A kis gyülekezetünk az elmúlt évben nagy próbán ment keresztül, de akik kitartottak, most bőven vehetik az áldást. Azt mondja az Ige: „…de hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek;sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” (I. Kor. 10:13)
Az elmúlt évben, mint csata után a táj, vérző sebekkel hevertünk mi is a földön, tudtuk, de nem értettük, mi miért történt. Alapos munkát végzett a sátán.
„Ímé, újjá teszek mindent”- mondta Jézus, mikor vitte a nagy keresztfát, és mi kis gyülekezetünkben is ez történt. Az utolsó időkben Isten az Ő népén kezdi a rostálást. Meg lettünk rostálva, de a maradék erős kézzel kapaszkodott Istenbe.
Hányszor és hányszor énekeltük könnyektől elárasztva a Pintér Béla „Hinni Kell” című dalát: „Hinni kell, amikor összedől a világ, a romok tetején tombol az élet. Hinni kell, amikor azt mondják nincs tovább, a régi képeket majd újracseréled.”
Rózsát ültettünk egy új kezdetre. Takarítottunk, beszőnyegeztük, a gyüliházat, vitrint, táblát készíttetettünk, vérző sebekkel eljártunk missziózni, de mikor közöttük voltunk, gyógyír volt a számunkra. Ott nagyon boldogok voltunk.
Aztán a megrostált kis gyülekezet a (szent maradék) kezdte letörölni szeméből a könnyeket, és próbált könnyek nélkül tisztábban látni. A kitartás, a hit, csodákra volt képes!
Közeledett a Karácsony, és Isten megajándékozott bennünket új emberekkel, akik kitartóan azóta is járnak. Ez a karácsonyi ajándék Istentől volt, a mi ajándékaink. Tudta az Úr, hogy semmivel nem tudott volna úgy megörvendeztetni, minthogy embereket küldött a megtisztított gyülekezetbe.
Mikor a gyülekezetvezetőnk a célkitűzéseink közé tavaly januárban egy gyermek és ifjúsági csoportot is megjelölt, és még utána jött csak a nagy rostálás, nem mertük elhinni, hogy mindezt meg is kapjuk. És az év végére 16 kis és nagygyermek jár rendszeresen a foglalkozásokra. Ezek a palánták, ha jó földbe kerülnek, szép egészséges növényekké nőnek. A jó fa, jó gyümölcsöt terem - mondja az Ige is. Isten ilyen földbe ültette el a palántákat, és ránk bízta a gondozásukat. Kapják meg bőven az életfeltételhez szükséges táplálékot.
Az Ifjú gyülekezetvezetőt végig kitartással áldotta meg az Úr, és most e próbák között is jól vizsgázott. Isten munkáját szem előtt tartva, látva a szükségeket, önzetlenül, anyagi támogatás nélkül, hétről hétre, szolgált, missziózott, buzdított, Úrvacsorát osztott, gyermeket mutatott be az Úrnak és Isten megáldotta. Mint Péter, mikor a vízen járt, nem vette le a szemét Jézusról és nem süllyedt el. Úgy próbálja ő venni a kis és a nagy akadályokat. Fontos számára, hogy a gyülekezet élő legyen.
Olyan, mint egy anya, mennél több gyereke van, annál több benne a szeretet. Őt sem fárasztja, a sok munka. Természetesen fontos volt az is, hogy a maréknyi nép, egy akaraton legyen. Egy szívvel, egy cél felé, Jézussal! Nem figyeltük az eredményeket, amik talán néha kedvünket szegték volna, hanem a szolgálat volt a fontos cél.
És Isten áldása nem maradt el! A palánták jó földbe kerültek, és meghanyatlás nélkül őket gondozni kell!
A hűséges misszió munka eredménye, hogy 50-60 fős gyülekezet jött létre. Mivel nem volt rendszeres helyünk, ezért a kis gyülekezet imádkozni kezdett, hogy Isten adjon egy épületet nekünk, ahol az alkalmainkat tartani tudjuk. És az ima bőven meghallgatásra talált! Isten egy templomot ajándékozott nekünk!!! Dicsőség Néki érte!
És amit végezetül elmondhatunk „Jézus újjá tett mindent!”