Virágvasárnap Jézus bevonult Jeruzsálembe, ahol nagy örvendezés fogadta Őt, de a templom megtisztításánál már nem biztos, hogy mindenki annyira örült! Sőt egyáltalán nem valószínű, hogy bárki is örvendezett volna!
Hosszan elgondolkodtam azon, hogy ha Jézus, ma eljönne, nem az ígéret szerint a levegőégben, hanem egyszerűen, csak úgy eljönne a földre közénk, vajon mit látna, mit szólna, és mit tenne?
Átvillant a fejemben az a sok bűn, amit az emberiség ma is megtesz a földön, amit talán szándékos akaratból, vagy nem szándékosan ugyan, de a legtöbbször saját érdekből követ el. Ráadásul mind ezt nem is a hit nélküli emberek között keressük, mert ők nem ígértek semmit Istennek főleg nem hűséget, hanem a keresztyének között, akik talán a saját érdekük miatt még Isten akaratával is szembe szállnak néha.
A saját fejük után mennek és talán nem is szánt szándékkal de mégis önző módon követnek el bűnöket, és bizony Jézus ha itt lenne nagy tisztítást végezne közöttük!
De a Biblia bűnnek tekinti azt is, amikor látod a testvéredet, hogy a szakadék szélén áll, és nem szólsz neki, mert azt gondolod: „talán majd észreveszi, ha lezuhan,” ellenben inkább nem hívod fel a figyelmét, hogy helytelen amit tesz, nehogy megsértődjön, ha figyelmezteted. Hanem csak csendben elsétálsz onnan, azért hogy ne kerülj összeütközésbe a testvéreddel.
Most megkérdezem tőled: Kinek akarsz tetszeni, embereknek, vagy az Istennek?
Jézus, néha a Szentlélek által ránk bízza ezt a kényes feladatot a gyülekezetekben, főleg ha ajándékunk is van rá. Ilyenkor tegyük ezt meg szeretettel, és ne várjuk meg, hogy Jézus maga végezze el a Jeruzsálemi templomhoz hasonló megtisztítást!
Egy jó tanács: sohase állj olyan emberek mellé, akik csak bomlasztást végeznek testvérek között, mert az nem Isten akarata! A saját érdekeid miatt pedig ne taposd el a Pásztorodat, akinek számadása van veled Isten felé! Nagyon bölcsen fogalmazta meg egyszer egy vendégszolgáló testvér: „Lehet, hogy barátjának tekint téged a Pásztorod, de ő akkor is Isten felkentje, akivel szemben engedelmességgel tartozol!” A Bibliában látjuk, hogy még Dávid is azt mondta, amikor rátalált Saulra a barlangban, aki őt üldözte, és akit megölhetett volna: "Hogy nem emelhet kezet Isten felkentjére"!
Kedves Testvérek!
Néha nagy szívfájdalommal, könnyes szemekkel ünnepeljük a Nagypénteket, sajnáljuk, ami az Úrral történt, de nekünk valójában nem sírnunk kellene, hanem a lelki házunkat kitakarítani!!!
Kisöpörni, és kidobálni belőle mindazt, ami a szívünket bűnre gerjeszti! Ilyen többek között például az anyagi vagy egyéb dolgokkal való dicsekvés is. Amikor nem törődve, hogy Isten akarata - e, vagy sem, dicsekedünk olyannal, ami nem is biztos, hogy Istentől van, csak saját magunkat akarjuk vele fényezni. De emellett sok más dolog is van a szívünkben, ami nem odavaló! Mivel Jézus az életét áldozta fel értünk, ekképpen mi is megtehetünk annyit Érte, hogy megtisztítsuk magunkat!
A Nagypéntek Jézus Passiója, szenvedése! Emberfeletti fájdalommal tűzdelt kín, szenvedés, és halál, ami érettünk történt meg! Értünk, hogy a megváltás által, örök életet nyerhessünk!
Kedves testvéreim! A keresztyén élet az engedelmességről, alázatról, szelídségről, szeretetről, egymás megsegítéséről szól! Keresztényként, tudnod kell, hogy nem csak a te érdekeid a fontosak, hanem vedd észre, ha látod mások szükségét is! Ne pénzért add el a gyermeked kinőtt ruháit, hanem add oda ingyen annak, akinek szüksége van rá!
Jönnek az ünnepek, vigyél hát néhány szelet süteményt és egy kis húst annak, akiről tudod, hogy nem tudja megvenni! Hidd el, hogy nem fog hiányozni neked az, amit másnak odaadsz! Hajolj le a szegény emberekhez! Tudnunk kell lehajolni azokhoz, akik lehet, hogy még nem ismerték meg Isten kegyelmét, de szívükben van még hely az Ő számára is! Tegyük a dolgunkat, kinek mire van az elhívása!
Így készülődve a Nagypéntekre, és a Húsvéti, Feltámadási Ünnepünkre, ne csak az asztalunkat terítsük meg mindenféle finomságokkal, hanem töltsük fel szívünket szeretettel, adakozási vággyal, szelídséggel, irgalommal, engedelmességgel, alázattal! Hogy ezáltal Jézus láthassa, hogy ha nem is érezzük magunkat méltónak, de igyekszünk meghálálni a Megváltást örömét az életünkkel! Így legyen! Ámen!