Sokan tartozunk azok közé, akik ismerőseinket különleges parfümjeik alapján is képesek vagyunk felismerni.
A keresztyén ember szintén felismerhető különleges „parfümjéről”, Krisztus illatáról. Ez azonban nem vásárolható meg a boltokban, nem palackozható, és nem forgalmazható. Ez a rejtélyes illat a Krisztussal való bensőséges kapcsolatunkból ered, és finoman észrevehető hatással árad mások felé, ahogyan Mária nárduskenetének illata betöltötte az egész házat, amikor megkente az Úr Jézus lábát. (Jn. 12:3)
Valaki egyszer egy keresztyén emberről ezt mondta: „Azzal az emberrel még soha nem találkoztam másként, csak úgy, hogy utána mindig jobban éreztem magam.” Egy másik meg így szólt: „Csak kezet kell vele fognunk, és tudjuk, hogy egész lényét Isten tölti be.”
Igen, valószínű ez a hívő ember képviselt valamilyen különbséget, mert Krisztus illata nélkül a tanúságtételének nem lett volna hatása.
Pál apostol azt kérdezte: „De ki alkalmas erre?”( 2 Kor.2:16)
A válasz egyszerű : Jó illatunk, teljes hatékonyságunk, egyedül Krisztustól ered, és nem önmagunktól. Milyen illatot árasztasz a mai napon?