Amikor kocsival utazunk, és a vezető kicsit megfeledkezik a sebesség határokról, akkor szinte repülnek, futnak mellettünk a tájak, a látnivalók. Bárhogyan is akarjuk szemügyre venni az előre kiszemelt szép dolgot, nem tudjuk, mert elsodródunk mellette. Megy ez egy ideig, de hiszem, hogy a legtürelmesebb utas is, megálljt parancsol a gyorsan hajtónak.
Valahogy így van ez olyan emberek életében, akik robotként élik az életüket, napról napra, és már a legcsodálatosabb ajándék, vagy egy családi alkalom sem jelent örömet számukra. Nincs már erejük felmelengetni a szívüket maguknak, sem másoknak.
És mi van a hívő embereknél? Ők is dolgoznak, hisz mindenki pénzből él, de hogyan élik, illetve élhetik meg az Istennel való élő kapcsolatukat? Isten a csendben tud hozzánk szólni, akkor, amikor van is időnk meghallani. Mikor tudunk kérdezni, és tudunk válaszolni. Amikor szívünk mélyéből felszakad a hála mindazért, amit naponta kapunk Istentől.
Hogyan is van erre ideje egy hívő embernek? Mert a hívő ember tudja, hogy: ember életében mindennek ékes rendben kell végbe menni! Ismeri az Igét, ami egy útmutató: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
Ideje van a születésnek, és ideje a meghalásnak, ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültetett.
Ideje van a megölésnek, ideje a meggyógyításnak, ideje a rontásnak, ideje az építésnek……………” Prédikátor 3:1-8
És nagyon fontos a 9. versszak, figyeljétek csak: „Micsoda haszna van a munkásnak, amiben ő munkálkodik?”
Valóban, elgondolkodtatok már azon, hogy a minden napi hajtásnak mi az eredménye? Teljesen kiég az ember, ha mint egy robot dolgozik, semmiben örömet nem talál.
Ha viszont a fenti Igét magad elé veszed, és ennek alapján rendezed be az életedet, megtapasztalod, hogy lesz időd mindenre, és örömmel végzed el a munkahelyen a munkádat, mert tudod, hogy utána mész haza a családodhoz, és közös vacsorafőzés, vagy közös program vár benneteket a hétvégén………. És mindezt sorolhatnám! Ne nézz úgy az életedre, mint egy rabságban élő szerencsétlen, aki életfogytiglant kapott, hanem érezd a szabadságot, testedben, lelkedben, és örülj mindennek!! Néha még annak is örülhetsz, ha Isten nem engedett bele egy nagy hitelbe, vagy nem engedte meg azt a barátságot, ami később kiderült, hogy csak a te rombolásodra lett volna.
Legyen az életedben ékes rend!!Ne gyűjtsd össze a mosatlant, ne halogasd azt a munkát, amit úgy is el kell végezni! Mindig tudd, hogy bármibe fogsz is, az Úr ott van melletted, neked ezt érezni kell! Ne élj tehát rohanó életet, adj helyet annak, Akivel minden perc öröm!!!! Ne öld ki magadból az érzéseket, gyönyörködj a munkádban, akkor is ha néha azt látod, hogy nagyon rossz és fárasztó! Gondolj arra, hány és hány ember szeretne dolgozni!
Legyen az életedben tehát rend, mint ahogyan a fenti Ige is mondja! És tölts minél több időt az Úrral, hogy örömödet ne veszítsd el!