, hogy milyen jó, hogy Isten a saját tervét valósíthatta meg az életünkben.
Ezért mikor kéréssel imádkozunk az Úrhoz, mindig fűzzük hozzá: „Legyen meg Uram a Te akaratod!