Szuperkegyelem
A napokban testvérekkel beszélgettem egy olyan témáról, ami nem szabadna, hogy vitába torkoljon, de ez odáig fajult. Sajnos majdnem egyedül maradtam a véleményemmel, de kitartó voltam az igazságban.
A téma a következő: Szuperkegyelem
Egy ideje már szomorúan figyelem, hogy a hívők meglankadtak, elfáradtak, és könnyen feladják, néha az évtizedes gyülekezeti életüket is. Talán azonban még szomorúbb az, mikor valaki a látszat kedvért jár gyülekezetbe, de mögötte nincs odaszánás, csak úgy eljár, mert megszokta. Erre mondja Jézus: „Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév. Így mivel langy meleg vagy sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból”Jelenések 3:15-16
De mégis vannak bátor emberkék, akik próbálják megmagyarázni, hogy most „szuperkegyelem”-ben élünk, és ez mindenre, és mindenkire vonatkozik.
Számomra szokatlan az a szó, hogy szuperkegyelem. Ahogy fogalmaznak az ezt hívő emberkék, „mindent megbocsát az Úr”. Habozás nélkül én is rámondhatom, hisz valóban a Szent szellem káromláson kívül mindent megbocsát az Úr, de! És erre a „de” szóra nyomatékot tennék. De, azért vannak szabályok a minden megbocsátásában, ezt lássuk be! Az Úr nagy kegyelmű, végtelen szeretete által igyekszik a jó úton vezetni Szent Szelleme által, „de” ehhez én is kellek. Kellek, mégpedig a bűn felismerésében, megbánásában, elhagyásában. Mert, ha mindezt nem teszem meg, nem kapok bűnbocsánatot. A bűneim nem bocsáttatnak meg, és ácsoroghatok egy bezárt ajtó előtt, ha nem nyitják ki, soha nem tudok bejutni.
Tehát van szuperkegyelem, de nem olyan bűnökre, amik nincsenek felismerve, megbánva, és elhagyva! Hisz ha ezt nem zongorázzuk végig megbánással, akkor helyesnek tartjuk, amit tettünk, és folytatjuk tovább.
Azt mondta Jézus: „Nem a törvény eltörlésére, hanem a betöltésére jöttem.” Ha nem lennének Törvények nem lenne bűn sem, mert nem tudnánk mi a tiltott, és mit szabad tenni. Ha a Mózesi Törvényből csak egyet is megsértünk, akkor vétkeztünk a Törvények ellen.
Lássuk be, hogy a törvények a mi javainkat szolgálják, és bármilyen nagy a „Szuperkegyelem”ahogy nevezik, de a törvények megszegése büntetést von maga után!
Végezetül idézzük fel a Máté 12.31 igét : „Azt mondom azért nektek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik az embereknek. „
Maga az Ige is alátámasztja a kegyelmet, ami valóban határtalan egy kivétellel, de! DE VÉGIG KELL JÁRNUNK A BŰN FELISMERÉSE, MEGBÁNÁSA, ELHAGYÁSA ÚTJÁT, MERT BŰNBOCSÁNATOT EZEK UTÁN KAPHATUNK CSAK! „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Ján.1:9)
Ezért ne csapjuk be magunkat testvérek, mi magunktól nem tudunk járni a vízen, hisz a hátunkon hurcolt bűnbátyúja, akadályoz minket benne. A vízen csak Jézus Krisztus tudott járni, de ha mi Vele járunk, megkapaszkodunk az Ő erős karjába, és fent maradhatunk a tajtékzó habok között is!