„Nem rossz”
Történt ugyanis, hogy a kertünkben sok paradicsom termett, és azon gondolkoztam, hogy kinek ajándékozzak belőle? Ekkor eszembe jutott egy testvérem, akinek tudom, hogy nincs hasonló termése, és kosarammal gyorsan el is indultam hozzá. Amint odaértem a kapuhoz, az ajtóban állt egy 3-4 év körüli nagyon szép kisfiú, és míg szemeimmel gyönyörködtem a tiszta kis arcában, megkértem, hogy hívja ki a mamáját. A kisfiú beszaladt, és bizonyára hívta is a mamát, aki nevetve jött elő a gyermekkel. Mikor meglátott azt mondta: „Azt mondta Krisztián, hogy jöjjek, mert egy néni ott vár a kapuban. De nem rossz” Ő még csak így tudja kifejezni magát - magyarázta meg a nagymama, nevetve.
Igen, mind a ketten nevettünk a kisfiú aranyos megjegyzésén, és tudtuk a szavak jelentését. Elköszönve tőlük, visszagondoltam a kisgyermek szájra, aki tudtán kívül nekem örömet szerzett. Valószínű a szülők arra nevelték a gyermeket, hogy vigyázzon a rossz bácsiktól, néniktől, mert azok bajt okoznak neki. Ez a kicsike gyermek megtanulta, és alkalmazta is, hogyan tartsa távol magát a rossztól. És mivel egymás arcába tekintve, mind a ketten a jót véltük felfedni egymásban, ezért mondta el a mamának, hogy „nem rossz.”
Tovább gondolkodtam: Azon túl, hogy a jók kategóriájába soroltattam, a csöppség szemében, még van fontosabb üzenete is ennek a történetnek! Ha ez a kisgyermek 3-4 évesen tud engedelmes lenni a szülőnek, magában meg tudja ítélni, mi a jó és mi a rossz, akkor egy felnőtt ember, miért nem ért meg hasonló fontos dolgot?
Talán nem elég nagy a tét nekünk, felnőtteknek is, hogy a Menny vagy a Pokol lesz az örök hazánk? Nem kellene sok hitetlen embernek ezen elgondolkodni?
És a mosoly még most sem fagyott le az arcomról, mert eszembe jutott egy Ige:”….. bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a Mennyeknek országába” Máté 18:3
Ugye, mi értjük, hogy kik mehetnek be a Mennyek országába? Legyünk hát engedelmesek, szelídek, és alázatosak!