MIKOR AZTÁN MAGÁBA SZÁLLT, monda: Az én Atyámnak milyen sok bérese bővölködik a kenyérben, én pedig éhen halok meg.
Fölkelvén elmegyek az én Atyámhoz, és ezt mondom neki: Atyám vétkeztem az ég ellen, és te ellened.
És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívatassam, tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy.
És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az atyja, és megesék rajta a szíve, és odafutván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.
És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívatassam.
Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira.
És előhozván a hízott tulkot vágjátok le, és együnk és vigadjunk.
Mert az én fiam meghalt, és feltámadott: elveszett és megtaláltatott. Kezdenek azért vigadni” Lk. 15: 17-24
Nagyon szeretem a fenti történetet, és ezért indított a szívem arra, hogy a Szent Szellem segítségével kibontsam a benne rejlő üzenetet. A mindennapi életünkben gyakran elő kellene fordulni hasonló eseteknek, mikor az ember magába száll és visszafordul. Azonban az emberi büszkeség sajnos nagyobb annál, hogy engedje a megalázkodást.
Mielőtt elkezdeném gondolataimat az Ige köré fonni, annak előtte két rövidke hétköznapi történetet mondanék el.
Az első történet: Mosolyogva gondolok most arra, hogy a napokban éppen a baromfiudvarban voltam, mikor láttam, hogy az egyik kis állat bebujt a két drótháló mögé, de nem messze tudott jutni, ezért megállt. Kicsit tétovázott, majd szépen a szűk helyen megfordult, visszajött, és boldogan odaszaladt a többi csibéhez.
És míg néztem, ebből a néhány pillanat alatt megtörtént eseményből az Úr ezt a gondolatot hozta fel bennem: Az oktondi kis jószág, aminek alig -alig van egy csöppnyi esze, ösztönéből fakadóan, megtalálta a megoldást! Visszafordult, azért, mert látta, hogy nem tud tovább haladni, le vannak zárva a lehetőségek előtte. Hogy újra szabad, és boldog lehessen, ezért inkább visszafordult.
Kedves Testvéreim! Megkérdezem, hogy tudjátok, miért döntött így a csibe? Segítek, azért, mert nem volt büszke, mint az ember! Megfordult, mert ösztöne azt diktálta, hogy úgy lesz jobb! Mi emberek, akik sokkal okosabbak, bölcsebbek vagyunk ennél a kis állatnál, miért nem tesszük mégsem, mikor szükséges lenne? Vizsgáljuk meg az életünket, és mi is forduljunk vissza, ha rossz felé tartunk! Forduljunk vissza, ha azt látjuk az utunkat nem áldás, hanem folyamatos átok kíséri. Tegyük le a büszkeségünket, tegyük meg annak érdekében, hogy szabadok és boldogok lehessünk! Ez nem szégyen, hanem bölcsesség!
A második történet: Volt egy család, ahol a nagyfiú megbántotta a szüleit, de nem látta be a hibáját. Büszkeségéből eredően megpróbálta megmagyarázni és kidobni a nyakából a megtörtént eseményt ekképpen:  ideges voltam, aztán túl szigorú az ítélet, amit a szülők rám kimértek, nincs megalapozva a bűnösségem. stb.
Édesanyja látta, hogy semmit nem ér el vele, ha a kapcsolatukat ebben az állapotban helyre állítja, ezért azt mondta neki az Úrtól jövő bölcsességgel: Nézd fiam! Nem haragszom rád, szeretlek. Azonban azt gondolom, hogy jót fog tenni a kapcsolatunknak, ha egy ideig nem találkozunk, nem beszélünk. Ez idő alatt megfogalmazódik bennünk, hogy hiányzunk - e egymásnak, vagy sem? Ez idő alatt megérik bennünk, hogy értékesek vagyunk egymás számára? És elkezdődött a próba. Hisz hiába békültek volna ki, mivel nem volt igazi megbánás a fiúban, ezért újra megtörtént volna hasonló eset.
Figyeljük csak meg az Igei történetben, hogyan is történt mindez isteni rendben!
A fenti Igében azt olvassuk, hogy a tékozló fiú kikérte a jussát, és azt szépen mind eltékozolta. Végül már még ennivalója sem volt. Miután jól megtört, eszébe jutott, hogy az ő apjánál még a béreseknek is különb sorsuk van, magába szállt, (ráeszmélt, felismerte a bűneit) és akkor arra döntött haza megy. De ehhez egy változás kellett benne végbe menni. Kellett, hogy felkapcsolódjon a villany, - ahogy szokták mondani, -ahhoz, hogy felismerje a bűneit, és megoldást kapjon a folytatásra, világosság kellett gyúljon a fejében.
Ez egy nagyon szép példatörténet lehet mások előtt is, hisz a bűnös embernek hiába beszélsz, nem érti, nem fogja fel, ha nem száll magába, és nem kesereg a bűnei felett. Nézzétek csak, mikor a tékozló fiú megértette a bűnei súlyát, akkor már nem volt büszke, sőt elhatározta, hogy azt fogja mondani az atyjának, nem méltó arra, hogy fiának hivatassék.
Mikor közeledett a fiú, az apja már ott várta a kapuban, nem, nem azért, mert telefonon megbeszélték, hogy haza fog menni, hanem, mert valószínű az atyja sokat álldogált a kapuba, várva haza az ő fiát.  És egyszer a szeretet vonzereje, és a fiú rossz körülményei haza vitték a fiút.
És ahogy tervezte, megalázkodott az apja előtt, aki szeretete által visszafogadta, és megünnepelték ezt a hazatérést.
Az atyja azt mondta: „Mert az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett és megtaláltatott, …”
Talán senki előtt nem titok, ennek  mondatnak a fontos üzenete: Amikor a fiú kikérte a részét, akkor elment otthonról, züllött életet élt, eltékozolt mindent! Az atyja úgy érezte, mintha elveszett volna, mert letért az élet útjáról. Biztos, hogy fájdalmasan élte át a napokat fia elvesztése miatt, de szíve mégis haza várta.
És miután haza ment, a meghalt fiú feltámadott, és az elveszettnek hitt megtaláltatott!
Kedves testvéreim! Ez nem csak ebben a történetben igaz, hanem igaz lehet minden családban, de igaz akkor is, mikor az atyához megyünk, az Élet vihara által összetörve.
Igaz akkor is, mikor a szívből való megbánást gyakoroljuk az Úr felé, mert magunkba szállunk, rájövünk, hogy túl gyengék vagyunk Isten nélkül! Amikor nem csak filmen látjuk, vagy más példájából vesszük, hanem saját magunk élünk át kegyetlen helyzeteket, mint a Tékozló fiú is, akkor tudunk igazán megbánni valamit, akkor tudunk sírni a bűneink felett.
Nem kívánom senkinek, hogy tragédia érje, de ha már benne vagy a bűn tengerében, akkor: Szállj magadba!- és térjél meg, vigasztalást keresve Istennél! Fordulj vissza, mint a kiscsirke, mint a Tékozló fiú, és fuss oda az Atyához! Tedd le az Ő lábaihoz a terheidet, valld meg bűneidet, és érezd az Úr mellett a szabadságot, a biztonságot! Mert Ő is vár téged mint a tékozló fiút az atyja, a nap minden percében, várja, hogy átkarolhasson, azt akarja, hogy aki meghalt az feltámadjon, és az elveszett megtaláltasson!  Ámen