Gyakran halljuk az emberek szájából, azt a kijelentést, hogy „Isten megbocsát, de én nem bocsátok meg soha.” Nos, ilyenkor arra gondolok, hogy valószínű ez az ember személyes bántást kapott a másiktól, és ezzel megszakadt minden barátság, és testvériség közöttük. Hisz van ilyen, hogy egy gyülekezetbe együtt járnak, de szívűkben a gyűlölet forr egymás iránt. Az ilyen ember azt gondolja, hogy neki joga van ezt tenni? Van joga arra az emberre úgy megharagudni, hogy teljesen kiiktatja az életéből, nem akar neki megbocsátani?

Lehet szándékos volt a cselekedet a másik részéről, de megeshet, hogy csak a körülmények, a döntésképtelenség hozta magával, hogy lelki sérülést okozzon néki. Teljesen mindegy, egy keresztyén ember akkor sem állhat ekképpen a megbocsátáshoz!  Mert ha igaz, naponta imádkozza a Miatyánk imádságot, melyben ezt mondjuk: „..miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” Ezt az imádságot pedig az Úr Jézus tanította.
 
Sajnos, hasonlóképpen történik az ítélkezés  másokkal szemben. Általában ez nem személyes sérelmeket takar, de pl.  egyes keresztyéneknél sajnos mégis milyen nagy örvendezés van, amikor egy szolgáló elbukik. Mindenki sutyorog rá, megvetik, szinte kimondják rá az utolsó ítéletet: „Soha többet nem lehetsz szolgáló”, de vajon kinek van joga ezt kimondani?  Pedig mindenki ember, aki maga is megbotlik.
Még inkább figyelemre ad okot, ha olyan keresztyén szolgáló teszi ezt, akinek a családjában volt hasonló bűn, csak azt már mindenki elfelejtette, mert régen volt.
Példának okáért ez a keresztyén, aki nem felsegíti az amúgy is lelkiekben sérült testvérét, hanem feltesz neki egy kérdést, amire csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Lehetne hazudni a megkérdezettnek, de attól nagyobb a hite, minthogy ezt tegye. És ez az őszinte igen válasz, volt az, ami miatt tőrt döfött a szívébe a másik.
A felsegítés helyett, olyan kérdést tett fel, mellyel tudta, hogy a másik elbukik, ha igazat mond. Ő emberként tette, de vajon ki vétkezett nagyobbat, aki bűnt követett el, vagy az, aki szándékosan mondta ki az ítéltet szolgálótársa fölött.
Vajon Isten, hogy látja? Tudjuk, hogy a bűnbánó imára, Isten megbocsátással válaszol. Itt azonban még a lehetőség sem volt megadva arra, hogy felsegítse az elesettet, mivel nem volt a szándék szívébe, hogy a testvérnek megmentse a lelkét.
I lyenkor Áronra gondolok, aki igaz, hogy az ő irányításával öntötték meg az aranyborjút, míg Mózes fent volt a hegyen, de mégsem őt büntette Isten, nem ő halt meg, hanem több ezren mások. Miért? Mert Isten bölcsen állt a kérdéshez. Megnézte a körülményeket, és mivel látta, hogy Áronnak nem volt más választása lázadó nép mellett, ezért történt meg aranyborjú megöntése.
Istenben benne volt, hogy azt az értéket, amit Áron magában hordozott, a hatalom jogával nem tapossa szét. Mert ismerte Áron szívét, és őt felmentette a büntetés alól.
De nem ilyen az ember! Aki kicsit is veszélyesebb számára, ha módja van rá, könyörtelenül eltapossa. Ez csak az Isten útján való járás dönti el.
Sokszor az ítélgetés, visszafordíthatatlan következménnyel jár, pedig sok problémát meg lehetne oldani, sok lelket meg lehetne menteni egy könyörületes lelkülettel.
„A Krisztus Ítélőszéke” című könyvében olvasta valaki, hogy a keresztyén hadsereg az egyetlen, ahol kíméletlenül rátör saját seregére.
Nos, a fenti kis rövidke példa méltóképpen bemutatta ezt a megállapítást!
 
Kedves Testvéreim, Szolgálók és közkatonák! Isten nem gyönyörködik abba, ha egymásra fogunk fegyvert, haszon, hatalom, vagy bármi célból.
A bűnösöket nem nekünk kell ítélgetni és megbüntetni, mert mi erre nem kaptunk felhatalmazást Istentől. Arra viszont igen, hogy a gyengéket szeretettel támogassuk, mert az Jézus mindenkiért meghalt a kereszten! Az Úrnak minden lélek számít, és nekünk nincs jogunk saját döntésünk alapján megvetni, és megalázni valakit!
Majd eljön egy nap, mikor az arra hivatott személy elvégzi ezt a munkát. Szeretettel, és segítő szándékkal forduljunk mindig a bajba jutottak felé, amennyiben rajtunk áll, ne eltapossuk saját érdekünkből, hanem mentsük meg a lelkét! Legyen ez így! Ámen!