Sok ember számára, örökre, érthetetlen lesz, hogy Isten miért engedi meg egy jó férj, feleség, vagy éppen egy gyermek halálát a családban.
„Pedig milyen jó ember volt! Soha senkit nem bántott, a családjának élt!” stb. Hangzik egy - egy védő beszéd az elhunyt mellett.
De senki nem gondolja át, hogy valójában Isten számára milyen is volt ő ? Miért is engedte meg az Úr, hogy ez megtörténjen?
Mint tudjuk, minden ember Isten teremtménye, de nem mindenki Isten gyermeke, nem mindenki az Úr tanítványa! Csak az, aki követi is Őt! Ez az egy rövidke mondat teljesen választ ad a miért kérdésre! ( A missziós gyülekezetünkben van egy testvérnő, aki ilyen esetben az mondja: Mert nem volt védelem alatt) Igen, nagyon bölcsen teszi, ha ezt mondja, mert, ha valaki nem követi az Urat, nincs védelem alatt.
„Azt mondja Jézus: Aki velem nem gyűjt, az tékozol.”
A hitünk szerint az emberiséget két csoportra oszthatjuk: Hívőkre és nem hívőkre. Az Úr ez alapján vizsgál bennünket, hogy nem csak megvalljuk, hogy hívők vagyunk, hanem a hitünk szerint is éljünk! Ne csak eljárunk a gyülekezetbe, a templomba, de meg is látszódjon rajtunk!
Példaképpen szeretnék egy történetet elmondani: Az országban volt egy gyülekezet, ahol nem tudott létrejönni egy igazi testvéri közösség, az egyik testvérnő miatt. Ő ugyanis, megpróbálta a többieket mindig lázítani, izgatni. Kritikus jelleme miatt, gyakran került a pásztorral is összetűzésbe, de hiába kérték az alázatra, csendességre, ő nem tudott, vagy akart ennek megfelelni. Aztán nem járt tovább a gyülekezetbe, de gyalázkodott, és szórta az átkait rájuk. Ennek következtében kezdett a gyülekezet felbomlani.
Egy napon ez a magát hívőnek mondott asszony beteg lett. Többen meglátogatták, imádkoztak érte. Az egyik hitbéli testvére meglátogatta, imádkozott, és az Úr a szívében ezt az Igét adta: „ …..nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem azért, hogy a bűnösöket hívjak a megtérésre” Márk 2:17b
Majd ez a testvérnő újra elment hozzá, imádkozott érte, és Igét kért az Úrtól: „Most azért meg ne keményítsétek nyakatokat, mint a ti atyáitok, adjatok kezet az Úrnak, és bemenvén az Ő szent helyébe, amelyet megszentelt örökre, szolgáljatok az Úrnak, a ti Isteneteknek, és elfordul rólatok haragja.
Mert, hogy ha ti megtértek az Úrhoz, a ti atyáitokfiai és fiaitok kegyelmet találnak azoknál, akik őket fogságba vitték, és megtérnek erre a földre, mert irgalmas és kegyelmes az Úr, a ti Istenetek, és nem fordítja el orcáját tőletek, ha Ő hozzá megtértek” II.Krónika 30: 8-9
A következő látogatás után, ezt az Igét adta az Úr, a testvérnőnek: „ Ha valaki én utánam akar jönni, vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem” Márk 8: 34-35 A keményszívű testvérnő azonban nem látta be a bűneit, nem kért bocsánatot érte, hanem belefáradva a betegségébe, átnyúlt az ellenség területére is. Jósoltatott magának.
Az utolsó Ige, amit az Úr adott érte való imádkozás után ez volt: „Így szól az Úr Isten: Az egész föld örömére, pusztulást hozok rád. Amint te örültél Izráel háza örökségén azért, hogy elpusztult, úgy cselekszem veled: pusztává légy Seír hegye, és mind egészen Edom megtudja, hogy én vagyok az Úr!”
Nos, sokszor a kívülállók csak azt látják, hogy az a személy gyülekezetbe jár, és mégis beteg lett, anyagi kár éri, vagy éppen meghal. Miért? Mert nincs az Úr védelme alatt. Hiába hisz az Úrban, ha nem jár az Ő útján, akkor nem az Isten gyermeke!
Természetesen Isten gyermekei is meghalnak, ha eltelik a rájuk kiszabott idő, de ők tudják hova jutnak, hisz egy életen át azért jártak a keskeny úton!