Nemrégen hallottam a rádióban egy bemutatkozási illemszabályt. Figyeljétek csak:
- Lehet olyan személy, akit egyáltalán nem ismerünk, vagy olyan, akivel régen nem találkoztunk, és már feledésbe ment a neve. Teljesen mindegy.
-Mindig teljes névvel mutatkozunk be, hozzá lehet fűzni, hogy szólíts: (keresztnév)
- A bemutatkozás mindig állva történjen!
-És mindig a végén illik mondani: Örülök, hogy megismertem, vagy megismertelek!”
Látjátok, hogy a világ odafigyel az apró részletekre is, mert tökéletesnek akar látszani.
Ilyenkor nekünk keresztyéneknek, megfordul e a fejünkben, hogy mi miért nem törekszünk a tökéletességre? Bizonyos, hogy soha nem érjük el a tökéletességet, de legalább törekedjünk rá! Legalább lássa meg az Úr, hogy akarunk megfelelni az elvárásainak. Talán nekünk nincsenek útjelző tábláink, nincs útmutatónk a Szent Szellem személyében, vagy a Bibliánk, amibe az egész keresztyén életünk rendje benne van? De igen vannak. Erről gondoskodott az Úr, hogy nekünk adjon keresztyén életszabályokat.
Akkor mégis mi a baj? Talán nem akarunk az Úrnak tetszeni a cselekedeteinkkel, beszédünkkel, vagy csak közömbösek vagyunk ebből a szempontból?
A napokban szolgáltam erről a témáról gyülekezetünkben, de sajnos a szavak nem találtak megértésre.
Kedves Testvéreim! Akit szeretünk, annak igyekszünk a kedvébe járni, annak igyekszünk megfelelni. Nekünk is jól esik, ha a gyermekünk egy szál virággal,egy-két jó szóval kedveskedik, gondoljátok az Úrnak nem esne jól, ha legalább próbálkoznánk vele?
Ne vegyük ezt kötelességnek, hanem csak úgy hálánk jeléül! Csak azért, mert az Úr megérdemli! Ha egy világi ember bemutatkozásához szabályokat állítottak fel, akkor nekünk még inkább szükséges lenne az Úr iránti illemmel tisztában lenni.
Tegyük ezt ne parancsra, hanem szeretetből! Mert az Úr megérdemli! Ámen