Pünkösd a keresztyének egyik fontos ünnepe. Ekkor töltekezett ki a Szentlélek a földre. Ekkor született meg az egyház. Ő lett a mi drága Segítőnk, Pártfogónk, és Vigasztalónk.


Nézzünk meg, Dohányos János: HOL VAN MEGÍRVA c. könyvében a Szent Lélekkel kapcsolatos  Igehelyeket.

- Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait, mert bolondság néki, meg sem érti, mivelhogy lelki képen ítéltetnek meg. 1 Kor. 2:14

- Az Isten dolgait nem ismeri senki, hanemha az Istennek lelke. 1 Kor. 2:11

- Isten lelke lebegett a vizek felett. 1 Mózes 1:2

- Az ő szájuk lelkével lettek az égnek minden seregei. Zsolt. 33:6

- Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkemmel. Zakariás. 4: 6

- Az erős Isten lelke teremtett engem, és a Mindenható lehelete adott nekem életet. Jób 33:4

- Ha csak ő magára volna gondja, lelkét és leheletét magához vonná.  Jób. 34:14

- Az Úr pedig lélek, és ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság. 2 Kor. 3:17

- Erről ismerjétek meg az Isten lelkét, valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van. 1 János Lev. 4:2

- Hova menjek a te lelked elől, és a Te orcád elől hová fussak?   Zsolt. 139:7

- Egy a test és egy a lélek.  Effézus 4:4


- A Szentlélek nevei:

- Kegyelem lelke.  Zakariás 12:10

- Igazságnak lelke. János 14: 17, János 15:26,

- Fiúságnak lelke.  Róma 8:15

- Ígéretnek lelke.  Efézus 1:18

- Bölcsességnek és jelentésnek lelke. Efézus 1: 15,

- Erőnek, szeretetnek, józan elmének lelke. 2Tim. 1:7

- Értelemnek lelke.   Ésaiás 11:2

- Tanácsnak lelke. Ésaiás 11:2

- Hatalomnak lelke . Ésaiás 11:2

- Kenet.   1 János 2:20

- Pecsét.  Efézus 1:18

- Az Úr ismeretének lelke.  Ésaiás 11:2

- Az Úr félelmének lelke. Ésaiás 11:2

- Szentség lelke. Róma 1:4

- Világosság lelke . János 3:20, Efézus 5: 13,

- Tűz : Lukács 12:49

- Vígasztaló. János 14:16

- Zálog. Efézus 1:14


Jövendölések és ígéretek a Szent Lélek kitöltetésére:

- Térjetek az én dorgálásomhoz, íme, közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.   Példabeszédek 1:23

- Míglen kiöntetik reánk a lélek, és lesz a  puszta termőfölddé, és a termőföld erdőnek tartatik. Ésaiás 32: 15

- Mert vizet öntök a szomjúhozóra és  folyóvizeket a kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásaimat a te csemetéidre.  Ésaiás 44:3

- És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimba járjatok, és az én törvényeimet megőrizzetek, és betöltsétek. Ezékiel 36:27

- És többé el nem rejtem orcámat tőlük, mivelhogy kiöntöttem lelkemet Izráel házára, ezt mondja az Úr Isten.  Ezékiel 39:29

- És lesz ezután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, vénjeitek álmokat álmodnak, Ifjaitok pedig látomásokat látnak.  Joel 2:28-29

- És lesz az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti vénjeitek álmokat látnak. Apcsel. 2:17

- Az én lelkem köztetek marad.  Aggeus 2:5

- Ezt pedig mondja vala a Lélekről, amelyet veendők valának az Ő bene hívők, mert még nem vala Szent Lélek. János 7:39

- Az Atya más Vígasztalót ad néktek.  János 14:16

- Az igazságnak ama Lelkét, amit a világ be nem fogadhat.   János 14:17

- Ama Vígasztaló pedig a Szent Lélek,……..az mindenre megtanít majd titeket.   János 14:26

- Az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.  János 16:13

- Hanem vesztek erőt, minekután a Szent Lélek eljő reátok.  Ap. csel 1:8

- Hogy a Lélek ígéretét elnyerjük Hit által. Galata 3 :14

- Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket, mert megnyugszik rajtatok a dicsősségnek és az istennek Lelke.  Péter 4:14


Kik kaptak, és kik kapnak Szent lelket: A próféták, Jézus, az apostolok, annak különféle ajándékaival, Az istenfélő kegyes emberek, Krisztust követő hívők


a, A próféták:

- Elszakasztok abból a lélekből, ami te benned van. 4 Mózes 11:16

- És Istennek lelke van ő rajta. (Bálámon)   4 Mózes 24:2

- És attól a naptól kezdve az Úr lelke Dávidra szállt. 1 Sámuel 16:13

- Az Úrnak lelke szólott én bennem. ( Dávidban)  2 Sámuel 23:2

- Dávid Szent lélek által mondotta. Márk 12:36

- Szükség volt betelni annak az írásnak, amelyet megjövendölt a Szent lélek Dávid szája által. Apcsel .1:16

- És Azáriást, az Obed fiát, felindította az Isten lelke. 2 Krónika 15:1

- Isten lelke pedig felindította Zakariást, Jojada pap fiát. 2 Krónika 24:20


b, Jézus

- Akin az Úrnak Lelke megnyugszik.  Ésaiás 11:2

- Lelkemet adtam ő belé.  Ésaiás 42:1

- Nem mértékkel. János 3:34

- Az Úrnak Lelke van én rajtam.  Ésaiás 61:1,  Luk. 4:18,

- Megteljesedem az Úr Lelkének erejével. Mik. 3:8

- És leszállt ő reá a Szent Lélek testi ábrázatban. Luk 3:22, Máté 3:16

- Látta a Lelket, mint egy galambot ő reá (Jézusra) leszállani. Márk 1:10

- Lelkemet adom ő belé. Máté 12:18

- Jézus pedig a szent Lélekkel telve visszatért a Jordántól. Lukács 4:1

- Jézus pedig megtére a Lélek erejével Galileába. Luk. 4:14

- Az Úrnak Lelke van én rajtam. (Jézuson) Lukács 4:18

- Ha pedig én isten Lelke által űzöm ki az ördögöket.. Máté 12:28

- Parancsolatokat adott a Szent lélek által az apostoloknak. (Jézus feltámadása után)  Apcsel 1:2

- A megígért Szent lelket megnyervén az Atyától, kiöntötte ezt.  (Jézus)   Apcsel. 2:33

- A Názereti Jézust, mint kente fel őt az Isten Szent Lélekkel.  Apcsel.10:38


Folytatás a következő héten!