Néha vitába szálltam keresztyén testvérekkel a helyes sorrendet illetően. Én ugyanis azt mondtam, hogy ha Isten valakit szolgálójának elhív, az egy nagy megtiszteltetés és mindent akadályt félretéve, végezni kell.
Ekképpen gondoltam: Isten, szolgálat, család, és egyéb más. Volt olyan testvér, aki ezt a sorrendet nem látta jónak, és azzal magyarázta, hogy a család háttérbe szorul, ezért a következő sorrendet állította fel: Isten, család, szolgálat, egyéb.
Nos, amit látjátok, teljesen ugyanazok vannak felsorolva, csak más sorrendben. Amíg én 2. helyre tettem a szolgálatot, mások a 3. helyre, megmagyarázva, hogy azért gondolják így, mert akkor a család el lenne hanyagolva, ezt meg az Úr nem várja el.
Majd én is megpróbáltam kisebb nagyobb sikerrel bebizonyítani, hogy miért tartom fontosnak az általam felállított sorrendet. Ugyanis, abban megegyeztünk, hogy egy keresztyén ember életében mindig Isten az első. Második helyre azért a szolgálatot teszem, mert közvetlen az kapcsolódik Istenhez. Istennek szolgálunk az emberek felé.
És én feltételezem, hogy egy szolgálónak keresztyén felesége van, aki szívesen megy szolgálni férjével, bizonyságtevésre, egy vers felolvasására, vagy éppen egy éneket elénekel. Ilyen esetben már egyáltalán nincs háttérben a feleség, mert boldogan szolgál a férjével. Amennyiben kicsi a gyermekük, akkor sem gond, mert egy szolgáló feleség megértő, ezért otthon marad a gyermekkel, és mosolyogva engedi el a férjét szolgálni, mert Isten szolgálat a legfontosabb! Persze Isten bölcsessége által meg lehet azokat az alkalmakat találni, mikor a család együtt megy el kikapcsolódni.
De én semmiképpen nem választanám el egymástól Isten – szolgálat- család, mert nagyon szépen rendet lehet benne tenni az Úr elvárása szerint, amennyieben valóban keresztyénekről van szó.
Végtelen rossz lehet annak a szolgálónak, akinek a felesége nem megértő, és akadályozza a férjét Isten szolgálatban. Gondolom, azért ilyen kevés van, és végül ők is rátalálnak a helyes sorrendre.
Dózsa Lajosné