A SZENTHÁROMSÁG: ATYA, FIÚ, SZENT LÉLEK (Szentszellem)
 
Miután Jézus a levegőégbe felemelkedett és eltávozott az Atyához, elküldte maga helyett a Szent Szellemet, hogy Ő legyen a mi: Segítőnk, Pártfogónk, Vígasztalónk.
 
A Szent Szellemről:
- Ő Láthatatlan, nincs térhez - időhöz kötve.
- A Szent Szellem működik a gyülekezetekben, és a gyülekezeteken kívül is.
- A legfontosabb feladata, hogy felkészítsen bennünket a Vőlegény fogadására.
- A pünkösdi testvérek elvetik a vallásosságot, és megragadják a Szent Szellemet.
- Addig, amíg Jézus Krisztus egy időben egy helyen tudott csak jelen lenni, addig a Szent Szellem mindenütt jelen van.
- A Szent Szellem Isten, a Szent Háromság tagja, ezért éppen olyan fontos személy, mint az Atya, és Jézus.
- A Szent Szellem jelenléte minden hívő számára nyilvánvaló, aki behívja a szívébe.
- Jézus azt mondta: a Ti testetek a Szentlélek (Szent Szellem) temploma.
- Ő egy mennyei csatorna, aki által mindent megkaphatunk, amit csak szeretnénk.
- Isten munkája a Szent Szellem nélkül nem működik.
- A Szent Szellem kenete nélkül nincs élet semmiben.
- Nagyon sok gyülekezeteben a Szent Szellemről nem vesznek tudomást, pedig Jézus, maga helyett küldte el hozzánk.
- Ha teljesen átadjuk magunkat a Szent Léleknek (Szent Szellemnek), Ő vezeti az életünket.
- A testi ember nem érti meg a Lélek (Szent Szellem) hangját.
- A Szent Lélek (Szent Szellem) keresztség fontos állomása az életünknek. Mit jelent a Szent Lélek keresztség: Az elme feloldása a kontrol alól. Nem az agyunkat használjuk az imádkozáshoz, hanem a szent Szellem tölti be a szánkat, és új nyelveken szólunk.
- A Szent Szellem nélkül a hívő élet csak kínlódás, eredménytelen, meddő, erőlködés csupán.
- A kenet a Szent Szellem ereje által működik.
- Ha a Szent Szellem szívünkbe költözik, felbátorodunk és bizonyságot teszünk a hitünkről.
- Bátorságot nyerünk, bölcsességet kapunk.
- Hittel teljesek leszünk. Gyógyulás lesz általa. Hatalmunk lesz.
- A Szent Szellem örömöt ad számunkra. Ő Igazságnak Lelke az Igazságot mondó Lélek.
- A Szent Szellem általi üzenet nem marad benned, mert ki kell mondanod.
- A Szent Szellem nélkül nem tudunk eredményesen megállni a hívő életünkben.
- Ha nem hívjuk a Szent Szellemet be az életünkbe, olyan, mint a hálátlan gyermek, aki nem igényli a szülő segítségét.
 
A Lelki ajándékokat is a Szent Szellem adja:
- Bölcsesség beszéde: (bölcsesség Igéje) Olyan beszéd amely túlmutat az emberi bölcselkedésen, természetfeletti és a Szent Szellemtől ered. Ez egy kis rész Isten bölcsességéből, amely a megfelelő időben hangzik el. Vagyis olyan dolgot jelent ki az ember amit, csak Isten tudhat, az ember pedig nem. Ez mások számára is nyílvánvaló.  Bibliai Példa: Apcsel 15:5 - 27 Egy probléma vetődik fel a gyülekezetben, Jakab az egyik vezető szólal fel, akiben működött ez az ajándék. 

- Tudomány beszéde: (ismeret Igéje) Ismereten, tudáson alapuló helyes ítélőképesség. Isten mindentudásának egy apró részelete amely az embernek a megfelelő helyen és időben adatik. Kicsit hasonlít az előző ajándékhoz, de itt nem kijelentésen, hanem tudáson alapszik. Vagyis az ember az Istentől szerzett ismeretét és tudását használja fel egy adott körülményben. Bibliai példa: Apcsel 5: 1 - 10, Anániás és Szafira története

- Hit ajándéka: olyan mély hit, amely az Isten megismeréséből táplálkozik. Vagyis amikor valaki egy adott helyzetben hittel jelent ki valamit. Bibliai példa : Péter és János az ékes kapunál lát egy sánta koldust és Péter azt mondja neki: Aranyam és ezüstöm nincsen, de amim van azt adom neked, a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj! És meggyógyul a sánta. Ez a kijelentés a Hit ajándéka volt amit akkor abban a pillanatban kapott Péter. Apcsl 3: 1- 8

