Három példán keresztül szeretném bemutatni nektek, hogy sátán miképpen igényelhet helyet az életünkben:

1. Jézus azt mondja nekünk: ”Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiteket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok.” (Máté 6: 14 - 15)
Krisztus tehát figyelmeztet minket: Életednek minden területén engedelmes lehetsz, kegyes, odaadó, hűséges, de ha nem ragaszkodsz a mások iránti megbocsátáshoz, akkor a saját bűnöd fog felhalmozódni ellened, amit az Atya nem fog megbocsátani.”
Ha ezt a meg nem bocsátást magadban tartogatod, nagyobb adóssá válsz, mint az, aki a bűnt elkövette ellened.
Az a másik ember talán már meg is bánta az ellened elkövetett bűnét és Isten megbocsátott neki.
De ha te továbbra is ragaszkodsz a sérülésedhez az olyan, mintha azért követelnél tőle elégtételt, amiért Jézus már réges rég megfizetett, ezt pedig már senkitől sem követelheted.
De az igazi veszély abban leledzik, hogy a megbocsátatlanság nyitva hagyja a szíved az ördög betolakodására. Az ellenség elfoglalja ezt a talpalatnyi helyet a szívedben és a továbbiakban azon fog mesterkedni, hogy elnyeljen teljesen. És ezt te személyesen engedted meg neki azáltal, hogy visszatartottad “az ár egy részét”. (Ahogyan az Anániás és Szafira történetében olvastuk.)
 
2. Jakab apostol azt mondja; “Ha pedig keserű irigység és civakodás van a szívetekben, ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az Igazság ellen. Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi.” (Jakab 3: 14-16)
Figyeld csak meg kihez, beszél itt Jakab! A 13-ik versben azt mondja: “Kicsoda köztetek bölcs és okos?” Vagyis amit mond: “Lehet, hogy lelki bölcsességetek és tudásotok van, de ha keserűség van az otthonotokban és viszálykodás a szívetekben, irigység a munkahelyeteken, ne gondoljátok, hogy szellemi emberek vagytok, hanem hazug tévedés alatt éltek.”
Amikor itt Jakab a viszálykodásról és keserűségről beszél a vitatkozásokra és szőrszálhasogatásokra is gondol. Azt mondja, hogy ez mind ördögi, testi, és a gonosz munkája. Vagyis, akárki, aki viszálykodást okoz és ezáltal a keserűséghez ragaszkodik rosszabb, mint bármi, mert megnyitja a szívét a démoni hatalmak uralkodása előtt. Isten gyermekeire a viszálykodás kerülése, a békességre való igyekvés, törekvés a jellemző, nem pedig a saját igazság mindenek felé helyezése. "Boldogok a békességre igyekvők mert övék a mennyeknek országa" - mondja Jézus a Hegyi-beszédében.
Ismersz olyan valakit, akit a keserűsége sátáni uralomra vezetett?
Idővel az ilyen személy külseje is kimutatja a belsőjében rejtőzködő sötétséget. Egy idő elteltével a teste elkezd leromlani, beteggé válik, különböző megmagyarázhatatlan bajok, nyavaják jönnek elő rajta, a gondolkozása pedig zavarodottá válik. A démoni leuraltság tüneteit produkálja. Amikor az ördög ilyen módon helyet nyer valakiben, nagy rombolást tud okozni. 
A Zsidókhoz írt levél írója pedig még ezt is mondja: Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy  a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek. (Zsidókhoz 12: 14- 15)
Remélem, senki nem akar így járni. Ha mégis ezt teszed, és megtartod a gyűlöleted, megtartod a keserűséged, és viszálykodsz, ez fog történni veled. Ha ezt teszed, teljes lázadással állsz Isten szava ellen és megnyitod magad a Sátánnak. Lelkileg vakká válsz, és a szíved megkeményedik.
De ha szellemi ember vagy és akarsz Isten szavának engedelmeskedni, akkor akármennyire is megbántottnak érzed magad, megbocsátasz.
3. David Wilkerson írta le, hogy amikor Jeruzsálemben volt látott egy nyilvánvaló példát arra, hogy mit tud Sátán tenni, mikor megveti démoni lábát a legkisebb talpalatnyi helyen. Így írja: Amint az Olajfák hegyéről lenéztem a Szent városra, láttam ezt a talán kisebb mint egy hold földet elfoglaló iszlám “Dome of the Rock” templomot.
Valamiképpen Sátán rátette kezét erre a helyre és egy templomot épített magának.
És most egy “pusztító utálatossággá” lett, ahogy a Jelenések könyvében is olvassuk.
Az ördög, Isten választott népének munkálkodása ellenére központosította erejét és mindez úgy történt, hogy először csak egy kis talpalatnyi helyet nyert meg magának. Ez egy élő képe annak, hogy mi történik mikor Sátán a legkisebb területet is elnyeri.

