Kérdez a gyermek
Ott fent lakott a csillagok felett,
De amikor Karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyermek,
És ó, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia,
Szalmán feküdt, Ő az Isten Fia
Elhagyta érettünk az egeket,
Ugye apukám, nagyon szereted?
Az apa nem szól, olyan hallgatag,
De a kis kedvenc nem vár szavakat.
Odaszorítja vállára meleg,
Kipirult arcát, és tovább csicsereg.
Kicsiny gyermek lett, sovány és szegény,
És ott aludt az állatok helyén.
Szűk istállóban. Nem is érthetem,
Milyen meleg ágyacskám van nekem.
Pedig csak a te kis lányod vagyok.
S ő, Isten Fia, Ő, a legnagyobb,
Szalmán feküdt, amikor született,
Ugye apukám, nagyon szereted?
Kinn csillagfényes, hideg este… tél,
Bent apa ölén a kislány beszél.
Ott se nyughatott szalma fekhelyén,
Futniuk kellett, éjnek éjjelén.
Halálra keresték a katonák,
Menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett,
Ugye apukám, nagyon szereted?
Az apa leteszi a gyermeket,
Ugye szereted? Ugye szereted?
Nem bírja már, el kell rohannia,
A jászolban fekvő Isten Fia,
Karácsonyesti képe kergeti.
Most a szeméből, könnyre könny fakad,
Most vádakat hall kínzó vádakat.
Elmenekülne, de már nem lehet,
Most utolérte az a szeretet.
S míg a szívében égi béke tér,
Mintha körül hólepett fehér.
Tetők, utak felett távol zene,
Angyalok tiszta hangja zengene,
Szívből szólogató szép éneke.
Szegény lett érted, ugye szereted?
Írta: Túrmezei Erzsébet