- Gyógyítás ajándéka:  Amikor a gyülekezetben vagy más helyen az imádság hatására testi - lelki gyógyulás töténik. Gyakori ajándék napjainkban is.  Biblia Példa: Jézus korában gyakori volt, száradtkezű ember gyógyulása, a vérfolyásos asszony, vak Bartimeus gyógyulása stb. Péter által is történtek gyógyulások, a leprás Éneás gógyulása Apcsel 9: 33- 35  

Csodatévő erők munkái: (feltámasztás egyébb természetfeletti csodák)  Amikor a gyülekezetben vagy más helyen az imádság hatására természetfeletti dolog történik.  Bibliai példa: Jézus korában sok ilyen történettel találkozunk. Jézus a vizet borrá változtatja, Péter a vizen jár, Jézus lecsendesíti a háborgó tengert, Lázár feltámasztása, Jézus gyógyításai, az ötezer ember megvendégelése a pusztában stb. Az első tanítványoknál Pál feltámasztja Tábithát Apcsel 9: 26 - 42

Prófétálás: (prófétikus kijelentés, természetfeletti kijelentés = Prófécia Az Ószövetségi korban a Prófétai szolgálat külön elhívatás volt. Próféták voltak akik Isten szavát közvetítették. Az Ószövetség tele van Prófétákkal: Ézsaiás, Ezékiás, Jeremiás, stb. Maga az ajándék a Szent Szellem által működik. Az Újszövetségben is találunk prófétikus kijelentéseket. Pál leveleiben többször is említi az ajándékot tehát az első gyülekezetekben is működött. Kijelentések és jövendölések. Prófétáláskor, saját nyelvemen, a Szent Szellem erejével szólok. A hívőket építi, a bűnösöket elindíthatja a megtérés felé.  Mindez Pünkösdkor vált világossá, Péter Pünkösdi prédikációjánál, melynek nagy része Prófétikus volt. 

Lelkek megkülönböztetése: A sátán nagy utánzó, megtévesztő. Ez azt jelenti, hogy sokszor megpróbálja lemásolni azt, amit a Szentlélek végez. Azt is megpróbálja elhitetni az emberekkel, hogy amikor ő megnyilvánul maga a Szentlélek cselekszik. Ez problémát okozhat, sok esetben még a hívőket is megtéveszti. Az ajándék éppen ezt lelplezi le. Vagyis képessé teszi felismerni a másikban lévő szellemet. Ennek nagy szerepe van a szellemiharcokban.  Biblia példa: A jövendőmondó lányka története Apcsel 16: 16 - 18

Nyelveken szólás: (nyelvek nemei) A nyelveken szólás a Szent Szellemmel való imádkozás de néha nyelveken történő kijelentés is lehet. Ajándék ha a gyülekezetben a beavatottaknak adatott, akkor az építő lehet. De Pál a Korinthusiakhoz írt levelében beszél arról is , hogy fontos, hogy legyen magyarázó is. Mert nincs értelme, hogy a gyülekezetben nyelveken szólás magyarázat nélkül történjen. Ez az ajándék együtt kell működjön a a nyelvek magyarázat a ajándékkal.

Nyelvek magyarázata: A nyelveken szólás ajándékának a magyatrázata. Vagyis ha valaki nyelveken szól az önmagát építi, de ha a gyülekezetben szól , akkor azt valaki magyarázza meg, hogy mindenki épüljön. 1 korinthus 14:4 - 6; 14: 13  Érdemes az 1 Korinthus 14 fejezetét áttanulmányozni az ajándékok jobb megértéséhez. Egy személyben több ajándék is megnyilvánulhat egyszerre, azaz egy tanítvány nem csak egy ajándékot birtokolhat.

Szent Szellem gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ezek a lelki érettség jelei.
 
Az Újszövetségben sok helyen olvashatunk a Szentlélekről. Nézzünk ezek közül néhányat:
 
-„És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az Igazságnak ama lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt, de ti ismeritek Őt ”János 14: 16-17
-„Ama Vigasztaló pedig a Szent Lélek, akit az én nevembe küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” János 14:26
-„ Mikor pedig eljön majd a Vígaszatló, kit én küldök néktek az Atyától, az Igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd rólam igazságot” János 15:26
-„ De én az igazat mondom néktek, jobb néktek, hogy ha én elmegyek, mert ha el nem megyek, nem jó el hozzátok a Vigasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok. János 16:7-8
-„De mikor eljön az Igazságnak a lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra, mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjeleníti őket.  Engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjeleníti néktek.” János 16: 13-14