Zsoltárok 51: 11 – 14  Tiszta szívet teremts bennem óh Isten...

Néha átesünk olyan időszakokon, amikor kicsit elhidegülünk, Istentől. Nem tagadjuk meg, csak a sok teher miatt, egyszerűen nem tudunk olyan intenzitással reá figyelni.
Vagy éppen figyelmetlenség miatt, beengedünk az életünkbe olyan dolgokat, amik nem kedvesek az élő Istennek.
De tudjátok, ettől a helyzetünk Krisztusban nem változik.
Vagyis továbbra is Isten gyermeki maradunk, csak éppen megtompul a hallásunk, és megromlanak a szellemi szemeink. És ennek következményeként már könnyebben vétkezzünk. De Istennek továbbra is féltett, szeretett gyermekei maradunk. Ha a gyereked, vétkezik is, továbbra is a gyereked marad.
De nézzük meg Isten nagy emberének, Dávidnak az életében ezt az időszakot.
Dávid Isten szíve szerint való férfiú volt. A Filiszteusok elleni sok háború, és az ország gondjai időnként megnehezítették a helyzetét. Néha úgy érezte szeretne kicsit félreállni, és kikapcsolódni, pihenni. Néha pedig éppen ellenkezőleg nagyobb intenzitással végezni a munkát.
Ismerjük a történetet, egyik fáradtabb időszakában, amikor a katonái háborúba indultak…
Igaz, hogy meg volt az indok, hogy otthon maradjon, és ne hadakozzon. Az emberei lebeszélték, hogy ne veszélyeztesse az életét, mint király a harcmezőn.
Ő pedig ennek a szónak engedelmeskedve valóban otthon maradt, miközben a katonái életüket tették kockára harcmezőn.
De éppen  a megfáradás volt  az ami bűnbe vitte. A várfalon sétálgatva meglátta azt az idegen asszonyt Betsabét.
Jól ismerjük a történetet, ezért nem kívánok belebocsátkozni a részletekbe…
De tudjuk, hogy ez a dolog sokszor figyelmeztet bennünket is, arra, hogy legyünk éberek és józanok.
Dávid hibáját nem tudta jóvá tenni és a mivel a bűne elég jelentős volt Isten büntetése sem maradt el, hiszem meghalt a bűnben fogant gyermek.
És miután Dávid belátta tettét és bűnbánatra indult az ő lelkében megírta ezt a Zsoltárt.
Rejtsd el orcádat az én vétkeimtől, és töröld el álnokságomat…
Azt hiszem ez az imádság önmagáért, beszél. De milyen jó tudnunk, hogy a megtört és megalázkodó szívet az Úr nem veti meg. Ha őszinte bűnbánattal hozzáfordul a bűnös, akkor engesztelődést nyerhet. Ha bűnös megtér az ő útjáról, és hozzám fordul, én is meghallgatom és odahajtom füleimet az ő kiáltására – mondja az Úr. És az újszövetség is kitér erre a gondolatra: Hű és igaz az Úr, ha megvalljuk bűneinket… megbocsát. Elveti bűneinket az ő szemei elől, hiszen az engesztelő áldozat bűnt eltörlő ereje hatalmas. De persze a megalázkodás mellett nagy jelentősége van a bűnbánatnak.
Tiszta szívet teremts bennem ó Isten…
A tiszta szív fontosságáról már nem sokat kell beszélnem, hiszen mindenkinek teljesen egyértelműek Jézus szavai is ezzel kapcsolatban: Boldogok a tiszta szívűek mert ők meglátják az Istent.
Amikor nem tiszta a szívünk képtelenek vagyunk meglátni Isten akaratát, tervét sőt magát Istent sem.
Ez az imádság ezért is nagy jelentőséggel bír: Istenem, tisztítsd meg szívünket, hogy láthassunk Téged!
Csak tiszta szívvel vagyunk képesek megérteni Isten akaratát, és meglátni ránk vonatkozó terveit. Ezért mondja másik helyen: Minden féltve őrzött dolognál jobban őrizd meg a szívedet…
Az erős lelket újítsd meg bennem…
Milyen erős lélekről beszél itt Dávid? A sajátjáról? Bizonyára nem.
Isten bennünk lakozó Szentlelkéről van szó.
Ha vétkezünk, és rossz dolgokat teszünk, Istennek Szent Szelleme, egyszerűen, szabadon engedi a mi lelkünket, amely legyengül bennünk. Egyszerűbben fogalmazva, megszomorítjuk Istennek Szent Szellemét, Aki visszavonul és kiszolgáltat bennünket a bűnös cselekedeteknek.
De ez nem azért van, mert Isten ne figyelne ránk. Hanem azért mert mivel a vétkeink elszakítanak bennünket az Istentől, a Szent Szellem már nem akar együtt lenni ezzel a bűnös természettel.
Istennek Szent Szelleme erős, hatalmas, dicsőséges. Amikor Ő bennünk él, és engedelmesek vagyunk neki, akkor Ő bennünk is erőssé, hatalmassá, uralkodóvá válik és megdicsőíti Istennek Szent nevét.
Isten erős lelke meg tud újulni bennünk, képes erőt és hatalmat venni a problémák és bűnök felett is, ha megalázzuk magunkat.
Dávid is ezt tette. Megalázta magát az Isten előtt és úgy kérte, hogy a Szentlélek ereje megújulhasson benne. Nekünk is kell ezt kérnünk időnként, mivel ezt az uralmat bár egyszer vagy többször is, már odaadtuk neki, de mégis újra kezünkbe akarjuk venni az irányítást. Hadd újuljon meg bennünk a Szentléleknek drága ereje a mai napon is.
Ne vess el engem a te orcád elől…
Amint már említettem, Isten a bűnbánó embert nem veti meg. Ahogy Jézusról olvassuk: Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki…
Ugyebár az Ótestamentumban olvasunk olyan esetről is, amikor az Úr elfordult az emberek vétkétől és pusztítással büntette meg őket.
Sodoma és Gomora története is egy ilyen eset volt. Isten elvetette őket az Ő orcája elől.
A bálványimádó Izraelt is halállal büntette Isten bűnei miatt. Mózes könyörgésére Istennek megenyhült a szíve irántuk, de a bűnük folyamatos romlásba és pusztulásba és szétszórattatásba vitte őket.
Ha Isten elvetne az Ő orcája elől, akkor számunkra már nem lenne kegyelem.
Dávid ezt nagyol jól tudta.
Jó ha z Úr előtt vannak ügyeink.
Szentlelkedet ne vond meg tőlem…
Nincs annál nagyobb büntetés, és fájóbb érzés, mintha tudatosulna bennünk, hogy az a Szent Szellem, aki tartalmassá, és élővé teszi az életünket, egyszerűen eltávozna tőlünk. Képzeljétek csak el, milyen lesz majd ez a világ az után, hogy az Úr elragadja a földről a hívőket és a Szentlélek is eltávozik a földről. Borzalmas, már a tudat is.
Dávid látta, hogy Saul, aki korábban Isten felkentje volt, hogyan szenved, és gyötrődik, a gonosz szellem miatt, amelyet Isten szabadított rá, amikor már elvetette magától. Saul, bár még Isten felkentje volt, de már eltávozott tőle az Úrnak Lelke. Isten nem tudott közösséget vállalni vele. Hiszen az engedetlenség, és a folyamatos Isten iránti figyelmetlenség, megszomorította a Szentlelket, Aki magára hagyta. Ezt látva Dávid, szánalomra indult, és bár a hárfás zenéjével és Zsoltáraival megnyugtatta Sault, láthatta, milyen gyötrelmes Isten Szelleme nélkül szolgálni Istennek.
 
