Jónéhány évvel ezelőtt a pásztorunk a beszédünkkel kapcsolatos dolgokra hívta fel a figyelmünket. A nem megfelelő időben kimondott szó talán fecsegésnek tudható be, azonban ha elmulasztunk szólni egy adott pillanatban, elképzelhető, hogy soha többé nem tudjuk pótolni azt. Van olyan beszélgetés, amely túl korán, de olyan is, amely túl későn hangzik el, és ez így nem jó. A jobb megértés kedvéért, a pásztorunk néhány példával ábrázolta mindezt.
Az élettapasztalatom alapján, én magam is óvva intek mindenkit attól, hogy ne essen bele hasonló hibába, mert míg él, emlékezetes marad a számára. Az én életemben is volt olyan eset, amit már nem tudtam pótolni. Ehhez engedjétek meg, hogy megemlítsek néhány kis történetet:
2019. augusztus 25-én egy nagyon forró nyári nap volt. A gyülekezeti szolgálatból hazafele tartottunk férjemmel. A nagy forróság miatt teljesen áthevült a testem az autóban és a körülbelül 40 perces utazás alatt olyan mértékű hődózist kaptam, ami szinte elmondhatatlan kísérő tünetekkel járt. Olyan erős rosszullét tört rám, hogy szinte elájultam. Úgy éreztem magam, mint aki a halálán van. Éreztem, hogy összeomlott a vérkeringésem, teljesen elsötétült előttem minden és elveszítettem az egyensúlyomat is.
Azonnal mentőt hívtak hozzám. A rohammentővel egy helybéli születésű mentőtiszt érkezett, aki felmérte az állapotomat.
Mindamellett, hogy nagyon rosszul éreztem magam, minden szót tisztán hallottam és értettem. Arra is emlékszem, amikor a családtól megkérdezte, hogy hol dolgoztam, mert olyan ismerős az arcom. Majd elvégezte a szükséges vizsgálatokat és megnyugtatott.
Miután betettek a mentőautóba, megfogta a kezem és azt mondta: „Most nagyon gyorsan fogunk menni, de ezzel ne tessék törődni, nem lesz semmi baj. Tessék a vizes törölközőt a fejére tenni, és hűteni magát”
Ezután elindultunk és a mentőautó szélsebesen száguldott a szomszéd város felé a kórházba. A fiamék követtek bennünket a saját autójukkal, ők mondták, hogy a mentőautó 160 km/h - nál is gyorsabban száguldott mivel nem tudták utolérni.
Néhány perc múlva megérkeztünk a kórházhoz és a sürgősséginél kiszálltam. Bekísértek, ő pedig azonnal tovább ment, mert már várták a többi betegek, hiszen ez a munkája. Mondhatni ennyi volt a találkozás vele, mégis úgy éreztem, hogy meg kellene köszönnöm azt a kedvességét, amivel körül vett engem.
Miután a kórházból haza kerültem elhatároztam, hogy megkeresem, de sajnos személyesen nem tudtam, mert az állapotom nem engedte meg.
Aztán kerestem a közösségi hálón, a Facebook-on is, de ott nem találtam meg. Sokáig bennem volt, hogy akkor is meg akarom köszönni neki a hozzám való kedvességét.
Majd egy évvel később hallottam meg a szomorú hírt, hogy meghalt, ő még 50 éves sem volt. Ekkor még inkább felerősödött bennem az elmulasztás érzése, ami igaz nem rajtam múlott csupán, de mégsem mozgattam meg mindent, annak érdekében, hogy köszönetet mondjak neki.
Lassan két év is eltelt már azóta, de a mai napig nem tudtam végleg elfelejteni, hogy valamit elmulasztottam.
Tehát ez az elkésett beszéd, amit már soha nem fogok tudni pótolni!
Egy másik eset amit végül, később tudtam pótolni:
Amikor Isten ránk bíz egy üzenetet, amit át kell adnunk egy másik testvérünknek, akkor ne habozzunk, mert azt előbb – utóbb úgyis meg kell tennünk és jobb előbb mint utóbb.
Így történt ez velem is, amikor Bibliaolvasás közben az Úr egy Igeverssel mutatott az egyik testvérnőre és tudtam, hogy azt el kell juttatnom hozzá, meg kell osztanom vele, de mivel nem vagyunk túl közeli ismerősök, ezért halogattam, elodáztam a feladatot.
Minden nap emlékeztetett a Szent Szellem, hogy küldjem el neki az Isten üzenetét, de valamiért mégsem tettem meg. Egyik nap, mikor újra eszembe jutott a testvérnő és az, hogy nekem egy el nem végzett kötelességem van irányába, elhatároztam, hogy legyen, aminek lennie kell, írok neki, és elküldöm az Isten üzenetét. Majd néhány órával később válasz is érkezett tőle, melyben kifejezete, hogy nagyon hálás, amiért elküldtem, mert az Ige egy megerősítés volt a számára, amire már egy ideje várakozott. Mivel az Úr rám bízta ezt a feladatot, így nekem kellett megtennem, akkor is, ha egy kicsit megkéstem vele. Néha nem történik baj abból, hogyha elodázunk valamit, de mégis jobb, ha időben elvégezzük a feladatunkat.
Sajnos az is megtörtént már velem , hogy egy bizonytalan helyről kapott információt hamarabb tovább mondtam, mint kellett volna és bizony pironkodás lett belőle, mert az csak félig volt igaz.
Mástól hallottam és úgy adtam tovább, hogy nem győződtem meg a teljes valódiságáról.
Megtanultam belőle, hogy mindent a megfelelő idejében mondjak csak el.
A Példabeszédek könyve 25:11-ben azt olvashatjuk: „Mint az aranyalma az ezüsttányéron, olyan a helyén mondott Ige”
De mondhatjuk, úgy is, hogy a helyén való beszéd nagyon fontos minden keresztyén ember számára. Figyeljünk tehát, oda a beszédünkre, hogy kinek, mikor és mit mondunk el! Ha ez sikerül, akkor egy újabb lépést tettünk előre a keresztény hitelesség útján.