A közhiedelem szerint azért jobb falun élni, mert ott a lakosok mindig számíthatnak egymásra.
A régi időkben ez így is volt, ha valakinek például otthon elfogyott a fűszere, átmehetett a szomszédba kölcsönkérni, mire a kedves szomszédasszony rögtön adott is neki és nem csak a kért fűszert, hanem a múltheti disznótoros ételből is egy kóstolónyit.
Mára azonban, ahogyan megfigyelhetjük, a világból lassan eltűnik minden, ami szépnek szép vagy jónak mondható. De mindez csak nagyon lassan történik, ahogyan egy élénk ruhadarabunk egyre fakóbbá válik, olyannyira, hogy a végére az eredeti színe már alig ismerhető fel.
Nemrégiben egy ismerősöm elmesélt egy megtörtént epizódot, amin érdemes mindenkinek elgondolkodnia.
Egy késő őszi, hűvös este volt, amikor az ismerősöm bezárta az üzletét és férjével kilépett az ajtón. Ekkor odaszaladt hozzájuk egy nő, és riadtan azt mondta, hogy menjenek át a túloldalra, mert ott fekszik egy asszony a földön.
Oda is szaladtak, és szomorúan látták, hogy valóban egy nő fekszik ott a földön magatehetetlenül.
Gyorsan felültették majd az ismerősöm vizet kezdett keresni, ám ekkor megszólalt egy hang a közelben: „Nem kéne ájulásig az utcán pletykálkodni, ...azért ájult el...” Az ismerősöm oldalra pillantott, és akkor látta meg, hogy a közeli zöldségüzlet tulajdonosa véleményezik. Ő erre nem szólt semmit, hanem csak gyorsan elindult a bolt felé, ami szintén a közelben volt. A boltba belépve gyorsan kért egy pohár vizet a beteg asszony számára, de a válasz helyett kérdés jött felé: „Ki az, aki rosszul lett? - kérdezte a boltos felesége. Az ismerősöm halkan megjegyezte: „nem mindegy az, hogy ki, a jelen helyzetben az a legfontosabb, hogy szükség lenne egy pohár vízre.”
Mire a boltos felesége, érdektelenül elhúzta a száját majd fontoskodva közölte: „Nincs itt semmilyen pohár, nem tudok én vizet adni!” Úgy tűnt, hogy a férje egy kicsit megszégyellte magát, de ő sem segített.
Ekkor az ismerősöm tovább futott az üzletsor mellett, ahol már csak egy kocsma volt. Az ajtón belépve feltárta a kérését, mire a kocsmáros fiú a polcról gyors mozdulattal levett egy vastag falú poharat, tele engedte friss hideg vízzel, majd átnyújtotta az ismerősömnek. A tiszta frissvíz gyönyörűen csillogott a mennyezeti lámpa fényében. Az ismerősöm gyorsan megköszönte és boldogan távozott a vízzel teli pohárral.
Sietve visszaérkezett asszonyhoz majd itatni kezdte az életet mentő vízzel, aki lassan szépen helyre is jött.
Miután elgondolkoztam a történeten, felmerült bennem, hogy milyen világban is élünk? Amíg a boltos akadékoskodó megjegyzései és a férje tehetetlen hozzáállása mellett, akár meg is halhatott volna az az asszony, addig volt egy fiatal kocsmáros fiú, aki emberségből most jól vizsgázott. Ő életet mentet, hiszen azonnal segítséget nyújtott a kérésre.
Isten viszont látta ezeket az emberi magatartásokat és biztosak lehetünk benne, hogy válaszolni fog mind a zöldséges, a boltos, és a kocsmáros fiúnak a hozzáállására is.
Időközben azt hallottam, hogy a kocsmáros fiú nagyon beteg lett, de viszonylag hamar szépen fel is gyógyult a betegségből, ami biztosan Isten, gondoskodó szeretetének köszönhető. Isten valahogyan ilyen módon fizetett meg neki a segítségéért „a pohár vízért”.
A Biblia is arra tanít minket, ha tudunk jót tenni, akkor ne legyünk restek.
Jakab 4:17
„Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.”