A fenti megállapítást egy komoly hívő szolgálótól hallottam, amivel én is egyetértek.: A hívő életbe nem lehet beleszületni, csak azzá lehet válni! Beleszületni, csak hívő családba lehet! Igaz, nagy előny, ha valaki hívő családba születik, de attól ő még nem hívő.

Még keresztyén emberek körében is vitát képez ez a téma, de főleg azok körében, akik nem a Szent Szellem által keresik az igazságot. Jézus azt mondta: „De mikor eljön amaz Igazságnak a Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra” János 16:13

(Segítsen engem az Igazság Lelke, hogy tudjam az igazságot tovább adni mindazoknak, akik nem látnak tisztán!)

Tehát, a kisgyermek beleszülethet a hívő családba, de miután felnövekedett, meg kell neki is térni, ugyanis a több ágra visszamenő hívő család sem biztosítja számára az örökéletet! Közbenjárhatnak érte, hogy megtérjen, de ha a gyermek nem tér meg, nem lesz örökélete!  Mert hisz mindenki Isten teremtménye, de nem mindenki Isten gyermeke, csak az, aki követi is Őt.

Sajnos sokan még hívők közül is másként értelmezik ezt a kijelentést. Úgy érzik, nagyobb tisztelet jár annak, akinek a szülei, nagyszülei, és talán még a többi rokonsága is gyülekezetbe jár vagy járt. Persze, mint kisgyereket vitték magukkal a templomba, gyülekezeti házba, és ott játszhattak a többi gyerekkel. Mert mondjuk meg őszintén, még ma is vannak olyan helyek, ahol a gyerekek bent nevetgélnek, rohangálnak Úrvacsoraosztás alatt, vagy Igehirdetés közben, ezzel elvonva a figyelmet Isten üzenetéről, és hivatkoznak a szülők következő Igére:  „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”

Nem hiszem, hogy Jézus így gondolta volna, de ezt már nagyon sok gyülekezetben másképp oldják meg. Igaz, ott vannak a gyermekek az Isten házában, de külön gyermekmunkás felügyel rájuk, és a maguk szintjén tanítgatják őket. Keresztyén történeteket mesélve, gyermekverseket tanulva, és ez leköti őket. A felnőttek pedig nyugodtan tudnak dicsőíteni, imádkozni, és el tudják venni az Ige üzenetét.

Amint már említettem a kisgyermekek egyszer megnőnek, és nekik is döntéshozatalra van szükség, hogy hogyan tovább? Nyitnak a materiális világ felé a kíváncsiság miatt, vagy pedig a jól ismert gyülekezeti házba továbbra is eljárnak, a hitüket növelik, míg az Úr majd munkát bíz rájuk. Ez azonban teljes mértékben az ő döntésük lesz, ami egy életre fog szólni.

Mint említettem egyetlen hívő szülő miatt sem fog üdvösséget nyerni a meg nem tért gyermek, Jézus majd mindenkit a saját cselekedete szerint fog vizsgálni.

Ismerek néhány hívő testvérnőt, akit nem a szülők vittek karonűlőként a gyülekezetbe, mert sajnos a családban senki nem volt keresztyén. Az egyik lány hívő barátnője által tért meg, szívébe fogadta az Urat, és azóta is hűséggel szolgálja Őt. Példamutató a mindennapi életben, gyülekezetben, adakozásban, és fellelhetők benne a keresztyén ember fontos jegyei.

Egy másik lányt szintén hívő barátai hívtak el egy ifjúsági táborba, és ott tért meg. Szüleivel sokáig harcban állt miatta, mert nem akarták engedni őt keresztyén közösségbe. Később rájött, hogy nem harcol, hanem kedvét kereste az édesanyjának, sokat segített neki, hogy cserében elengedjék őt. Azóta is az Úrral élő kapcsolata van, nem „magázza” az Urat, nem szlogeneket, magasztos, fennkölt imákat mond, mint ahogy a vallásos emberek teszik, hanem ő közvetlen szólítja meg az Urat, és egyszerűen a szíve mélyéből szól hozzá. Mert nem más által akar tartozni Jézushoz, hanem ő saját maga által. Ezért imádsága egyszerű, közvetlen, és tele van hálával, alázattal.

Kedves testvéreim! Az elmondott példák alapján valószínű már ti is látjátok, nem az számít, hogy hányan voltak a rokonaim között hívők, hanem az, hogy nekem milyen kapcsolatom van az Úrral. Nem az számít, milyen rózsacsokrot kötünk a szavakból, hanem, hogy az őszinte legyen. A gyülekezetben elhangzó imák az Úrnak szólnak, és nem másnak. Az nem lehet szép, vagy kevésbé szép, mert azt csakis Isten döntheti el. Ő, aki a szíveket vizsgálja.

Aki élő kapcsolatban van az Úrral, anélkül, hogy van -e megtért családja, avagy nincs, saját maga vágyik szüntelen az Ő jelenlétébe. Egy hívő ember nem a többgenerációs rokonságra mutogat, és általuk akar örökélethez jutni, hanem saját tiszta szívéből kiáradó szeretet által ragaszkodik a Megváltóhoz. Ismerjük Pintér Béla testvérünk:  Mint szarvas hűs folyóvízhez című dalának részletét: „Csak Ő és én, nem kell más, Utána vágyom…” Ez a vágyakozás kell, hogy őszintén jelen legyen az életünkben.