Egy közeli kisvárosban kellett utaznom bizonyos ügyem elintézése végett, és amint a járdán ballagtam, szemem megakadt a drótkerítés mögött hintázó 7-8 év körüli szőke lányon. Nagyon szép volt a kislány, a szél belekapott hosszú hajába és magasba fújta.
-A lépteimet lelassítottam, és egy pillanatra megálltam a kerítésnél. Láttam, amint nagy lendülettel repült a hinta egyre feljebb, távolabb, ilyenkor a kislány arca az örömtől ragyogott, majd jött visszafelé, jött egyre közelebb, és egy új lendülettel távolodott ismét a földtől. Én csak álltam, és gyönyörködtem abban a gondnélküli mosolygós gyermekben, akit még a hintázás öröme is boldoggá tesz.
Aztán elindultam. A szemem előtt láttam még a távolodó mosolygós gyermekarcot, ami gondolatsorokat ébresztett fel bennem:
- Amikor, egy fiatalnak elege van a hazájából és kimegy külföldre a több pénz reményébe, tele van tervekkel, a boldogság öröme látszik az arcán, mert gondolatban ő már gazdagnak érzi magát, (Ez az, mikor a kislány, aki a hintával a magasba repült) majd egy idő után rádöbben, hogy mégsem fonják ott sem kolbászból a kerítést.  Egy idegen országban, idegen emberek között, ott ő is bevándorlónak számít, nem mondhatja, hogy „Édes hazám” az arcáról lefogy az boldog mosoly, és csak szégyenében nem jön haza, mert mit mondanak az ismerősök?
Mikor néhány év múlva rádöbben, hogy ezek az évek mind hiábavalók voltak, arca egyre szomorúbb lesz, otthagyva hazáját, családját, az anyagiak miatt, és akkor jön rá, hogy mit veszített!
Család és barátok között egy jó lebbencsleves, egy ölelés, kacagás, mennyivel többet ér, mint távol mindenkitől, és naponta érezni ennek hiányát!
pl : Tovább fontam a gondolatszálakat: Mikor két fiatal, akik Istentől kapták egymást, de néhány konfliktushelyzet után, nem akarnak együtt járni, mert arra gondolnak, hogy majd jön egy új, akivel jobban összeillenek. A szakítást nem élik meg veszteségként, hanem úgy érzik, hogy egy nagy terhet tettek le. Tele vannak új tervekkel, jobbnál jobb ötletekkel.  Arcuk sugárzik az örömtől. ( A kislány, aki alatt a hinta felfelé repül)
Aztán eltelik egy idő, és hiányozni kezd a másik. Hiányzik a közelsége, a szokásai, és az addig konfliktus helyzetekre is rögtön volna megoldás. Nem keresik az új kapcsolatot, mert tudják, hogy Isten már adott hozzáillőt, csupán nekik kell a régi természetükön változtatni. Ilyenkor elszomorodik az arcuk, mert félnek attól, hogy elutasítja őket a másik. ( A hinta, ami visszajött a földre)
De mivel hármaskötél tartja őket össze, igy nem kell bocsánatot kérni egymástól, mert mind a ketten újra azt érzik egymás iránt újra! ( És elindul a hinta újra felfelé, de most már ketten ülnek benne)
 
- pl: A keresztyének a keskeny úton: Miután megtértünk, gyorsan meg akartunk tanulni mindent, pontosan éppen úgy és azt akartuk csinálni, amit egy igaz hívőnek kell. Sem eltéveszteni, sem kihagyni nem akartunk semmit.  Boldogok voltunk, mert jöttek a bizonyságok egymást követően. Jó volt érezni a szeretet első tüzét! (A hinta röpült velünk felfelé, boldogan mosolyogtunk mindenkire) Aztán jöttek a próbák, amikor velünk volt ugyan Jézus, de már kellettek az önálló lépések, döntések. Gyakran éreztük, hogy valami nem sikerül. Nem volt olyan sok öröm a hitéletünkben. ( A hinta lefele jött)
Aztán újra neki rugaszkodtunk, megkapaszkodva Jézus erős karjába, és ismét röpültünk felfelé! Boldogan nevettünk a tegnapi szomorúságainkon.