Férjemmel ügyünket intézni mentünk egy közeli városba, és miután megérkeztünk, elindultunk parkolóhelyet keresni. Mindenképp hűvös helyre szerettünk volna állni, de az éppen a játékterem előtt volt. Nemtetszésemet nyilvánítottam, de valószínű az Úrnak célja volt ezzel , hogy itt tudtunk megállni.
Szeretek a kocsiban üldögélni, figyelni a járókelőket, és emberi sorsokat formálni a képzeletemben. Most is így történt. Miután férjem elment, hogy lebonyolítsa ügyes-bajos dolgát, én kényelmesen elhelyezkedtem, és vártam arra az emberre, akit az Úr küld elém.
Rövid időn belül fel is tűnt az utcasarkon kerékpárral egy lófarkas 30 év körüli férfi, és vele egy 5-6 éves kisfiú. Távolabbról az apuka átlagos külsejűnek tűnt, de azért feltettem magamnak a kérdést: Vajon bemennek -e a játékterembe? Gyorsan igyekeztem a gondolatot is elhessegetni magamtól, főleg a gyerek, és kora reggeli időpont miatt. Aztán hírtelen már a játékterem előtt voltak, és otthonos mozdulattal le is pakolták a kerékpárjukat. A takarítónő mosolyogva fogadta őket. Hú, nem először járnak itt –gondoltam. Jó ismerősként üdvözölték egymást. Aztán apuka és a fia bementek a játékterembe. A látványon nagyon megszomorodott a szívem.
Alig múlt 8 óra, és ez a kisfiú még nyugodtan az ágyban pihenhetne, lassan újra itt lesz az iskola, és újra minden nap korán kell kelni neki. Ehelyett egy lezüllött helyre vitte az apa, hogy szokassa vele az élet „szép” oldalát.
Aztán kijöttek az ajtón, és a teraszon lévő székre leültek, ki-ki a saját poharát a kezében tartva. Szomorúan néztem őket. Mert elképzeltem, délután az apa elvihette volna a gyereket egy olyan helyre, ami nem arról szól, hogyan lehet a pénzt a család elől szétszórni, hanem hogyan lehet egészségesen és boldogan élni.

Aztán belendült az élet. Felébredtek a távolról már jól felismerhető leépült emberkék, akik miután elment otthonról az feleség, életmentés céljából nekik is meg kellett célozni egy olyan helyet, ahol jól érzik magukat. És ez, az a hely! El lehet szórni a kenyér, vagy a csekkek árát, hisz olyan kellemes beszélgetni közben a cimborákkal.

Ez alatt megérkezett a férjem, és elindultunk hazafelé. Gondolataim e témában megszűntek, csak időnként gondoltam vissza a 6 éves kisfiúra, hogy vajon ma a gépen mennyit veszített az apuka, és a gyermek, mit veszített, hogy ilyen családba született?