Ne légy cukor vagy ecet, mert elszopogat, vagy kiköp a világ. Mindenben van középút! Nem kell kőből, sem viaszból lenned! Fehérekből, és feketékből áll a világ, s épp ezért van különböző emberekkel dolgunk…
Minden dolognak meg van a maga ideje. Tudni kell, hogy mikor kell a mások kívánságát teljesíteni, vagy megtagadni. Ha azt akarjuk, hogy tiszteljenek, legyünk a saját magunk urai, és ne engedjük meg másoknak, hogy azok nyergeljenek meg minket! Ha szomszédainkkal szemben csak a szolga szerepet játsszuk, nem lesznek hálások érte, és ezzel annyit ártunk, mint használunk. Aki a földre fekszik, ne panaszkodjék, ha rátaposnak. Legyünk példák a jóban, és a jóban való törekvésben azoknak, akik igen nagyra vannak veled, vagy megcsalnak, vagy kihasználnak. Légy tehát bölcs, és nézz előre, ha ugrasz! Leszűrve a tapasztalatokat: A barátok tanácsa többet árthat, mint az ellenség rágalmazása. Úgy kezdd a barátságot, mint ahogy később is folytatni akarod! Aki nem akar nagy hibákba esni, annak vigyázni kell a kis hibákra is! Állj meg idejében, hogy a barátod verembe ne rántson! Jobb, ha a barátod sértődik meg, de megmarad a hírneved, a lelked üdvét sem kockáztatod. Hadd csúfoljanak gyávának, ha menekülsz a bűn elől. Ne engedj a csábításnak, mert különben saját magad mész tönkre! Ha barátainknak csak saját vesztünk árán lehetünk kedvére, akkor nagyon drágán vásároltuk meg őket. Lépj fel erélyesen, ha biztos vagy az igazságban, és ne hagyd magad senki által sem letéríteni a helyes útról!
Aki mindenkinek a barátja, az senkinek sem a barátja. Aki balgaságában megfosztja a családját valamitől, hogy idegeneken segítsen, csakhamar testvére lesz a koldusoknak. Mint minden másban, úgy a jótékonyságban is legyen bölcsesség! Jó akaratú ember is lehet szívtelen a gyermekei iránt, ha elveszi a szájukból a falatot, és odaadják azoknak, akik őt jó pajtásnak hívják, és a végén kinevetik. Aki jótáll másért, az maga nincsen biztonságban.
Ha valaki megsért, mint jó keresztyénhez illik, azt tűrd el! De ne úgy, mintha nem is érezted volna, mert ez felbátorítja ellenséged arra, hogy újabb csapást mérjen rád.
Ha jogunkat nem vesszük igénybe, mi vagyunk az oka, ha azt nem apjuk meg.
Jobb az elhamarkodott fogadást megszegni, mint megtartani. Aki sohasem változik, az sohasem javul, aki enged, az sohasem győz. A gyermekeinknél egyesítsük a szelídséget, határozottsággal. Nem kell mindent megtiltani, de nem is kell minden akaratukat teljesíteni.
A vesszőben s büntetésben bölcsesség van, de a magára hagyott gyermek szégyent hoz az anyjára. Szigorú igazság hassa át magatartásunkat gyermekeinkkel szemben. Az igen legyen igen, a nem legyen nem, és mindig szó szerint rögtön! Ne ígérj a gyermekeidnek semmit, ha nem akarod megtartani! Ha a tekintélyedet egyetlen egyszer elveszted, azt nehezen szerzed vissza. Ne ingereljétek a gyermekeiteket, nehogy félénkek legyenek, hanem neveljétek Istenfélelemben, akkor Isten áldása nyugszik meg rajtuk.

„Múlt-Jelen-Jövő” keresztyén újságból