BÁRÁNYOK
A világ-mezőn szerteszéjjel,
Küszködve bozóttal, veszéllyel,
Mindig szebb, jobb füvet keresve,
Halad Isten nyája legelve.
Mindegyiknek egy út adódik,
A bölcsőtől a koporsóig.
De bármilyen legyen is az útja,
Szeme a nagy teret befutja.
S mondják is neki jó néhányszor,
Hogy a hegytetőn vár a pásztor.
Szerető hangja hív terelget,
Ha csábítanak titkos berkek.
Vagy ha elámít cifra akol,
A pásztor azt is látja jól.
Ilyenkor a szívig ér a hangja,
És jaj, ha nem talál visszhangra.
A farkassal ő küzd meg értünk,
És bekötöz, ha sebtől vérzünk.
Meglátja azt, ha messze távol,
Egy bárány elkószál a nyájtól.
Otthagyja a kilencvenkilencet,
Hogy megkeresse azt az egyet.
S visszaszerzi, öleli hívja,
Hogy a nyájának ne legyen híja.
A bölcsőtől a koporsóig,
Mindig halljuk hívogatóit.
Naptól égetten, eső-verten,
Vérző lábbal, tüske- tépetten.
Mindegy, csak bent legyünk a nyájban,
Pásztorunk mellett mindahányan.
Írta: Lukátsi Vilma