Egy korosabb ember, akit sokan iszákos embernek ismertek, megállott egy kocsma ajtaja előtt és többszörösen megmérte. Néhány embernek feltűnt a méricskélése és megkérdezték tőle, hogy miért méregeti az ajtót. Az ember töredezett mondatokban ezt felelte: - Különös… igen, igen. Nem illik egybe, de mégis igaz. Volt szántóföldem. Voltak házaim, nagy tőkém, készpénzem. Mindezeknek ezen a kisajtón kellett bemenniük. Most pedig, hogy ezen az ajtó előtt állok, én magam nem bírok bemenni rajta. - Miért? - kérdezték a többiek. - Mert nincs miből költenem. - felelte az ember. - Alig nyitom ki a kocsmaajtót, jön a kocsmáros, és kidob engem.
Így tesz a testies, világias élet az emberrel. Elveszi ifjúságát, megfosztja a hitétől, lelke nyugalmától, erejétől, egészségétől, azután az életétől, és a világból kidobja a pokolba.