Kié az igaz vallás?
Bizony-bizony, még a vita elején jelentsük ki, hogy a vallás, senkit nem üdvözít! Egyedül csak Jézus Krisztus az Üdvözítő! Én megvallom őszintén, nem szeretnék vallásos lenni, a szokásos hagyományokat követni, minden alkalomkor, mert azt úgy szokták.
Hisz jó az, ha valaki az Ige mérlegére teszi saját Egyházát, hogy biztos legyen benne, jó helyen van -e? Az igaz mérleg, maga a Bibliában olvasható!
Nem tudom megfigyeltétek -e, hogy a vallásos, hagyományokhoz ragaszkodó hívőket, sokkal nehezebb meggyőzni az igazságról, mint a hitetleneket. Még hitetlenek hamarabb megtérnek, mint az ilyen fajta vallásos közegben élő személy.
Mire is gondolok? Akik igazán hiszik, hogy Jézus Krisztus Pünkösdkor elküldte a Szent Lelket a földre, azok behívják az szívükbe, hogy védelmük, Pártfogójuk, segítségük legyen mindenkor.
Azok a hívők tudják, hogy egy Istentiszteleti alkalmon, ha hívják, jelen van a Szent Lélek, és nem emberi irányítás által zajlik minden.
-A dicsőítés nincs óra, perc pontossággal meghatározva, hány ének legyen, és ha még a dics. vezető kapja az indíttatást, hogy énekeljen 1-2 éneket, akkor annak is helyet kell adni.
-Az Igehirdetés előtt imádkozik a szolgáló, hogy a Szent Szellem töltse be az ő száját, hogy át tudja adni az Úr üzenetét. A végén azonban, ne kérjen elnézést, hogy elhúzódott az idő, mert, ha az Úr annyit üzent, akkor tisztelettel végig kell hallgatnunk.
-De előfordul az is, mikor pl. a közös ima alkalmával jelent ki egy személynek az Úr valamit, engedjük, hogy elmondja azt a gyülekezetnek. Ne fojtsuk vissza a Szent Lelket, főleg ne szomorítsuk meg azzal, hogy nem hisszük az Ő jelenlétét! És sorolhatnám a Szent lélek megnyilvánulásait különböző formákban.
Amint az eddigiekből látjuk, a mai Egyházak, gyülekezetek akkor igazak, ha a Biblia alapigazságában megállnak, és a Szent Szellem működik bennük, mert engedik működni. Nem a dogmák, a hagyományok, ceremóniák teszik széppé, értékessé az Istentiszteleteket, hanem a Szent Szellem jelenléte, ami a testvérek által nyilvánulhat meg.
Nem a vallásosságra kell tehát törekedni, hanem a Szent Szellemmel kell betöltekezni, Aki által tudunk az Úrral kommunikálni, és Ő általa értjük meg az Igét.
És végül összefoglalva: nem a neve számít az Egyháznak, hanem akkor vagy jó gyülekezetben, hogy ha nincsenek vallásos liturgiák, nincs benn a világ divatja, szokásai, nem söprik szőnyeg alá a bűnt, ott ahol a gyülekezet előtt nincs titok, ahol, helyet adnak a Szent Szellemnek, Aki mindenkor az igazságot képviseli.
Tedd csak bátran az igazság mérlegére a benned felmerülő kérdéseket, és olvasd rendszeresen a Bibliát! Akkor megtudod, hogy jó helyen vagy -e abban a gyülekezetben, vagy keresned kell másikat, ahol valóban Jézus Krisztus az Úr, és Szent Lelke által ott van közöttetek.