Most pedig nézzük meg, hogy milyen védelmünk van az ordító oroszlán ellen?
Ha egy keresztényt kérdezel, hogy miképpen harcoljunk az ördöggel, valószínűleg Jakab 4: 7-t fogja idézni:  “ ... álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek.” De mit mond igazán Jakab erről az ellenállásról? Hogyan álljunk ellene Sátán hatalmának?
János apostol választ ad a Jelenések könyve 12-ik fejezetében: “És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért és az ő életüket nem kímélték mind halálig.” (Jelenések 12:11)
Vagyis ezek szerint nemcsak ellene álltak neki, hanem le is győzték. Ne elégedj meg annyival, hogy szabad és győztes vagy Jézus nevében! Hanem harcolj, imádkozz, hogy ez a háború az Isten országa felé dőljön el. Igaz, hogy tudjuk mi lesz a kimenetele a háborúnak, de mégis küzdenünk kell.
Amikor pedig hallod az oroszlán félelmetes bőgését, ne ess kétségbe! Ő el akar ugyan nyelni téged, de nem tud, mert a Bárány legyőzte őt és a földre tiporta. Hit által lépj Isten jelenlétébe, Aki a trónján ül, mert Jézus megnyitotta ezt az utat néked az Ő vérén keresztül.

“Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által. Azon az úton, amelyet Ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az Ő teste által. (Zsidók 10: 19-20)
Mikor imádkozol Istenhez, vagyis beszélsz az Úrral, teljesen védve vagy az ördög próbálkozásai ellen. Az Ő jelenlétében az ördög nem tud hozzád férkőzni. Fuss az Ő oltalma alá, ott biztonságban vagy!
János azt írja: ”De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig és az időnek feléig.”  (Jelenések 12:14)
Én azt hiszem, hogy az a két sasszárny, amiről János itt beszél azok a Biblia Ó és Új Testamentumai. Ezeket a sasszárnyakat, vagyis az Isten teljes Igéjét adta nekünk az Úr, hogy a táplálás igazi helyszínére vigyenek, és hogy amikor az ördög jön ellenünk, át tudjunk vele repülni a gonosz felett. 
Pál apostol ugyancsak használja a “táplál” kifejezést, amikor azt írja; “ … táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel.” (Timótheushoz írt levél 4: 6) Az Isten Igéje tehát egyrészt táplálék a hívők számára, másrészt pedig védelem a gonosz ellen. 
Egyébként a görög szó a “táplálkozván” itt tanultságot jelent. Pál arról beszél, hogy legyünk tanultak a Szentírásban, tudatosak Isten Igéjében.
Jézus ebben is példával járt előttünk: Amikor sátán megkísértette a 40 napos böjt végén, Ő Isten Igéjével állt ellen a kísértésnek , az ördög pedig eredménytelenül távozott el tőle. Miért? Mert az igazság felfedi a sátánt, és szégyenbe hozza őt.
A Zsidókhoz írt levélben még is azt mondja, hogy mindazok, akik bíztak Isten igéjében,  “Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték” (Zsidók 11 :33) 
Tehát mi is elnémíthatjuk a pokol erősségeit Isten Igéjén állva. Van rá jogunk, hogy az Isten Igéje által parancsoljunk a gonoszság erői felett, és ne csak ellenálljunk, hanem leromboljuk a gonosz munkáját. Mert az Ember Fia is azért jelent meg, hogy az ördög munkáit lerontsa. Ez nekünk is feladatunk. Bár nagy kihívás, de megtiszteltetés is, hogy az Úr győztes hadseregében harcolhatunk. 
Amikor hallod az oroszlán félelmetes ordítását, ne kétségbe essél,  hanem a térdeidre az Atya előtt! Mélyülj el Isten tápláló Igéjében! És az Ő sasszárnyaival fogsz átrepülni a kísértések áramlatai felett.
Azért tehát józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen: Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be. (1Péter 5:8-9)  Dicsőség legyen az Ő Szent Nevének!

Kiss Attila