E csodálatosan szép Ige köré illesztem be az én bizonyságomat, amit a napokban élhettem át a Szent Szellem által!
Ezt a bizonyságot el akartam mondani egyik ismerősömnek, aki egyáltalán nem adott rá lehetőséget, mert miután elkezdtem, ő egészen más témáról beszélt. Éreztem a Szent Szellem megszomorodott bennem, és fizikálisan észrevettem a keserűséget szívemben.
Eszembe jutott a Passió c. film, amiben Pilátus azt mondta a feleségének „Klaudia, te tudod, mondd meg nékem, mi az igazság?! -Ha valaki nem tudja az igazságot, akkor annak hiába mondják meg, úgy sem érti-válaszolta az asszony. ” Így én is rájöttem, hogy hiába mondanám el neki, számára nem mondana semmit.
Kedves Testvéreim! Most azonban veletek szeretettel megosztom a bizonyságomat, bízva abban, hogy a Szent Szellem, eggyé formál bennünket, és ez által megértitek az Ő munkáját a jelen történetben.
Néhány testvéremmel évek óta egy missziós honlapot írunk, igaz helyileg már szétszóródtunk, de a koordinátorunk által mindig tudtuk a beosztásunkat.
A héten az a testvérnő következett Igei gondolatot írni, akiről tudtam, hogy élete legnagyobb eseménye előtt áll, ugyanis rövid időn belül, Istentől kapott párjával kötik össze az életüket. Valószínű, ezért a sok elfoglaltsága miatt csúszott az írás.
Emberileg szívesen elvállaltam volna helyette, hogy segítsek neki, de nem tehettem, mert valami arra indított, hogy emlékeztessem mulasztására, hisz mindenkor példásan végezte ezt a szolgálatát. Néhány soros mondatban arra kértem, hogy szeretném, ha még ezt az Igei gondolatot megírná, és ő kedvesen rövid időn belül válaszolt. Leírta, hogy költözködése miatt nagyon elfoglalt volt, de minél előbb pótolni fogja.
Eszembe jutott a nemrégiben írt alázat című írásom, amelyben nyomatékkal kihangsúlyoztam, hogy alázat nélkül nincs keresztyén élet! Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy az én testvérnőm ezt az erényt magában hordozza, hisz reagálhatott volna másképpen is. Megvallom, kíváncsian vártam az írását, hogy milyen témát választ élete nagy eseménye előtt.
Másnap elkészült az Igei gondolat, ami fel is került a honlapra.
Tudjátok mivel kezdte a testvérnőm az írását? Azzal, hogy először is megvallotta az ő mulasztását (ami 2 nap volt). Megvallotta, hogy ami eddig az életében napi szinten működött, a Biblia olvasás, imádkozás, az utóbbi időben a sok teendő miatt a fáradtság, és egyéb elfoglaltság miatt, kimaradt. Majd felhozta azokat az érveket, ami miatt az Úrhoz kell ragaszkodnunk, időt szakítani rá minden körülmények között. Saját magát is figyelmeztette azokra a hibákra, amit ismerősei körében is tapasztalt. Sokak közülük túlhajszoltak, kimerültek, megfáradt emberekké lesznek, pedig Isten nem ezt várja az Övéitől. Mivel mindent Istentől kaptunk, Neki tartozunk hálával, és meg kell tanulnunk tudatosan félretenni dolgokat, amik elveszik az időnket Istentől!
Bevallom, megkönnyeztem az alázat, és hála jegyében született írást, amely Istentől kapott bölcsességgel tanított is bennünket.
És miközben időztem az írás mellett, a Szent Szellem kibontotta előttem az Ő munkáját ebben a történetben: Ahhoz, hogy szinte 2 éve nem találkoztunk, és több száz km-re élünk egymástól, egységet tudott közöttünk formálni, hisz Isten családjába tartozunk. Nekem csak addig volt feladatom ebben a történetben, míg felfedtem a testvérnőm mulasztását, nem engedve az emberi ösztönömnek, hogy megírjam helyette, hanem engedelmeskedve az indíttatásnak, megkértem hiányának pótlására. Így tudott tovább kibontakozni az Úr terve. Testvérnőm belátta, és megvallotta hibáját, bölcsen rámutatott az Úr érdemeire, saját magát, és másokat is figyelmeztetett a hasznos időbeosztásra, ami csak akkor lehetséges, ha tudatosan teszünk le dolgokat, és arra szánunk bőven időt, akitől az életünket és mindenünket kapjuk! Ezt pedig csak az Isten vezetésével lehetséges.
Megértettem, hogy Istennek engedelmes munkásokra van szüksége, hogy tudjon üzenni általuk a többi keresztyéneknek is.