Világvége forgatókönyvek 4. rész
4. A Bibliai események
Ezzel elérkeztünk az utolsó napok elképzeléseinek végső, és talán legbizarrabb fejezetéhez, aminek leírt eseményei azért okoznak megdöbbenést, mert egy olyan Könyvben örökíttettek, meg amely az egész világ számára ismert. Azért bátorkodom, kijelenti ezt, mert ez a Könyv maga az a Szentírás, amelynek hitelességét az évszázadokon keresztül több ezer ateista tudós, és sokszáz teológus vizsgálta nagyító alatt is, és mindannyian egyetértenek abban, hogy sem tartalmilag sem művészileg nem cáfolható az az érték, amit közvetít és milliók életét változtatta már meg. Fennmaradása és szinte a világ minden nyelvére történő lefordítása valamint elterjesztése csak még inkább igazolja azt, hogy az üzenetét egy felsőbb hatalom (Isten) ihlette és őrzi nemzedékről nemzedékre. Így, mivel az ott leírt események korábbi történései már bizonyítottak, a jövőbeli profetikus kijelentései hitelt érdemelnek. Arra természetesen nem vállalkozom, hogy minden Bibliaverset, és eseményt részletesen megvizsgáljunk most, mert az egy többkötetes könyv terjedelme lenne. Igyekszem csak néhány fontos eseményt kiragadni a történések sorozatából, ami igaz nem könnyű feladat, de mindent megteszek azért, hogy követhető legyen..
Hallani fogtok…
Korábban már említettem azt, amit maga Jézus mond az utolsó napok eseményeiről. …Háborúkról, természeti katasztrófákról, járványokról és szörnyűbbnél szörnyűbb csapásokról fogunk hallani, amiről azt mondja: …de ne rémüljetek meg, mert ez még nem a vég… Ezek mind előkészítik, előre vetítik, azt a kort, amiben a ma embere él. Gondolj csak bele, az idő számítása után a 33. évben mondja ezeket Jézus a tanítványainak, amikor Palesztina egy római gyarmat és az emberek a római császár elnyomása alatt az éhséggel, betegségekkel stb. küzdenek az életben maradásért. Bennük már akkor felmerült ez a kérdés: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének? Máté 24:3 Közben eltelt több mint 2000 esztendő, túléltünk két világháborút, folyamatosan nem csak halljuk, hanem a televízió képernyőén keresztül láthatjuk a természeti katasztrófák tudósítóit, akik beszámolnak a körülöttünk a világban végbemenő eseményekről. Szinte mindennaposak a földrengések, földcsuszamlások, a hurrikánok, tájfunok nem beszélve a járványokról, és különféle vírusokról. Nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy belássuk, ezekről az időkről beszélt Jézus.Vagyis évről –évre közelebb és közelebb kerülünk hozzá. Tehát az időszerűsége egyre erőteljesebb.
2 Péter 3: 10 Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj… Ez pedig azt jelenti, hogy ez akkor fog bekövetkezni, amikor senki sem számít rá. Tehát az idejét nem tudjuk előre megmondani, de hogy mi fog történni azt azért igen.
Az elragadtatás
Ez az az esemény, amelyre már bármelyik napon lehet számítani. Nem lesz bejelentve, csak egy szempillantás alatt megtörténik. 1 Thesszalonika 5:3 Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek. De mit is jelent ez?
A Krisztus követői, a keresztények egy szempillantás alatt eltűnnek a földről. Ez egyrészt katasztrofális lesz, másrészt az egész világ meg fog rajta döbbenni, mivel nem csak egyes országokban, hanem a világ minden táján egy időben fog végbe menni. Repülőgépek maradnak pilótairányítás nélkül, kamionok, autók haladnak a sztrádákon majd a következő pillanatban a vezetőik eltűnnek nyom nélkül. Biztosan láttatok már ilyen filmalkotásokat, amik ezt egész jól vizualizálják. Például Az Otthagyottak c. film is ilyen, megtekinthető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=j-TtTkIs804
Egy másodperc töredék része alatt zűrzavar tör ki az egész világon, hiszen a keresztények a világ minden területén, szinte minden munkaterületen, minden beosztásban megtalálhatók. Busz sofőr, repülőgép pilóta, vagy éppen egy gyár gépsorának irányítója stb. és az a pillanat sokak számára végzetes is lesz. Balesetek százezrei fognak egy időben bekövetkezni a számtalan irányítás nélkül maradt gépjármű, vagy lezuhanó repülőgép miatt. Az egész emberiség értetlenül szemléli ezt, mivel ez a kiváltság a keresztények jutalma, az itthagyottak káosza lesz. Az emberek találgatózni fognak, hogy mi is okozhatta mindezt. Egyes Sci-fi rajongók az idegenek tettének próbálják bemagyarázni, míg mások valami ismeretlen fegyvert próbálnak magyarázatként elfogadni és számtalan elképzelés születik arra, hogy mi is okozhatta. Az emberek nagyon kevés százaléka ismeri csak fel, hogy a Bibliában megírt eseményről van szó.
Az Antikrisztus felemelkedése
Ebben az időben a különböző országok vezetői tehetetlenek lesznek. Senki sem tud megoldást találni a hirtelen kialakult helyzetre. Egy vezető fog előlépni a háttérből, aki meg fogja nyugtatni a kedélyeket. Egy markáns vezető, aki rendet teremt a zűrzavarban. Az emberek meg fognak bízni benne, és sokan a visszatért Krisztust, a Messiást fogják látni benne. De valójában ő lesz az, akit a Biblia Fenevadnak nevez, aki tulajdonképpen a sátán földi helytartója, az Antikrisztus.