Add vissza a te szabadításod örömét…
Dávid ebben az imádságban, fohászkodva, könyörög, hogy az Úr legyen irgalmas és láttassa meg vele még azokat az időket, amiket korábban átélt. A szabadulás öröme. Nem tudom voltál-e valaha olyan helyzetben, amikor, úgy vágytál túl lenni valamin. Egy vizsgán, egy nehéz helyzeten. Aztán amikor túljutottál, megnyugodtál és egy igazi öröm szabadult fel a lelkedben. Én emlékszem az érettségimre vagy az államvizsgámra… Igazi öröm szabadul fel a lelkedben, amikor túljutsz rajta. A szabadulás öröme.
Gondold csak el, hogy hogyan örvendezhetett Izrael, amikor kijött Egyiptomból. Vagy amikor visszatért a fogságból.
Azt olvassuk: Zsoltárok 126:1 - 3
Grádicsok éneke.
Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók.
Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!
Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk.
 
Engedelmesség lelkével támogass…
Támogasson az Úr az Ő lelkével, hogy engedelmes lehessek – kérte ezt Dávid és azt hiszem mi is imádkozhatunk ezért.
Mert ha engedelmesek vagyunk, akkor nem történik meg ez, amin keresztül ment. Vagyis a bűnbánati imájában Dávid, gondol a jövőjére is. Ne történjen többé ilyen vagy ehhez hasonló az életében.
 
Kedves olvasó! Ezeket olvasva láthatjuk, hogy van számunkra megoldás, akár mennyire messzire érezzük magunkat Istentől. Tegyünk úgy, mint Dávid tette, alázzuk meg magunkat Isten előtt, hogy Ő karjaira vegyen és magasabbra emeljen. Ámen!