Kedves olvasók, a legutóbbi rejtvény megfejtéseit itt olvashatjátok:

1. Hogy hívták azt a férfit, akinek a hajában volt az ereje?
Sámuel, Sámson, Saul, Salamon
Sámson volt az a férfi
Mert íme terhes leszel, és fiat szülsz, és beretva ne érintse annak fejét, mert Istennek szenteltetett lesz az a gyermek anyjának méhétől fogva, és ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a Filiszteusok kezéből. Bírák 13: 5
 
2. Ki-kinek volt a szolgája?
Illés, Elizeus, Géházi
Illés prófétának Elizeus volt a szolgája és egyben tanítványa is. Elizeusnak pedig Géházi volt a szolgája.
2 Királyok 2:9 - 10
És mikor általmentek, mondta Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam.
2 Királyok 5: 25
Ő pedig bemenvén, megállt az ő ura előtt, és monda néki Elizeus: Honnét, Géházi? Ő pedig ezt felelte: Nem ment a te szolgád sehová.
 
3. Ki volt Debóra? Hol olvastál róla az Ó vagy az Új-Testamentumban?
Debóra egy prófétanő volt, aki egyben Izrael egyik bírája (vezetője)  is volt.
Ebben az időben Debora, a prófétanő, a Lappidoth felesége volt biró Izráelben. Bírák könyve 4: 4
 
4. „Szeressed azért az Urat a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.”  V. Mózes 6:5 Ki mondta még ezt, és hol?
Jézus mondta a Máté 22:37, és a Lukács 10: 27-ben

5. Ki jelentette ki ezt? „Én és az én házam népe, az Úrnak szolgál.”
Józsué mondta ezt. Józsué 24: 15
 
6. Melyik Bibliai történetben olvassuk? „Jézus pedig azonnal észreveszte magán…”
A vérfolyásos asszony történetében.
Jézus pedig azonnal észrevette magán, hogy isteni erő áradt ki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illette az én ruháimat? Márk 5: 30
 
7. Ki mondta ezt önmagáról? „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”
Jézus mondta ezt önmagáról. János 8:12
 
8. Milyen bűne volt Anániásnak és Safirának?
Hazudtak Istennek.
Mondta pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek árából félre tégy?
Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért, hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek. ApCsel 5: 3 -4
 
9. Hogyan folytatódik ez az Igevers! „ Elég néked az én kegyelmem …”
mert az én erőm, erőtlenség által végeztetik el. 2 Korinthusi levél 12:9
 
10. Ki mondta ezt? „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, magzatja pedig kenyérkéregetővé”
Dávid király mondta. Zsoltárok 37:25
 
11. Mikor fog történni mind ez? „És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra”
Az idők végén, az ítéletkor fog mindez megtörténni. Kronológia szerint a következő események várhatók: Jelenleg az utolsó időkben élünk, közeleg a nagy nyomorúság ideje. A következő nagy esemény az elragadtatás lesz, amikor az igaz hívőket Isten kiragadja ebből a világból.  Majd ezt követi a „Világbéke” – a Fenevad korszaka:  a világ nemzetei szövetségre lépnek egymással, egységes világrend alakul, amelyet egy vezető fog irányítani, aki maga a Fenevad (a sátán gyermeke), egységes pénznem, egységes azonosítási rendszer, beültetett azonosító mikrochip, teljes kontroll, az akkor megtérők üldözése jellemzi ezeket az időket. Ennek végét az Armageddoni csata zárja le, amely egy újabb háború lesz Isten és sátán között. Ez Jézus győzelmével ér végét. Sátán 1000 esztendőre megkötöztetik és megkezdődik egy 1000 esztendős béke korszak Jézus uralkodása alatt. Ezután a sátán újra elengedtetik és egy újabb ámokfutás kezdődik melyet az utolsó ítélet fog lezárni. Természetesen az itt leírt események sorrendje csak elég homályosan olvashatók ki a Szentírásból, sok teológiai tanulmány és vita ütközik meg ezen téma körül. Erről bővebben lásd a Sorozatok menüpont alatt a "Világvége forgatókönyvek" című írásokat.

12. Ki volt a szeretett tanítvány?
János volt ez a tanítvány. Ő írta az egyik Evangéliumot is. Ő volt a legközelebb Jézushoz.
Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugodott, akit szeretett Jézus. János 13: 23
13. Megbánja -e Isten az Ő ajándékait, és az Ő elhívását?
Nem.  Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása. Róma 11: 29
 
14. Hogy jön létre a Hit?
A Hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.  Róma 11: 17
 
15. „Menjetek és töltsétek ki a földre Isten haragjának……..poharát” Hány pohárról van szó?
Hét pohárról van szó, amely jelképesen az utolsó hét csapást fejezi ki.
És hallottam nagy szózatot a templomból, a mely mondta a hét angyalnak: Menjetek el és töltsétek ki a földre az Isten haragjának hét poharát.
Jelenések 16: 1
 
Remélem hasznos időtöltést jelentett számotokra e kérdéseken való elmélkedés. Mindenképpen ajánlatos a megadott Igehelyeket a Bibliátokban újra elolvasni.
Áldott minden perc amit erre fordítasz, hiszen nemcsak a tudásnak leszel a bírtokosa, hanem annak a hitnek is, ami az Igeolvasás által a szívedben gyúl. Legyetek áldottak!