János jelenések 13:11 - 14
Azután láttam más fenevadat feljőni a földből, akinek két szarva volt, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól mint a sárkány;
És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, amelynek halálos sebe meggyógyult
És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára.
És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, amelyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt;…
Személyére vonatkozóan vannak elképzelések, hogy már közöttünk él valahol a háttérben, de erről én nem szeretnék jelenleg találgatni. Az biztos, hogy a politikai hatalma és a befolyása az Uniók (USA, EU, ENSZ stb,) felett egységesen növekedni fog és egyre nagyobb egységet kovácsol közöttük.
A fenevad bélyege
Az egységesítés egyik fontos eszköze, amely minden Unió közös terve, az egységes pénznem. Ez napjainkban még nem elérhető, hiszen bár az Euró már egységes pénznemnek tekinthető mégsem minden tagállam használja, mint saját fizetőeszközt. Abban az időben viszont az egységes fizetőeszköz már nem valutaként fog működni. Egyes feltételezések szerint mivel jelenleg kutatások is folynak, de már sok helyen próbastádiumban is van az a mikrochip, amely tartalmazná az ember személyes adatainak gyűjteményét. Jelenleg ezek az adatok különböző műanyag kártyákon levő chipen érhetők el (személyi igazolvány, jogosítvány, adókártya, egészségbiztosítási kártya, bankkártya stb.) Ezeknek a gyűjteménye lenne eltárolva abban a mikrochip-ben, amelyet az emberbe szeretnének elhelyezni.
Ez természetesen automatikusan foglalná magába egy teljes személyi kontroll bevezetését is. Jelenleg ez még nem kötelező, és hogy mennyire biztonságos az még kutatási szinten van. Mindenesetre ezek az előkészületek már megvannak, így amikor szükséges lesz már alkalmazhatóvá válik.
János jelenések 13: 14b – 18 …azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, aki fegyverrel megsebesíttetett de megelevenedett.
És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is (lásd televízió) , és azt tegye, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,
Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; (a két legmegfelelőbb hely az emberen)
És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. (a teljes kontroll kivitelezve)
Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.
Ez a legközismertebb szakasz erre vonatkozólag. Számtalan könyv, dokumentumfilm áll a rendelkezésünkre, és magunk is eldönthetjük, hogy mire készüljünk a legrosszabb esetben.
két újabb dokumentumfilm ezzel kapcsolatban: A fenevad bélyege
https://www.youtube.com/watch?v=tCIOp0_WnIg
https://www.youtube.com/watch?v=yJMoIkuUsrI
Az Antikrisztus uralma nagy pusztítást jelent majd a keresztények itt maradt maradékára valamint azokra akik, azokban az időkben ismerik fel az Örök Élet reménységét a Krisztussal való örök élet értelmét. Itt már csak egyetlen lehetősége marad az embernek a megmenekülésre a mártírhalál. A kereszténység egyetlen értelme ezen a földön, abban a hitben élni, hogy halálunk után, amit úgysem kerülhetünk el, lelkünk örökké élhet Krisztussal a Mennyek országában. Sajnos, akik elpecsételik magukat az Antikrisztus parancsa alapján (felveszik a Fenevad bélyegét) azoknak haláluk után örök részük lesz a Pokolban, örök kínok között a sátán társaságában. Erről szól az a Kereszténység állandó üzenete: Térjetek meg! Míg lehet… mert akkor már késő lesz. Az Antikrisztus azt is eléri, hogy a Közel-Keleten dúló állandó konfliktus abbamaradjon. Ebben a korszakban nagy nyomorúság, világgazdasági válság, halál és sok- sok szenvedés, vár a földön akkor élőkre.
Armageddon és az ezer éves béke országlás
Biztosan ismerős sokat hallani ezt a kifejezést és most nem a filmre gondolok. A zsidóságban Isten választott népében, akkor is ha egykor elutasította Jézust mint Messiást, ebben az időszakban megvilágosodik, hogy az, aki Messiásnak mondja magát, nem az. Így egy újabb háború fog kezdődni, amelynek a végső helyszíne a Megiddó hegy lesz. Ebben a végső háborúban csap össze Isten népe (az Úr serege) a gonosszal. Hogy ez a háború milyen méreteket ölt azt nem tudom, de egy biztos ez a háború előzi meg Krisztus Második visszajövetelét és az ezer éves béke korszakát, amelyben Jézus Krisztus itt a földön fog uralkodni. És ezután jön el a végső ítélet. Mivel a Biblia ezekre az eseményekre olyan nyelven utal, ami azon túl, hogy ógörög nyelven íródott, még metaforákat, képnyelvet, és hasonlatokat is alkalmaz nagyon nehéz teljesen egyértelmű válaszokat adni a felmerülő kérdésekre. Ha Jelenések könyvét elolvassuk, akkor megérhetjük belőle, hogy az ott leírt események mikéntje, még maga János számára sem volt teljesen világos. A sátán levettetése éppúgy szerepel benne, mint az utolsó ítélet leírása. A hét pecsét, a kürtök szava, a négy lovas és maga a fenevad ábrázolása is nehézkes és magyarázatokra szorul.
Mindezekből nem is az a fontos számunkra, hogy hogyan néz ki a fenevad, vagy milyen csapások milyen sorrendben követik egymást, hanem az egyetlen lényeges momentum, amely az egész jövőképünket meg kell, hogy határozza, a legközelebbi esemény az Elragadtatás, aminek részese kell, hogy legyünk! Ennek pedig csak egy módja van, amit tudtok is. Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg és örök élet részeseivé váltok.
Ezzel szeretném befejezni ezt a cikksorozatot és kívánom minden kedves olvasónak, hogy mivel ma még van lehetőség a döntésre – ne habozzatok. Az idő vészesen fogy!