A jó evangélistának a vérében van az Úrtól való elhívása, ezért alkalmas és alkalmatlan időben teszi, amit tenni kell. Így történt ez ebben a következő kis történetben is.
Mint legtöbb helyen, Húsvétkor az egyik keresztyén családnál is összejött a család apraja –nagyja. Az egyik fiú barátnője, még nem volt megtérve, de már többször járt gyülekezetben, így nem volt idegen ez a családi légkör az ő számára.
A család jól elbeszélgetett egymással, majd estefele az édesanya, akinek evangélista elhívása van az Úrtól, megkérte az egyik fiát, hogy vegye elő a gitárját, és dicsőítsenek, ahogy szoktak. A vejét pedig felkérte, hogy egy rövidke megemlékezést tartson a Húsvét üzenetéről. Miközben a hírtelen kinevezett szolgálók készültek, az édesanya megkérdezte a vendég lányt, hogy nem zavarja e, a szokatlan kérése? A lány mosolyogva azt mondta, hogy őt egyáltalán nem zavarja, amelyiket tudja énekli, amit nem, azt meg hallgatja.
Aztán megpendült a gitár húrja, és felzendültek a régi dicsőítő dalok, a család minden tagja énekelt, tapsolt, még az 1 éves unoka is, látva a felnőttek kézfelemelését, ő is emelte a kiskezét.
Ezt követően előjött a másik szolgáló is, aki rövid, de megszívlelendő üzenetet mondott a Feltámadási ünneppel kapcsolatosan. Mindenki érezte, hogy az együttlétből nagyon hiányzott ez az igazi ünnepi megemlékezés!
Az édesanya is boldogan vett részt, az Isten sugallatára létre jött kis ünnepi alkalmon. Boldog volt, mert gyermekeit látta az Urat magasztalni, érezte ennek fontosságát, és megelégedett volt, mert eszköz lehetett az Úr munkájában most is.
Majd valaki megjegyezte: Egy jó evangélista minden körülmények között azon van, hogy vesse a magot, végezze az Úr munkáját. Ámen