Egy anya nehéz körülmények között nevelte fel gyermekeit, de mindegyik diplomát, vagy érettségit szerzett. Büszke volt rájuk, mikor jó eredményekkel végeztek, és bízott benne, hogy mindegyik megtalálja a megfelelő munkahelyet. Főleg, ha az Úr útján haladnak.
Aztán teltek az évek, férjhez mentek, megházasodtak és mindenki élte a maga kis életét.
Az egyik leánygyermekének még nem sikerült társat találni, de ő nagyon messze él, évente csupán egyszer látogat haza. Az anya is idősödik, és aggódva tervezi gyermeke és saját maga későbbi életét.
Ilyen hazalátogatás alkalmával egy beszélgetésbe kezdtek, de ez a beszélgetés örök emlék marad az anya számára. A nevetgélés, tervezgetés hamar félbeszakadt, miután édesanyja azt mondta: „Több mint 10 éve kint dolgozol, te sem leszel már fiatalabb, tőlem is telik az idő. Szeretném, ha haza jönnél, és itthon keresnél munkát magadnak. Többet tudnánk találkozni, ha valamelyikünknek szüksége lenne a másikra”. A lány tágra nyitotta a szemét, és így válaszolt: „De hát én ott kint élek, ott van mindenem! Időnként haza jövök, de ez csak egy-egy nyaralás.” Nagy csend lett. Az anya könnyei eleredtek, a legördülő könnyek patakokban hulltak az arcán végig. Egy lezárt híd, egy kulccsal bezárt ajtó! A lány érzéketlenül észre sem vette az édesanyjában lezajlott harcot, a vérző szívet. Ő csak nézte tovább az internetet.
Egy eltört csésze, egy leszakított virág, egy elfújt gyertya, mely volt, de már sehol. Összetört álmok, tervek, egyedül a könnyek árulkodnak a sátáni pusztításon. Érezte, hogy elveszített valamit, ami csak addig volt az övé, míg szükség volt rá. Idegen ország, idegen emberek, akik többet jelentenek a számára, mint saját országa, népe, családja. Miért ne söpörné lapátra a sátán az ilyen hazátlan embereket? Miért? Miért?
Az anya meg sem mozdult, hagyta, hogy a szeméből kifolyt könnyek szabadon folyhassanak és a meleg Nap sugarai szárítsák fel őket. Valami elmúlt, eltört, elveszett, végérvényesen felszínre jött az igazság - gondolta.
Rendkívül nehéz 2 nap következett. Egy igazi lelki törés, ami talán soha sem gyógyul be – rögzítette szívében az anya.
Majd a lány megállt az édesanyja előtt és azt mondta: „De én is szeretnék még férjhez menni, és akkor ő itt éljen velünk?” Csak 1 mondat, ami által újra kisütött a nap! Egy mondat, ami megindította a gondolatok sorozatát. Mivel az édesanyja tudta, hogy lánya szereti Angliát, és eredeti terve volt, hogy ott szeretne férjhez menni, így nem volt tiltakozás már benne. Hallotta, miként egyszer a lánya azt mondta: „Aztán ott is élnénk, meg itt is.”
Aztán sorba eszébe jutottak a nagy tervek, amit a lánya szőtt éveken át, amin ő csak mosolygott, akkor még.
A tervek, amik csak ember által lettek összeállítva, de nem kérdezte meg senki Istent, hogy Ő hogyan szeretné? Most azonban van egy nagyon fontos imakérés, aminek a vége mindig az lesz: Uram, legyen meg a Te akaratod!