„Az ima nem egy monológ, hanem párbeszéd”- szoktuk mondani, és ezt az igaz hívők jól tudják. Ugyanis amikor imádkozunk, elmondjuk kéréseinket, szívünkben lévő hálánkat, ezt Isten hallja, és válaszolni is fog rá, ha megvárjuk.
De bizony van olyan, amikor a gyors ima úgy végződik, hogy az ámen után, már megyünk is a napi dolgaink felé.
Persze, ennek nem így kellene lennie! Ez olybá tűnik, mint amikor bemegyünk a boltba, kérünk egy kenyeret, majd amikor az eladó pedig elindul a kenyerek felé, mi pedig addig szépen eljövünk. Tehát kértünk egy kenyeret, de nem várjuk meg, hogy ideadják.
Gondold át, és ne legyen ez így ebben az évben! Akkor imádkozz, amikor van időd Istenre! Kérd az Urat, hogy Ő ossza be a te idődet, és mennél több időt tölts Ővele!