Egy kedves ismerősömmel találkoztam, és néhány szót váltottunk egymással. Elmondta, hogy édesanyja idős beteg állapota miatt, közelebbi városban vállalt munkát, de eljár tanítani egy református teológiára is. Ott nagyon szeret lenni, és este mikor a vendégszobába lefekszik olyan békesség, nyugalom száll rá.
Mosolyogva elmondta azt is, hogy a hűtőszekrényen van egy mágneses kis tábla, amin ez van kiírva: „Isten ezen a Mennyei telefonszámon fog téged is hívni”- (Valószínű a Zsoltárok 50:15 Ige hely van rajta.) Ismerősöm még viccesen meg is jegyezte: „Jajj, csak nehogy éjszaka hívjon fel!”- és nevetett.
Mosolyogva én is megerősítettem, hogy valószínű hívni fog Isten.
Ő azt mondta, nem hisz Istenben, csak az emberben. Az, ami történik Istentől van-e, vagy az embertől nem tudja.
Ez a kedves ismerősöm, igazi ateista (még), de már megérezte a nyugalom, békesség örömét, amit megtapasztalt ebben a szobában. A régi berögzött („nincs Isten”) tanításokban nőtt fel, és mint a többi sok-sok gyermek, nem akarta Istent keresni, mert nem volt muszáj. Sokáig gondolkodtam még a beszélgetésünkön, és hiszem azt is, hogy nem véletlen küldte Isten oda Őt a Teológiára tanítani. Valószínű nem csak neki szól a hűtőn lévő kis tábla, de az már biztos, hogy a szíve megérezte a Szent Szellem jelenlétét. Jól érzi magát, sőt vágyik a békességre, nyugalomra, amit ott megtapasztal. Talán nem is sok idő múlva megtér az Úrhoz, és Isten terve valósággá válik az ő életében is. Imádkozni fogok érte.
Talán e történet elolvasása után, eszetekbe jut, hogy nektek is van hasonló feladatotok másokért.
Azt mondta Jézus Krisztus: „Tegyetek tanítványokká minden népeket” – Legyünk engedelmesek, és imádkozzatok ti is az emberekért!