Jézussal
Porban ül a néma, aki vak és szegény,
Kinek az életében oly kevés a remény,
De Jézus arra jár, gyógyítván a beteget,
Meghallja ezt a vak, kiáltozván integet.
Názáreti Jézus, könyörülj rajtam,
Hisz a kéklő eget sohasem láttam.
Szólt Jézus: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?
Hogy lássak jó Mester, lássalak Tégedet.
Lássak embereket, füvet és virágot,
Mit a Nagy Mindenség szent keze alkotott.
Én is vak voltam, és béna,
Nem ismertem Jézust, ki a vérén megváltott.
Eddig és ne tovább! Szólt Jézus és megálltam,
E nagy szeretet a szívembe zártam.
Azóta boldogság lakja a szívemet,
Hisz a vérén váltott meg engemet.
Kimondani nem tudom, hisz a szám kevés lenne erre,
Hogy mit nyertem Nálad, Isten szent szerelme,
Szeretlek Jézusom, bűnösök barátja,
Úgy vágyik a szívem, a Te országodba.
Vágyik Hozzád szívem, Óh, nagy Isten Fia!
Megváltó Jézusom, Istennek báránya!
Ki értünk véreztél a kínos Golgotán,
Ki értünk szenvedtél a kínos keresztfán.
Hogy éljünk Tebenned, és Teveled járjunk,
Hogy Teveled járjunk és kövessünk Téged,
Hogy Neked szenteljük az egész életünket.
Oly jó Veled járni, Te örök szeretet.
Azért kérlek Uram, Te légy velem,
Ha a sátán közeleg, ha vész tör ellenem.
És végül majd egykor, ha számot kell adnom,
hogy mit cselekedtem Krisztusért?
Töröld el Uram sok gyengeségemet,
Hogy rajtad keresztül az Atyához menjek.